Jubilál a Capella Savaria

Kinek jutott eszébe létrehozni a nyolcvanas évek elején egy olyan együttest, amely korhűen kívánta megszólaltatni a barokk műveket?

D. L: Székely András zenetudós foglalkozott egyedül Magyarországon a nyolcvanas években barokk darabok korhű előadásával. A vele való találkozások adták az ötletet.

Mit jelent valójában a korhű előadás?

D. L: Juhbélből készült húrokkal, az eredeti, korabeli vonós hangszereken előadni egy barokk darabot, természetesen a kornak megfelelő stílusban. Mivel hangfelvételek nem készülhettek akkoriban, ez nem volt egyszerű, szerencsére leírások, vonósiskolák rendelkezésre álltak.

K. Zs: A törekvés a hatvanas években indult el, és köztudott az is, hogy Mendelssohn volt az első, aki korábbi szerzők műveit kezdte játszani. Addig mindenki csak saját kora szerzőit tűzte műsorra, a korabeli darabok játékmódjai nem maradtak fenn, mert nem adták át egymásnak a zenészgenerációk. A hangszerek is állandóan változtak, a barokk hangszerek még viszonylag halkan szóltak, hiszen olyan akusztikájú helyeken játszottak, ahol nem kellett nagy hangerő. Később egyre nagyobb helyeken kellett zenélni, ehhez alakították a hangszereket. A kiadók saját ízlésük szerint látták el jelekkel a kottákat barokk művek esetében is, miközben az eredeti kiadványban alig vannak ilyen jelek. Óhatatlan, hogy ezek az instrukciók gyakran nem voltak helyesek. Amikor a hatvanas években kezdték felülvizsgálni a kották hitelességét, eredeti fuvola-, hegedűiskolákat bújtak a szakértők, hogy megpróbálják kideríteni, hogyan is szólhattak ezek a darabok annak idején. Idehaza Székely András volt ebben az úttörő. Ez volt az az idő, amikor rádöbbentek a zenészek: lehet, hogy eddig teljesen más felfogásban játszották a barokk darabok nagy részét. Persze akkor historikusnak lenni, mint most, kicsit mást jelent.

Abban az időben a Capella Savaria elsők között volt idehaza ebben a műfajban?

D. L.: - Így van. Székely András tartott előadást Szombathelyen, itt hallottunk egy ilyen felvételt. Fel voltunk háborodva, hogy lehet ennyire a valóságtól elrugaszkodva játszani egy barokk darabot. Hiszen mi még csak egy valóságot ismertünk: ahogy eddig játszottuk a barokk darabokat pedig Nikolas Harnocourt együttese játszott, aki a vilá-gon az elsőszámú muzsikusnak számított a historikusok között.

K. Zs.: A modern elő-adásmódra jellemző, hogy minden hangot vibrálnak, a szólam íveit kiegyenlítik, és csak egyféle hangszínt használnak. Ehhez képest ez a zene lélegzik, néha kiabál.

D. L.: Németh Pál elhatározta, létrehoz egy kamarazenekart, amely ilyen zenét fog játszani, ehhez választott tagokat a szimfonikus zenekarból.

Kitől és milyen segítséget kértek a zenekar alapításhoz?

D. L.: - Az akkori tanácselnök nem támogatott bennünket, kifogásolta, hogy túl sokat játszunk templomban. Később, a rendszerváltás után próbetermet és rendszeres támogatást kaptunk.

Megkezdődtek a próbák...

D. L.: Tulajdonképpen újra kellett tanulnunk a darabokat, még a vonót is másképp kellett megfogni. Először modern hangszerekkel játszottunk, ezeket lejjebb hangoltuk, mert a barokk korban nem 440 herzes a hangot használtak

K. Zs.: A régi orgonák, fafúvós hangszerek adták az a hangot, amihez hangoltunk, ami általában 415 Herz volt, de nem minden esetben. Én tizenöt éve vagyok a zenekar tagja, azonban nekem ez a kezdetben sok nehézséget okozott.

És akinek abszolút hallása van?

K. Zs.: Az az abszolút hallás, amiről beszélni szoktak az emberek, valójában nincs, csak igen jó zenei memória. Nem a fejbe van be-építve az a hang 440 Herzen, hanem pusztán erre emlékszünk, tökéletesen vagy kevésbé élesen. Akiről azt mondják, abszolút hallása van, jó memóriájának köszönhetően felismer minden hangot, és őt zavarja egy ideig, ha a hang más rezgésszámon szólal meg. A közhitben az is él, hogy akinek ilyen éles a zenei memóriája, vagyis abszolút hallása van, az kiváló zenész. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Sokan vannak például, akiknek jó zenei memóriájúak van, és nem is tanultak zenélni, így nem is tudhatnak erről az adottságukról.

Milyen áldozatot igényelt annak idején, hogy megvásárolják a korabeli hangszereket?

D. L.: A Pali vette meg az első barokk hangszereket, egy bőgőt, majd egy csellót. Az én brácsám 1731-ben Thüringiában készült, ezt nyolcvanezer forintért vettem, ami majdnem húszhavi fizetésemnek felelt meg. Ezzel a pénzzel akartuk egy lakásvásárláskor a beugrót kifizetni. Az egyik csellónk például három évvel idősebb volt, mint Johann Sebastian Bach. Bélhúrokat kellett vásárolnunk, ezek Magyarországon a mai napig nem kaphatók.

Hogyan szólnak ezek a húrok a fémhúrokhoz képest?

K. Zs.: Ez olyan, mintha azt kérdezné, milyen íze van az almának a körtéhez képest.

Értem. Egy barokk darabot technikailag könnyebb eljátszani, mint későbbi korok szerzőinek műveit?

K. Zs.: Ezt így nem lehet kijelenteni, de tény, hogy nem hasonlíthatók mondjuk egy komoly Bartók-műhöz. De szerintem a közönség nem zenészi bravúrokra vágyik, a zenei kifejezésmód többet ér, értékesebb, mint egy cirkuszba illő zenészi teljesítmény. Az az igazság, hogy a legtöbb hallgatónak, aki eljön a koncertre, nem sok fogalma van arról, mit is fog hallani. A legnagyobb dicséret az, ha mondjuk egy buszsofőr a koncert végén azt mondja: nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó.

Mennyi ideig készült az együttes az első komoly koncertre?

D. L.: 1980 nyarától 1981 novemberéig tartott ez az időszak. Sok nehézség merült fel, a hegedűkön akkoriban például nem volt párna és álltartó. Egy osztrák házaspár segített ebben, de felhívták a figyelmünket, hogy eleinte ágy fölött próbáljuk, hogy ha leesik a hangszer, ne essen kár benne.

Olyasmi lehetett, mint mikor valaki úri kedvében egyszerre nyereg nélkül akarja megülni a lovat.

K. Zs. Valahogy így. Én is rengeteget játszottam párna nélkül, de Krakkóban egy vacsoránál megfogadtam, hogy leveszem a párnát. Nem könnyű dolog, máshová kell rakni a hangszert, megváltozik a húr síkja. De ezek csak apróságok, a lényeg, hogy a zene úgy szóljon, ahogy kell.

Eljött az 1981-es novemberi bemutatkozó koncert.

D. L.: November 9-én nagy pelyhekben esett a hó, igen jó kedvem volt, boldogan ballagtam a múzeum irányába. Olyan volt ez, mint egy kedvező égi jel. A koncerten igen jól éreztük magunkat, szerintünk igen jól sikerült. Ez akkora esemény volt Magyarországon, hogy a teljes szakma eljött. Ott volt Székely András zenetudós, a hanglemezkiadó teljes vezetése, a Magyar Rádiótól prominens emberek. Az, hogy a szakmának is tetszhetett, abból is kitűnt, hogy Bors Jenő, a Hungaroton vezérigazgatója, és Nádori Péter, a komolyzenei főosztály vezetője elindította velünk a Musiqua Antiqua sorozatot. Első leme-zünk, Bach Kávékantátája és Parasztkantája 1983-ban jelent meg.

Mikor indult be igazából a zenekar?

D. L.: - Ahhoz, hogy fellépésekhez jussunk, sokat köszönhetünk Székely Andrásnak, aki szinte bábáskodott felettünk. Jöttek sorra a kon-certek, a lemezek. Rengeteget turnéztunk, annak idején még személygépkocsival. Volt, hogy 6500 kilométert kellett levezetnünk. 1986-ban meg kellett válnunk a szimfonikus zenekartól, mert a két dolog együtt már nem ment tovább.

Megbánta-e ezt a lépést valaha?

D. L.: Soha. A zenekarral a mai napig jó a viszonyom, hívnak kisegíteni egy-egy koncertre. De visszatérve: ekkoriban kezdődtek a külföldi fellépések, első lemezünket még ötvenhárom másik követte. Ötször lett albumunk az Év lemeze, 1991-ben megkaptuk a Liszt-díjat. Jártunk Izraelben, 1992-ben a világkiállításon is részt vettünk.

Azt gyanítom, hogy a fellépések számát tekintve a Capella Savaria túl van már a csúcson.

K. Zs.: Ma éves szinten nem érjük el a harminc koncertet, általában két lemezt készítünk évente, idén egyet. Melkben szinte minden évben ott vagyunk, az ottani nemzetközi fesztiválon, ausztriai fellépéseink sűrűn vannak. A magyarországi fellépések száma nőtt meg örvendetes módon az utóbbi időben, soproni, zempléni, fertődi fellépéseink rendszeresek. A lemezpiac sajnos megváltozott, megjelent a konkurencia, és a kultúrára nem csak nálunk, másutt is kevesebb pénz jut. Itthon, Szombathelyen gyakran fellépünk, ebben az évben elég komoly koncerttel kezdtünk. Bach H-moll miséje úgy jöhetett létre, hogy a költségek nagy részét mi álltuk. Jövőre azt tervezzük, hogy Hndel Saul oratóriumát tűzzük műsorra.

Milyen most az együttes művészeti színvonala?

K. Zs.: Idén már több koncertünket leadta a rádió, én nem mindegyikkel voltam teljesen elégedett. Amúgy zajlik az élet nálunk, általában hetente négyszer próbálunk, és mindig a következő koncertre készülünk. Divatosan szólva, mi projektekben gondolkodunk. Egyébként ez a barokk korban sem volt másképpen.