Hétvége

2006.10.28. 02:27

Maszk nélkül

Most már tudom: hihetetlenül jó, hogy ott nőttem föl. Biztos cölöpökön álltunk vidéki lányokként, mert nem sodródtunk, mondja Szily Nóra. A beszélgetés során láthatóan magukkal rántják a szombathelyi emlékek.

Fodor Sándor

- Minden, ami első egy ember életében, velem Szombathelyen történt meg. Az első betű, az első csók, az első szerelem.

- Az első csalódás?

- Persze, de nem ez ugrik be rögtön, ha visszagondolok azokra az időkre. Hanem a Csónakázótó, hiszen ott laktunk a Geisler utcában. Tél van, megyek a tó partján a strandra, ahol korizni lehetett, és ilyenkor kicsit mindig visszaesett a tanulmányi eredményem. Vagy a Nagy Lajos Gimnázium, a hosszú bejárat, a még hosszabb várakozások a Fő téren az autóbusz-megállóban. A Gyöngyös Áruház előtt ácsorogtam a hetes buszra várva, ami húszpercenként jött, de nem bántam, mert néztem az embereket. Filmeztem fejben, ki honnét jöhet, milyen sors van az arcára írva, és érdekes, hogy azóta is ezt játszom.

- Ha visszaálmodja magát az akkori Szombathelyre, melyik volt az a hely, ahol biztonságban érezhette magát, ahol minden félelem nélkül elszunyókálhatott akár ruhástól is egy szürke délutánon?

- Laktam az akkori Lenin úton, és később a Fő téren is, de nagyon szerettem a nagyszüleimnél lenni. Nagyapám sebész főorvos volt, és sokat jártam hozzájuk. Tőlük tanultam meg pasziánszozni, rejtvényt fejteni, és rengeteget sétáltunk. S volt egy családi tradíció, minden vasárnap a Gyöngyös étteremben ebédeltünk a nagyiékkal.

- A vasárnapi húsleves aranyló színében ott ring a családi békesség. Ezzel együtt a feszélyezettség is rá tud terülni az ünnepi abroszokra, pláne, ha a szülőknek a nagyszülők előtt is bizonyítaniuk kell, hogy a csemetéik nem ördögtől való kis gazemberek.

- Igen, jól kellett viselkedni, de ez természetesnek számított. A nagyszüleim elegáns emberek voltak, és óvták a szertartásokat. Szépen felöltöztünk, ismertük a szabályokat, anyám is így nevelt minket, előfordult, hogy lexikonnal a fejemen kellett sétálgatnom a lakásban, hogy egyenes legyen a tartásom.

- Nevezhetjük ezt persze fegyelmezettségnek is, ami kamaszkorban könnyen átcsaphat lázadásba, és akkor röpül a lexikon...

- Csalódást kell okoznom lázadás-ügyben. Kicsi testvéreim voltak, tizennégy évesen kényszerűen felnőtté váltam, és anyám mellé emelődtem. A Király utcában volt anyukámnak illatszerboltja, a mindenki által ismert Kósa Olga lánya voltam. Nagyon sokat kellett dolgoznia, áruért járt, s akkor én reggeliztettem, vacsoráztattam a kicsiket, vittem őket óvodába, iskolába, tehát nagyon komoly felelősségem volt a családban. Inkább a barátnője lettem anyámnak, mint a lázadó gyermeke. Leszámítva az olyan kisebb lázadásokat, hogy az orrom közepéig ért a frufrum, és csöves farmerban jártam. Tizennégy éves voltam, amikor először randevúztam, és egyetemista koromig tartott ez a szerelem. Pontosan emlékszem, a Savaria mozi előtt találkoztunk.

- Talán a film címére is emlékszik még?

- A zsaru. Alain Delon főszereplésével.

- Lebilincselő film, fordulatos cselekménnyel...

- Egyetlen jelenetre sem emlékszem. Izzadt a tenyerem, annyira izgultam. S mikor hazaértem a hetes busszal, anyám azt mondta, különös élmény volt két fejet látni a ház előtt, s szembesülni azzal, hogy életemben először hazakísértek.

- Tél volt vagy nyár?

- Tavasz. Ezerkilencszázhetvenkilenc március elseje.

- Kitűnő a memóriája... Vagy talán nehéz elfelejteni dolgokat.

- Hat évig tartott ez a szerelem. Tizenöt éve nem láttam. Annyit tudok róla, hogy egy Nórával volt utánam is kapcsolata, és hogy viszonylag későn nősült meg. A szüleit imádtam. Ők tanítottak meg minket rokizni, az anyukája pedig mindig rántott felső combot csinált majonézes burgonyával. Fogalmam sincs, hogy a csirke többi részével mi történt.

- Amiket mond, és ahogyan mondja, az nem puszta visszaemlékezés egy városra, hanem érzelem. Ráadásul élete első tizennyolc évét töltötte Szombathelyen. Ha ebben a korban máshová kerül az ember, legtöbbször átutazó lesz, vagy ideiglenes tartózkodó. Ön hogy élte ezt meg?

- Elvágytam Szombathelyről. Ma jobban tudom szeretni, mint amikor ott éltem. Debrecenbe mentem egyetemre, tehát a lehető legmesszebbre.

- Ez az elvágyódás mértékegysége volt, vagy praktikus döntés?

- Oda vettek föl, pszichológia szakra, és csak később tudtam átmenni Budapestre. Imádtam Debrecent, a várost és az egyetemet, tehát ezt a fajta otthontalanságot és kiszakadást nem éreztem. A gyerekeim születése után érintett meg legelőször a saját gyermekkorom. Egyszer csak elkezdtem nekik mesélni azokról az időkről.

- Visszavágyódás?

- Nem, azt hiszem, nem. Amikor a Rádióba kerültem, tudtam, hogy ez a kezdet és a vég, és ezzel eldőlt, hogy hol fogok élni. Apám Szombathelyen lakik, de sokat jár Budapestre, anyám már nincs ott, a nagyszüleimet a temetőben találom. Csak emlékeim vannak. Néha azonban történnek velem különös dolgok. Egyszer a Bartók Teremben vezettem Vukán Györggyel egy műsort, és hihetetlen élmény volt. A Hámán Katóba jártam zenei általánosba, Csorba Rózsánál tanultam zongorázni, és ott álltam abban a hangversenyteremben, ahová még a Szily nagymamával mentünk koncertekre. Álltam a színpadon, és rám figyeltek. Egészen katartikus, gyönyörű este volt. Nemrégiben a fiaimmal barangoltam Szombathelyen, akiket megfogott a város békessége, és mondták, hogy költözzünk ide. Kérdeztem, hogy mit fogunk csinálni, mire a kisebbik rávágta: mindenki előtt nyitunk egy fagyizót a Kőszegi utcában, és mindenki nálunk eszi majd a fagyit. Jót mosolyogtam az ötleten... Most már tudom; hihetetlenül jó, hogy ott nőttem föl, s amit akkor utált az ember, a lassúságot, a békességet, mindez nagyon komoly munícióvá vált. Stabil cölöpökön álltunk vidéki lányokként, mert nem sodródtunk. Mondjuk három presszó között nehezebb, mint harminchárom között.

- Milyen a kapcsolata más, Szombathelyről elszármazott művészekkel?

- Für Anikóval őrzöm leginkább ezt a szombathelyiséget. Talán mert egy korosztály voltunk, csak ő kanizsais, én meg lajosos, ő a szőke hosszú hajú volt, én meg a barna. Neki is volt egy nagy szerelme és nekem is. Egyszer az ifjúsági megyebálon ültünk egymás mellett a lépcsőn, és pityeregtünk az elveszett szerelmeink miatt, aztán egy hét múlva mindketten fülig érő szájjal sétáltunk azzal, akit a megyebálon sirattunk. Scherer Peti, aki a házunktól nem messze lakott albérletben, mindig ugyanazon a buszon utazott, mint én. Aztán találkoztam vele egy műszaki egyetemi bulin, néhány év múlva pedig viszontláttam Jancsó Miklós egyik filmjében, mint Pepe. Azt a Scherer Petit, akivel együtt buszoztunk reggelente, és ettük a Grillben, a mozi mögött, húsz forintért a hasábburgonyát. Tehát vannak emberek, akikkel egy kicsit melegebb a pillantás, ha találkozunk. Mert van egy ősi tudásunk egymásról. Amikor még nem volt maszk, amit ránk rakott a világ, vagy adott esetben önvédelemként saját magunk. A forrásnál voltunk együtt, ma pedig a Duna-parton állunk, és ez a hömpölygő, nagy folyó már mindenféle hordalékot cipel magával.

- Megőrzött képeket az ősi időkről?

- Nemrégiben megkértem anyámat, hogy fogjon egy füzetet, és kezdje el leírni azokat a dolgokat, amikre emlékszik a gyerekkoromból. Sok történetet őrzök, de nagyon sok darab hiányzik a kirakós játékból. Szeretném tudni, hogy honnét érkeztem, bár ez a kíváncsiság csak harmincöt éves korom után támadt föl bennem. Néha kimegyek anyuhoz a Duna-kanyarba, és akárcsak gimnazista koromban, hajnalig be- szélgetünk. Időnként pedig kotorászunk a fényképes dobozban. Olyan ez, mint valami meditáció.

- Keresi még azt a nyugalmat, amit Szombathely jelentett?

- Már nem azt a nyugalmat szeretném. Úgy tűnik, nekem az úton levés a létem, nem a megérkezés. Viszont belül már megérkeztem valahová, megbékültem, s ha játszunk a gondolatokkal, ez kicsikét olyan, mint amilyen Szombathely volt. Ám ez csak belül létezik.

- Ez a belső béke általában akkor jön el, ha elfogadunk dolgokat, amik ellen addig hadakoztunk.

- Igen, leginkább önmagunkat. Kételyeim persze vannak, hiszen a szakmámhoz hozzátartozik a mindennapos kételkedés képessége. De a harmóniát keresem. A magánéletemben is. Nem hajszolok már semmit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!