Hétvége

2009.07.18. 02:25

Kiadványok zarándokoknak

A nagyobb zarándoklatok - egyáltalán az idegenforgalmi szezon - idejére angolul és németül is megjelent a kőszegi Jézus Szíve-templomot bemutató, magyar nyelven több kiadást is megért, színes képekkel illusztrált füzet.

Burkon László

Még Nagy József plébános kezdeményezésére - és tollából - jelent meg pár évvel ezelőtt a kőszegi plébániatemplomot bemutató színes kiadvány, amit aztán hamarosan utánnyomás, majd - a jelenlegi pap, Harangozó Vilmos jóvoltából - kiegészített változat követett. Az idei zarándokidény kezdetére - változatlan képanyaggal - előbb németül, aztán angolul is elkészült a füzet, így a külföldről érkezők is könnyebben tájékozódnak a templomban.

A kőszegi kiadvány egyébként egy több évvel ezelőtt - az egyházmegye akkori püspöke, valamint a megyei közgyűlés idegenforgalmi bizottsága anyagi támogatásával, a szombathelyi Média Stúdió kezdeményezésére és gondozásában - elindított, A szombathelyi egyházmegye ékességei című sorozat része. A legelső füzet az akkorra teljesen felújított székesegyházat mutatta be Tibola Imre nagyprépost szöveges ismertetőjével, aztán következett az újonnan épített szőlősi templom (szerző: dr. Horváth Lajos), majd egy centenárium okán a gyöngyösfalui Szent Márton-templom a helyi plébános, Porpáczy József szerkesztésében. Az oladi új templom is megjelent a sorozatban Gaál Sándor plébános segédletével. Ennek a kiadványnak az is érdekessége, hogy miután eljutott az egyik fővárosi, ugyancsak a Fatimai Szűz tiszteletére szentelt templomba, a budapesti plébánia közössége is megjelentette ennek nyomán a saját füzetét.

A kiadványos szombathelyi templomok sorát Brenner József a kámoni Krisztus Király-templommal gyarapította, szintén az ő jóvoltából a szentgotthárdi Brenner János Emlékhely is bekerült a sorozatba. Csakúgy a szentgotthárdi barokk templom Németh Zoltán plébánossága idején, a körmendi Batthyány-templom dr. Gyürki László közreműködésével, a sárvári Szent László-templom Orbán István esperes segédletével. S hogy a kisebb plébániák se maradjanak ki, az alsószelestei, akkor felújított Mária-templomról is megjelent egy kisebb terjedelmű füzet, amit Rátkai Imre plébános gondozott. A csempeszkopácsi, méltán híres Szent Mihály-templomról kiadott füzet érdekessége, hogy szerzője nem pap, hanem egy lelkes lokálpatrióta, Cziráki István, a műemlék fővédnöke. S hogy ez a templom is bekerült ebbe a körbe, a kiadvány immár a régi Tájak, korok, múzeumok sorozat helyébe is lépett. Nem maradhatott ki aztán a sorból Répcelak új katolikus temploma sem, melyet Görbe László plébános mutat be. S bár nem a katolikus egyházmegyéhez tartozik, a sorozatba illeszkedően jelent meg a szombathelyi evangélikus templomot bemutató kiadvány dr. Wirth Zsuzsanna ismertetőjével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!