Strandparti

2019.07.27. 07:00

Komplex információs stand a szombathelyi Tófürdőn

A BikeSafe továbbra is népszerű, sikere volt a „tépőzáras sátornak”, amellyel a gyerekek a lakásbiztonságról tanulhatnak: strandpartit tartott tegnap a Tófürdőn a rendőrség.

Bakos Ágnes

Hajmási Dominiknak Varga Dóra r. százados segít

Fotó: Unger Tamás

A mozgásérzékelős kamera nem a bejárati ajtóra kerül, oda zárat és kukucskálót kell tenni – jól tudta ezt Hajmási Dominik, aki lelkesen kereste és tette a helyére a biztonságtechnikai eszközöket a Tófürdőn felállított sátorban. A lakásbelsőt és a ház külsejét is imitálja a sátor, rajta rengeteg tépőzárral, a gyerekeknek pedig meg kell találni, hogy melyik eszköz hova kerül, Dominik például a széfet is „feltapasztotta” a falra.

A mobil bűnmegelőzési centrum új eleme a sátor – mondta el Varga Sándor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főnyomozója. Dominik rajong a rendőrségért, a rendőrökért, nem volt kérdés, hogy előbb megnézi a bűnmegelőzési standot, csak utána megy strandolni – mondta el az apukája. Amint a helyére került az összes biztonságtechnikai eszköz, ajándékot kapott Dominik és minden játékos: lufi t, tollat, táskát. Ez volt az egyik akció, a másik a kerékregisztráció, a BikeSafe.

Az első órában csaknem harmincan mentek regisztráltatni a biciklijüket, a Tófürdőn legközelebb augusztus 16-án lesz erre lehetőség.

Hajmási Dominiknak Varga Dóra r. százados segít
Fotó: Unger Tamás

Sok-sok biztonságtechnikai esz­közt is bemutattak tegnap a bűnmegelőzési strandpartin a Tófürdőn. – Általában amíg a gyerekek játszanak, addig az apukák megnézik ezeket. Kerékpárzárakat, mozgásérzéke­lős lámpákat, zárakat, kapcsolókat, ezeket meg tudják nézni – mutatta Varga Sándor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főnyomozója a hatalmas dobozt.

Akinek pedig nem a modern biztonságtechnikai eszközök keltették fel az érdeklődését, hanem az egyenruha, az is kaphatott felvilágosítást, hiszen a strandpartit toborzásra is kihasználta a rendőrség. Meg persze válaszoltak minden kérdésre, komplex információs bázis lett a stand, hiszen volt, aki külföldi utazással, útlevéllel, autópálya-matricával kapcsolatban faggatta a rendőröket – még ha nem is ez volt az elsődleges cél, természetesen válaszoltak az érdeklődő strandolóknak a Tófürdőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!