Hétvége

2006.12.23. 03:29

Laci atya és a börtönévei

Kiss László, a táplánszentkeresztiek közkedvelt plébánosa hétköznapokon négy órát a szombathelyi börtönben, rabokkal beszélgetve tölt. 6 éve végzi ezt a munkát. Tapasztalata: a karácsony a legnehezebb időszak.

Némethy Mária

Hat éve tartó börtönpasztorációja okán nyugodtan kérdezhetném már Laci atyát a kriminalizáló háttértényezőkről és kockázati tényezőkről, tipikus szocializációs mintákról, életutakról, a deviancia hátterében húzódó mélystruktúrákról, a hatékonyabb bűnmegelőzésről, a gyermek- és ifjúságvédelmi szervezetek működési hiányosságairól, azok kiküszöböléséről. Szóval mindenről faggathatnám, ami úgy általában a börtönökről, a börtönlakókról szóló riportokban szerepelni szokott. Biztos vagyok abban, hogy az eltelt esztendők alatt, amióta közalkalmazottként naponta négy órát ott bent tölt a rabok között, mindegyik fent felsorolt témáról szívott magába annyi információt, hogy kialakult véleménye legyen.

Mégsem ezekről kérdezem.

Rá vagyok kíváncsi. Arra, hogy ez a mackós járású, falstaffi alkatú, sokszor harsányan nevető és közkedvelt pap hogyan bírja ennyi ideje ezt a munkát?

- Valakinek azt mondtam, amikor ezt feszegette: hát ez nem a lelkipásztorkodás sikerágazata. A börtönlakók fogadkoznak, ígéretekben sincs hiány, de nagyon kevés az eredmény, mindebből alig valami valósul meg. A hat év alatt nem egy olyan emberrel találkoztam, aki már háromszor esett vissza. Ezért a kérdésére válaszként úgy fogalmaznék: emberi mércével mérve nem eredményes a munkám, de kegyelmi, isteni szempontból igenis annak tekintem. Ha egy elítélt eljut odáig, hogy elmond egy imát, akkor már megérte, hogy bementem, találkoztunk, mert talán-talán kialakul benne bűnbánat is, azután majd lesz ereje újrakezdeni.

Benti és kinti világ.

Aki csak néhány, rabokkal készült riportot olvasott el, vagy hallgatta Zalatnay beszámolóit, tudja: alapjaiban eltér a kettő. Például azért, mert aki bent túlélő, az lehet, hogy kint életművész. Benti értékek a fizikai erő, az életrevalóság, a kiváló alkalmazkodóképesség. A rabok a kinti világban a ravaszságot, az ügyességet tekintik értékes tulajdonságoknak. Ez utóbbin azt értik: minimális befektetéssel maximális haszon.

Az is közismert tény: a rabok viselkedését nagyban befolyásolja ítéletük hossza. A néhány hónapon belül szabadulókat már inkább a kinti élet foglalkoztatja, a hosszú ítéletet töltőket meg az, hogyan bírják majd ki, miként vélekednek róluk a kintiek. A börtönélethez alkalmazkodni nem tudó fogvatartottak passzívabbak, szorongók, gyanakvók.

Kötöm az ebet a karóhoz: ha már a munka hatékonysága igencsak csekély, ráadásul sok benne a ha, elejétől fogva bele van kódolva a sikertelenség, akkor Laci atya miért, mitől képes nap mint nap erre a sziszifuszi munkára?

Nem töpreng, kapásból válaszol.

- Ugyanolyan emberek ők, mint mi. Sokszor elgondolkodtam azon, vajon én milyen emberré váltam volna, ha az ő helyükbe születek. Van, akit a körülményei, a családja, a megélhetési gondok tettek bűnözővé, van, akit megtévesztettek vagy megtévedt, de végső soron ugyanolyan ember mindegyikük, mint mi. Ezt kell látni bennük. Biztatást ad az is, hogy volt olyan börtönlakó, akit megkereszteltem, még bérmálkozott is, mert rájött: a haverok, akikkel együtt bűnözött, otthagyták, semmibe vették, a család is elfordult tőle, Isten viszont megmarad neki. Hogyan bírom nap mint nap? Ez olyan munka, amit nem lehet abbahagyni, ha lejárt a munkaidő. Viszem, cipelem tovább magammal a gondjaikat, töprengek azon, amiket elmondtak. Ha valaki azzal jön, hogy öngyilkos lesz, akkor nem mondhatom neki, hogy a jövő héten találkozunk majd.

Mennyire felkészült egy pap az ilyen feladatra? Kapott-e valamiféle képzést?

- Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor a püspök úr felkért erre a munkára. Azon papi nemzedékekhez tartozom, akik még a régi rendszerben tanultak. Államilag tehát mindenfajta ilyen munkától távol tartottak bennünket. Nagy szó volt, hogy egyáltalán a szociális otthonokba bejárhattunk az idős emberekhez. Tehát felkészületlenül fogtam bele a börtönpasztorációba. Egy pszichológustól hallottam, és ma már nagyon igazat adok neki: talán jobb is, hogy nem kaptam semmiféle előképzést. Hamar rá kellett jönnöm: a börtönben egy feladatom van, hogy pap legyek, ne pszichológus. Pap, aki nem akar másról tudni, csak Jézus Krisztusról, aki értünk odaadta önmagát, hogy megmentsen bennünket, és meggyógyítsa a betegeket minden kíntól és bajtól. Nekem ez a feladatom, ezt közvetíteni.

Bent milyen a karácsony? A rabok hogyan, mivel töltik az ünnepeket?

- Úgy tapasztaltam, nekik ez a legnehezebb időszak. Noha állítanak karácsonyfát a börtönben is, mégsem különbözik ez a nap szinte semmivel sem a többitől. A cella ugyanolyan, mint máskor. Ilyenkor nagyon hiányzik minden rabnak a család. A legtöbben próbálják átaludni az ünnepeket.

Csütörtökön bemehettek a rabok gyermekei a börtönbe. Az Angyalfa Alapítvány küldött csomagokat, az egyházmegyei karitász is adott édességet, azokat átadhatták a gyermekeiknek. Huszonnégy csomagból tizenháromnak lett gazdája, ennyi gyerek jött el. Lesz miről beszélgetni Laci atyával...

Kiss László, a táplánszentkeresztiek közkedvelt plébánosa hétköznapokon négy órát a szombathelyi börtönben, rabokkal beszélgetve tölt. 6 éve végzi ezt a munkát. Tapasztalata: a karácsony a legnehezebb időszak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!