Hétvége

2009.04.13. 12:03

Lám, így is lehet! Pénz nélkül, harmóniában élni (képgalériával)

VN - A zselici dombok között van egy falu, ahol az emberek próbálnak másképp élni. Pénz nélküli világot álmodtak, ahol nincs túlóra, téháem, forint-euró árfolyam. A mértéktelen fogyasztás helyett harmóniára törekednek. A természettel, önmagukkal.

Nagy Ildikó

Van, amikor a technikának fityiszt mutat az élet. Ez történt velünk Visnyeszéplak felé igyekezve is: a GPS-t felváltotta a kockás papír, amin koordináták helyett a vendéglátónk által előző nap lediktált, szemmel is jól látható tájékozódási pontok sorakoztak. A bányatónál tovább egyenesen, a falerakónál balra, a szerpentin végén lévő konténernél letérni a földútra, és menni, menni, míg elő nem bukkan az első ház. Hát, így érkeztünk meg Visnyeszéplakra, a mi Őrségünkhöz hasonló, erdős-rétes-szeres képet mutató, bájos zselici dombok között megbúvó faluba. 



Vendéglátóink, László és Piroska
Fotó: Benkő Sándor

A fotóra kattintva tekintse meg képpgalériánkat Visnyeszéplak szép napjai címmel!

 Visnyeszéplak valamikor Visnye község szőlőhegye volt. A faluban a kilencvenes évekre már alig maradt ember, aki tehette, a biztosabb megélhetéssel kecsegtető városokba költözött. Üres házak, műveletlen földek maradtak utánuk. Közben Budapesten, a Műegyetem klubjában megrendezett táncházas estéken egyre több fiatal hallgatta tátott szájjal a néprajzosok előadásait a régi falusi életről. Aztán egyikük, Horváth Zsolt rátalált Visnyeszéplakra. Ő volt az első, aki megvett egy régi házat, és leköltözött a családjával. A pesti barátok kezdetben csak látogatóba mentek, aztán ők is ottragadtak. 

Köztük volt vendéglátónk, Máté László és felesége, Piroska is. A fafaragó-pedagógus házaspár 550 ezer forintért vette meg a romos, régi portát, két évig úgy éltek a házban, hogy nem volt villany, víz. Budapesti lakásukat eladták, és fokozatosan rendbe tették a portát: előbb egy szobát, aztán még kettőt. Bevezették az áramot, kutat fúrattak. Közben a család is gyarapodott: nagyfiúk, Laci már13 éves, Emesét, Benedeket, Enikőt, Leventét követte a most ötesztendős Virág Erzsi. A takaros porta udvarán ma már tyúkok kapirgálnak, az istállóban tehenek ásítoznak, az ólat belakták a mangalicák, és hamarosan elkészül a karám is, ahol a lovak - Szellő, Táltos, Madár - és a póni, Mese örülhet majd a szabadságnak. 

Az állatok gondozásán kívül is akad munka bőven a többhektáros birtokon: legelő, erdő, az errefelé gyümölcsénynek nevezett gyümölcsös és takaros veteményeskert gondoskodik arról, hogy a háziak ne unatkozzanak. Mert a visnyeszéplakiak olyan világról álmodtak, ahonnan nem kell munkahelyre, zsúfolt bevásárlóközpontokba járni. Önellátásra törekednek: a húst maguk termelik , megfüstölik, kolbászt csinálnak belőle, vagy zsírban elrakják. Tejet adnak a tehenek és a kecskék, a háziasszonyok tejfölt, joghurtot, vajat, sajtot készítenek belőle. A ma 120 lelkes kis falu lakói a gyümölcsfákat is nagy becsben tartják, olyannyira, hogy több régi, kihalófélben lévő, errefelé honos alma- és körtefajtát is megmentettek. Tudják, hogy melyikből érdemes lekvárt készíteni, melyiket kell aszalni, és melyikből lesz a legzamatosabb pálinka.

 - A természet szép lassan megmutatja magát-  jegyzi meg László, amikor arról faggatom, hogy született pestiként miként tanultak bele a paraszti életbe. Mondja, hogy a tucatnyi, faluban maradt őslakost is gyakran faggatják a gazdálkodás fortélyairól, és időnként tudós kertész embereket is meghívnak a faluházba egy kis ismeretterjesztésre. Amúgy mindent meg lehet tanulni, csak hozzállás kérdése az egész, állítják. És tényleg: Piroska ma már magabiztosan nyisszantja el a tyúkok nyakát, elvégre úgy alkudtak meg az urával, hogy a négylábúakat László, a kétlábúakat ő vágja le.

 A szántóföldön búza terem, a falunak van egy közös kombájnja, így náluk az aratás is köztösségi mulatság. A legtöbb családnak - így Lászlóéknak is - ott van a konyhai kis famalom a pulton, abban őrlik a gabonát. A hógolyózást követő kesztyűszárogatásra is alkalmas csikótűzhellyel egybeépített kemencében pedig megsül a házi kenyér. Bár mostanában ritkábban dagaszt és süt Piroska, Kaposvárról hozza a falugondnok a kenyeret, hetente egyszer.

 Az energiával is okosan bánnak a itt élők: Lászlóéknál télen a kemence tűzterében lévő vaspatkó melegíti és keringeti a vizet, nyáron pedig a tetőn lévő napkollektor gondoskodik a melegvízről. Televízójuk nincs, de nem is hiányzik senkinek, így sem maradnak le semmiről. Mesélik, hogy Gyurcsány Ferenc távozásának híre is frissiben eljutott hozzájuk, igaz, nem szokványos úton: a szomszéd portáról áthallatszott a pezsgődurranás... László mesél még a nagy harcok árán megszületett iskoláról, ami szintén nem szokványos módon működik. Az iskolaépületbe csak az alsósok férnek be, a felsősöket a faluban letelepedett, pedagógus szülők okítják, ki-ki a saját házában. Piroskáék konyhájában is gyakorta van irodalomóra, fizikára pedig átballagnak Zsolti bácsihoz a szomszédba. És még mielőtt bárki felfördülne, hogy mi lesz így ezekből a gyerekekből, eláruljuk, hogy szinte mindegyiküket felveszik valamelyik neves egyházi gimnáziumba.

 Egyesületet is alapítottak a falu lakói, elsősorban azért, hogy megteremtsék a részönkormányzat, illetve az iskola működtetéséhez szükséges jogi hátteret. Meg aztán így pályázhatnak is, okoskodom a magam logikája szerint, mire László rázza a fejét.

 - Mi nem pályázunk, mi megcsináljuk, amit akarunk. Nem lenne jó, ha megszoknánk, hogy külső erőforrásokra támaszkodunk- magyarázza. A logikus, ám mégis furcsának tűnő észjárásnak más nyomát is megleljük a házban. Ott vannak például az alkuk. Piroska szeretett volna egy hűtőládát. Az ura nem tapsolt az ötlet hallatán, mondván: úgy kell berendezkedni, hogy ha úgy adódik, áram nélkül is boldoguljanak. Piroska azonban replikázott: László műhelyében is ott van az elektromos gyalugép. Így aztán megállapodtak: amíg van gyalugép, addig lehet hűtőláda.

 A visnyeszéplakiak közül senki nem jár el munkahelyre dolgozni. Amit tudnak megtermelnek, a felesleget elcserélik vagy eladják a környéken. László is faragott már bútort cserépkályháért cserébe, és készített polcot mézért.

 Bekukkantunk még a bioméhészkedésből élő Fenyvesi Csabáékhoz, ahol négy gyönyörű gyerek kanalazza a paprikás krumplit a piros zománcos lábas körül, ahol van ugyan csapvíz, mégis mindenki az asztal alatt sorakozó ceglédi kannákból önt magának kútvizet.

 Búcsúzáskor eszembe jutnak László szavai: az embernek úgy kell élnie a Földön, hogy a terület, amit maga után hagy, értékesebb, gazdagabb legyen. Nem szabad kizsigerelni a Földet.

 Múltba menekülő csodabogarak? Vagy a jövőt nagyon is világosan látó, tudatosan élő emberek? Majd kiderül...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!