Kutya-tár, kutya-tár, igazi kutyavár!

2019.09.22. 07:00

Jó, ha a kutya választja a gazdáját – A döntés egy életre szól

Milyen emberhez milyen kutya illik, avagy hogyan válasszunk kutyát örökbefogadásra? – az izsákfai ebrendészeti telepen Minárcsik Sándorral beszélgettünk, aki a Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány alapítója, emellett gyepmesteri feladatokat is ellát.

Merklin Tímea

Minárcsik Sándort minden eb szereti, sok órát tölt velük a szabadidejéből

Fotó: Unger Tamás

Aki kívül van a kutyások világán, azt hinné, hogy a fajták adnak választ a kérdésre, de nem így van. Minden kutya egyéniség, egyedi, sajátos karakter, a tulajdonságait kell megfigyelni, valamint az ellátandó feladatokat, azok döntik el, hogy való-e az eb egy bizonyos gazdinak.

A tenyésztőknél úgy megy a választás, hogy milyet akarsz, és mennyi pénzed van. Az örökbefogadásra váró kutyák többsége keverék, ritkán akad köztük fajtiszta. Már csak azért sem lehet a fajtáknál leragadni, mert azok sem a régiek, már nem azokkal a határozott karakterrel rendelkeznek, amire, ahogy eredetileg kitenyésztették őket.

Minárcsik Sándornak sok tapasztalata van, korábban tenyésztő volt, sőt 14 évig a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete celldömölki szervezetének elnöke is, kutyakiképző, kutyaiskola-vezető, jelenleg a mentett, utcára kidobott állatokért él.

A feladat szabja meg, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen az eb, hogy jól el tudja látni. Sándor azt mondja, próbáltak az intézmények tenyészteni jó kutyákat válogatott szülőktől szolgálati célra, de ezek a programok sorra csődbe mentek, mert egy alomból is csak egy-két kutya lett olyan, amilyennek várták.

Nem is feltétlenül törzskönyves ebek közül, de mindenképpen egyéves kor után érdemes kutyát választani, akkor, ha határozott elképzelésünk van a kutya jellemére vonatkozóan. Addigra alakul ki a ténylegesen elvárható, nevelhető viselkedés.

Sokan jönnek azzal, hogy kiskutyát akarnak, majd ők felnevelik. Egy kölyök mindig nyitott könyv, nem tudni, milyen lesz, amíg fejlődik, változhatnak az addig tapasztalt tulajdonságok. Egyéves kor után már látható, melyikből lehet például járőrkutya, aminek nem elég a tekintélyes megjelenés, de „kezelhetően” domináns kell hogy legyen, és meg kell tanulnia, hogy a gazdájára feltétlenül hallgasson.

Nehéz kiválasztani a vakvezető kutyát, mert nyugodtnak, alkalmazkodónak, motiválhatónak kell lennie, ugyanakkor el kell végeznie a munkáját, ki kell zárnia a környezeti hatásokat, ne ugorjon se macskára, se más kutyára, se emberre. Ez a közömbösség részben saját tulajdonság, részben tanított dolog, hosszú hónapokig kondicionálják erre a vakvezetőnek szánt ebeket. Náluk felszabadult játék csak akkor van, ha nincs rajtuk a hám.

Nagy kérdés az is, hogy ha van a kutyának rossz tulajdonsága, szépen kordában lehet-e azt tartani, ugyanazt csinálja-e, ha jelen vagyunk, mint akkor, ha nem. A kutyák közt is vannak kiszámíthatatlanok, felügyelet alatt szépen eljátsszák a szerepük, de ha elfordulunk, megváltozik a viselkedésük.

Minárcsik Sándort minden eb szereti, sok órát tölt velük a szabadidejéből
Fotó: Unger Tamás

Mégis mi az elsődleges szempont, ha valaki kutyát szeretne? Sándor szerint az ebnek és a leendő gazdinak azonos energiaszintje kell hogy legyen. Egy lassú emberhez nem passzol izgága kutya, amivel sokat kell menni, és fordítva, egy idősebb, lenyugodott kutya nem illik egy örökmozgó ember mellé. Azt kell megnézni, hogy az ember az életvitelével tudja-e biztosítani a kutya szükségleteit.

Aki lakásban él, annak nem való olyan eb, amelyik nem bírja a bezártságot, vagy aki sokat dolgozik, és egyedül hagyja a kutyát, annak nem való olyan, amelyik nem szereti a magányt. Udvaron az a kutya lakhat, amelyik jól bírja a hideget-meleget, szereti a mozgást. Kisgyerekes családba gyerekbarát kutya kell. Ma nagy divat a közös sport, a nagy energiaszintű kutyákat magunkkal vihetjük futni is.

– A kutya viselkedése gazdi­függő is, hiszen meghatározó az, amit sugároz feléje. A kutya meg akar felelni nekem. Ha én nyugodt, határozott ember vagyok, akinek vannak fix elképzelései, akkor a kutya ehhez fog igazodni. Az ebek szeretik a rítusokat, szeretnek úgy élni, hogy mindennek ideje van – mondja Minárcsik Sándor.

– Idős ember mellé csak akkor szeretünk kutyát adni, ha az egész család vállal érte felelősséget, mert megesik, hogy a bácsi vagy néni meghal, otthonba kerül, a kutya meg az utcára. Szerencsésebb, ha közös a döntés a családtagokkal, és a leszármazottak is azt mondják, hogy az idős embernek legyen kutyája, azzal együtt, hogy szükség esetén átveszik a gondozását. Magányos, idős ember mellé idős kutya való, nem nagy mozgásigénnyel. Egyszer egy öregúr keresett kutyát, ajánlottunk egyet, de nem tudtuk róla, hogy fél a bottól, akkor derült ki, mikor a bácsi magához vette, és az eb megijedt. Valószínűleg korábban bottal ütötték. De az idős ember bevállalta, hogy megszelídíti. Csak ült előtte, ennivalóval kínálta, a kutya odamerészkedett hozzá, az öreg a bölcsességével és türelemmel megoldotta, hogy ne féljen tőle, elvitte, együtt éltek, nagy barátok lettek.

Milyen kutyák közül lehetne választani most? Lássuk, milyen a kínálat – gondolom, de a dolog nem így megy. Belépünk a kapun, a kennel előtt van egy kis előtér, megállunk, óriási ugatás fogad minket, hosszú percekig nem tudunk beszélgetni. Sándornak örülnek az ebek, mind itt ugrál a kerítésnél, egy jó szót akarnak, egy simogatást, és ha nincs vendég, ezt meg is szokták kapni.

Miután lenyugszanak a kedélyek, abbamarad a csaholás. Megtudjuk: a valóság az, hogy bejön valaki valamilyen elképzeléssel, hogy milyen kutyát akar, de valószínűleg nem azzal fog elmenni, mert ez nem tetszésalapú döntés, pláne nem a külső szerinti. Mert a kutya is választ.

Van egy első benyomás, egy szimpátia, ami olyan, mint az emberek közt a szerelem. Jön valaki, hogy szép, karcsú, magas, elegáns kinézetű ebet akar, de mikor felé rohan az első szőrgombóc, beleszeret, megöleli, hogy ez lesz az én kutyám, elviszi, és boldogan élnek, míg meg nem halnak…

Vajon velem melyik szimpatizál? Kinyitják résnyire az ajtót, elsőként egy szánhúzó kutya, Nina ugrik ki hozzám, és máris a lábaimnál hever, simogatásra nyújtja a fejét. A második Öcsi, egy játékos virgonc, derékig ugrál, vissza is kell tessékelni, mert nem nyugszik. De ezzel nem tudjuk leszerelni, akkor is odafekszik a közelembe, a kerítésen túl. Sándor szerint Michael is jó lenne nekem, emberszerető, barátságos, a szájában szokta cipelgetni a kis kutyákat. Előhozzák Jenit, a bűbájos tündért egy külön ketrecből – mert az érzékeny és kemény kutyákat elkülönítve tartják többitől –, nagyon bújós lélek. Ő is kijöhet hozzám, de nem sokáig kötöm le a figyelmét, kutat inkább a tereptárgyak között. Nina rendületlenül a lábamnál fekszik, Öcsi ugyanígy, csak a kerítésen túl.

Nikivel beszélgetünk, aki a kutyák egyik főállású gondozója, úgy veszi fel a kisebb testű kutyákat, mint a gyerekeket. Úgy látszik, olyasmi állás ez, mint az óvónőké, de azt mondja, nem, ez még annál is jobb, mert a kutyák még inkább ki tudják fejezni, amit éreznek.

Mindegyik kutyát szereti, de nem minddel ugyanolyan jó a kapcsolata, és sose rajta múlik. Egyik jobban közel engedi magához, a másik kevésbé, és ezt tiszteletben tartja. Jeni a kedvence, és Jeninek is ő a kedvence.

Sándort minden kutya nagyon szereti, ő pedig Jucikával, Dzsepettóval és Gazsival rokonszenvez kiemelten. Niki előhozza még a hét hónapos Lulut: most először leteszik a csapatba a többi kutya közé. Megrohanják, körbeszaglásszák, fel is kell venni, mert kicsikét megijed. Nagyon édes cukorfalat, de nem őt választanám, hanem azt, amelyik engem is választ.

A helyzet az, hogy Öcsi feladta, már nem posztol a közelemben, de Nina kitart, sőt már az ajtóban fekszik, ez azt jelenti, hogy nem akar elengedni. Ha most elvinném sétálni, elkezdhetnénk építeni a kapcsolatot. Sándor azt mondja, három-négy séta után meglátnánk, ha már nem akarna ide visszajönni, akkor elengedné velem, haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!