Hétvége

2017.09.24. 09:00

Magyargencsi körjegyzőség falvai- Ispánsági épület volt, most a szergényi hivatal

A magyargencsi körjegyzőség falvait 1950-ben Veszprém megyéhez csatolták, azóta Szergény Vas megye legkeletibb települése.

Feiszt György

A Marcal folyó szergényi révátkelőhelyét a 14. századtól már rendszeresen említik az oklevelek. A kemenesaljai falu a török hódoltság után az Erdődy család jánosházi uradalmához tartozott. A Szergény centrumában álló, 18. században emelt ispánsági épületben született 1874-ben Kiskos István, Szombathely későbbi polgármestere. Édesapja, Kiskos Antal gazdasági iskolát végzett, ispánként irányította a gazdaság életét. Ő szegődtette Varga Mihály juhászt is, aki néhány év múltán Savanyú Jóska bandája garázdálkodásának lett áldozata. Az 1882-ben történt szergényi gyilkosság akkor még ismeretlen részleteit a betyárok ellen folytatott büntetőper csak évekkel később tisztázta, ezt azonban Kiskos Antal sajnos nem élte meg, mert alig 34 évesen tüdővészben elhunyt. Erdődy Sándor gróf a 20. század elején szergényi birtokait eladta Geist Lajos szombathelyi gyárosnak. Az új tulajdonos Ferenc József királytól 1913-ban szergényi előnevet és magyar nemesi címet kapott. Az épületet 1908-ban historizáló eklektikus stílusban alakíttatta át Geist. A sors kifürkészhetetlen akaratából az egykori szergényi ispán és a későbbi földbirtokos gyermekeinek útjai Szombathelyen találkoztak.

Kiskos István 1896-ban aljegyzőként állt a város szolgálatába, 1902-ben lett tanácsnok, majd 1914-től 1930-ig volt a megyeszékhely polgármestere. A testületben az 1904-ben képviselővé választott Geist Jenővel vállvetve küzdötték végig a világháború és a forradalmak embert próbáló esztendeit. Pályájukat kormányzói kegyből mindketten kormányfőtanácsosi címmel kitüntetve fejezték be. Geist Jenő a szergényi uradalmat, központi épületével együtt, 1927-ben eladta a Magyar Őstermelők Részvénytársaságának. A gazdasági társaság kezelésében lévő kilencszobás kúriaépület 1945-ben ki-sajátítva került tanácsi kezelésbe. Napjainkban a község polgármesteri hivatala, orvosi rendelő és óvoda működik benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!