Kilátás a Borókás-tetőről

Lehet, hogy igaza van, de hát az a látvány, ami ott van, mégiscsak szép és egyedi. Ha az alkonyatot választjuk, akkor sziluettként látjuk a hegyvonulatot, alatta a közelben a cáki templom tornya emelkedik ki, kicsit távolabb pedig Velem látszik. Aki ismeri a tájat, megpróbálja kiolvasni a képből, hogy hol van az Írott-kő, melyik kiemelkedés jelzi a Kendiget, melyik az Óházat.

A Kőszegdoroszlóról a Pogányok felé induljunk el. A falu végétől számítva csak pár száz métert kell megtennünk. A legszebb kilátást adó pont az erdő szélénél van, kőhajításnyi távolságra az úttól. Ahol állunk, csupán egy domb, de a tájat ebből a nézőpontból is érdemes szemügyre venni.

A hely elnevezése a mai turistatérképeken Irtás-hegy. A név eredetéhez tudnunk kell, hogy a ma is meglévő erdő területe valaha jóval nagyobb volt, elnyúlt majdnem a Pogányokig. Nagy részét kiirtották, helyét ma gyümölcsöskert foglalja el.

A domb Doroszló felé eső részét valaha disznópáskomként használták. Itt, a csaritban őrizték valaha a falu disznait. A domboldal kövecses, szántani nehéz, nem is nagyon volt alkalmas másra, mint legeltetésre. Mindez persze régen volt, nemzedékekkel ezelőtt.

Ezekre a hajdanvolt időkre emlékeztet a másik elnevezés, a Borókás-tető. A régi használat során sajátos vegetáció alakult itt ki, ami egy ideig még a terület felhagyása után is megmaradt. Ez volt a csarabos-borókás, ami miatt a terület egy részét 1985-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A táj és növényzete azonban azóta már itt is megváltozott. Ez törvényszerű, mert a korábbi használati mód már jóval korábban megszűnt. Sem a disznókat, sem a teheneket nem hajtják már ki ide legelni.

A falu életrendjében bekövetkezett változások több évtizedes „ráhagyással” a természeti környezetben is megmutatkoznak. Az egykori bokros terület helyét ma csepötés erdő foglalja el. Csarabot már nem nagyon találunk itt, de a boróka szerencsére megmaradt. A bokros, bozótos fenyvesben leginkább az utak és a vadcsapások mentén találkozhatunk vele.

Vannak, akiknek e növényről a borovicska vagy a gin jut eszébe. Igazuk van, mindkét ital előállításánál borókabogyót használnak, az előbbi Szlovákiában, az utóbbi Angliában készül.

A boróka mint fűszernövény Magyarországon is általánosan ismert, de nincsen ott minden magyar konyhában. Egyaránt használták a „népi táplálkozásban” és a főúri konyhákon: a leggyakrabban a sült húsok ízesítésére, de pácokat is készítettek vele.

Úgy tartották, aki a boróka ízét szereti, az ínyencek közé tartozik. Vas megyében több helyen a húst is füstöltek borókával. Volt, ahol csak a magot szórták a tűzre, máshol magát a zöld ágat dobták a parázsra. Ahogy lassan elégett, pattogott. Az Őrségben voltak falvak, ahol az erdő szélén nőtt borókabokrot is „pattogubokorként” ismerték.

Voltak aztán vidékek, ahol gyógyszerként használták. A borókamagból főzött tea csillapítja a köhögést. A reumás fájdalmak ellen a borókafürdőt ajánlottak, aminek több változata is volt. A legegyszerűbb közülük a fájó testrész borókaszesszel való bedörzsölése, de akadtak, akik a füstfürdőben való legalább fertályórás tartózkodást látták célravezetőnek.

A mai ember, ha szüksége van rá, a borókát a gyógynövényboltban vásárolja meg. Még Kőszegdoroszlón is ritkán fordul elő, hogy valaki kimenjen a csaritosba, és ott szemezgessen össze belőle akár egy fél maréknyit is.