Lent a lapban, a fehér keresztnél

Inkább úgy kell mondanunk, akadnak ilyenek, tudnak róluk máshol is, de a szabadban álló fogadalmi emlékek igazi hazája Közép-Európa.

Nyugat-Magyarország a központi területe annak a magyar, német, szlovák, szlovén, horvát nyelvterületet érintő sávnak, ahol Európában a legtöbb út menti kereszttel és szoborral találkozhatunk. Annak, aki itt él, talán fel sem nagyon tűnik, természetesnek véli, hogy ezek hozzátartoznak a tájhoz. Ha napjainkban népszerű kifejezést akarunk használni, akkor azt kell mondanunk, hogy a keresztállítás az európai kulturális örökség megóvandó része. Ezzel együtt azt is tudnunk kell, bár a fogadalmi emlékeknek vannak vidékenként eltérő jellemzői, mégsem beszélhetünk kifejezetten magyar, osztrák vagy mondjuk szlovák keresztekről. A mondandó egyetemes, mondhatni ehhez igazodik a megjelenítés is.

Azok a fogadalmi emlékek, amelyekkel napjainkban találkozunk, nagyrészt mészkőből vagy műkőből készültek. Korábban fakereszteket is állítottak, de azok nagy része mára elpusztult.

A táji csoportosítás tekintetében nincs könnyű dolgunk, nincsenek éles határvonalak, inkább csak tendenciákat figyelhetünk meg. Nyugat-Magyarország fogadalmi emléket állító vidékei közül a legmarkánsabb jellemzőkkel Sopron és a Fertő-tó környéke rendelkezik. Itt a hátteret a Lajta-hegység kőbányái és a helyi kőfaragó hagyományok adják. Ezen a környéken nagy számban találunk 17-18. századi emlékeket is. A 19. század második felében és a 20. század elején a kisebb mesterek mellett két nagy kőfaragó dinasztia, a Hild és a Mechle látta el termékeivel a tágabb környéket is.

Ha az igen nagy számú Vas megyei emléket nézzük, akkor elsőnek az tűnik fel, hogy azok kétharmadát két nagy műhely, a Hudetz és a Kondor készítette. Bár találunk olyan keresztet is, amelyik az 1600-as években készült, a jellemző időszak az 1800-as, 1900-as évek fordulója.

A Mária-ábrázolások között igen gyakori, hogy a Szűzanyát Magyarország védasszonyaként jeleníti meg. Ha azt kellene kiderítenünk, hogy a megye melyik falujában állították a legtöbb keresztet, akkor célszerű lenne a vizsgálódásunkat a Vasvár környéki falvakkal

kezdeni.

A Rezi környékén dolgozó mesterek munkái kis számban, de eljutottak Vas megyébe is. Itt az alapanyagot a könnyen faragható helyi homokkő adta. Ez az a hely, ahol a kőből készült faragványokon gyakran megjelennek a népművészet motívumai is.

Zala megyében a Siposs Dezső által készített keresztek váltak népszerűvé. Az általa készített alkotásokon mellékalakként gyakran jelennek meg az állíttatók személyes patrónusai. Akkor is igyekezett igazodni ehhez, ha a megrendelő ritka nevet viselt.

Fogadalmi emlék – amely kereszt és szentet ábrázoló szobor egyaránt lehet – állításának hátterében a legtöbbször valamilyen nagyon személyes indíttatás, például közeli hozzátartozó halála, betegsége áll. A dolgok természetéből fakadóan a személyes vonatkozás néhány generáció után elhalványul, és a monumentumok – eredeti funkciójukat is megtartva – egyre inkább közösségi emlékjellé alakulnak.

Sokszor a határ egy-egy pontját ezeknek a fogadalmi emlékeknek a segítségével határozzák meg. Például így: „Lent a lapban, a fehér keresztnél.” A közösség történetei, legendái nagyon sokszor kapcsolódnak ilyen jelekhez. A legendákban pedig sokszor valamilyen „nagy esemény” – háború, járvány, természeti csapás – emléke él tovább.

Az út menti keresztek fontos kultúrtörténeti emlékek, nemcsak önmagukban, hanem néprajzi, vallástörténeti és művészettörténeti vonatkozásaik miatt is; a kollektív emlékezet fontos momentumait hordozzák.

Ez pedig azt is jelenti, hogy jó lenne minél tovább megőrizni őket. Lehetőleg az eredeti helyükön – és úgy, hogy a rajtuk lévő feliratok is olvashatóak maradjanak; hogy bizonyos értelemben megmaradhassanak viszonyítási pontnak. Ne mosson el mindent a könyörtelenül múló idő.

Kiemelt képünkön: 1906-ban állított fogadalmi szobor Uraiújfalu határában