Mesélő házak

2019.06.10. 07:00

Mátyás király és a kemenesmagasi történész

Hunyadi Mátyás 1443. február 24-én hajnali három óra hét perckor született. És ezt egy kemenesmagasi történész bizonyította.

Feiszt György

A kemenesmagasi ház a vasúti altiszt fiáról mesél

Fotó: Unger Tamás

Fraknói Vilmos Hunyadi Mátyás király élete című munkájában 1440-et határozta meg az uralkodó születése évének, és miután felfogását a XIX. század végi magyar történészi közvélemény elfogadta, Mátyás születésének 400. évfordulóját 1890-ban ünnepelték meg.

A kolozsvári születéshely tényét nem vitatta senki, de hogy napjainkban a középkor kutatói, nyomukban pedig a lexikonok a nagy király születési dátumát 1443. február 24-ének mondják, az Guoth Kálmán levéltárosnak köszönhető. A fiatalember egy 1943-ban publikált, XV. századi forrásokat és a történelmi szakirodalmat górcső alá vevő tanulmányában mesteri forráskritikával bebizonyította, hogy Hunyadi János fia 1443. február 24-én hajnali 3 óra 7 perckor, vagyis Mátyás-nap reggelén látta meg a napvilágot.

Kálmánt, a Kemenesmagasiban élő vasúti altiszt gyermekét a helyi evangélikus templomban Böjtös László segédlelkész 1912 májusában keresztelte meg. A fiatalember tehetségét tanárai már korán felismerték. Felsőbb tanulmányait a magasi egyházközség támogatásával Budapesten, a híres Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen Mályusz Elemér és Szentpétery Imre történész professzorok tanítványaként vált a magyar középkor latin nyelvű forrásainak kitűnő ismerőjévé.

A kemenesmagasi ház a vasúti altiszt fiáról mesél
Fotó: Unger Tamás

Az Aszódi Evangélikus Gimnázium tanáraként kapott francia ösztöndíjat. Párizs könyv- és levéltáraiban végzett történeti kutatások után hazaérkezve, Észak-Erdély visszacsatolásakor megpályázta Kolozsvár főlevéltárnoki állását. Az intézmény élére kinevezve publikálta a magyar kultúrtörténet, benne a színjátszás, valamint középkori kódexekben fellelt királylegendák problematikájával foglalkozó műveit, de legnagyobb elismerést a Mátyás király születésével kapcsolatos dilemma „zseniális érzékkel és mesteri forráskritikával” való megoldásával aratta. Az 1943-ban megjelent Mikor született Mátyás király? című tanulmánya a XV. századi dokumentumok, köztük Martinusz de Ilkusz, Mátyás lengyel származású udvari asztrológusa horoszkópjainak példa értékű elemzése.

A második világháború végnapjaiban megjelent időtállóan élvezetes tanulmány, érthető módon nem vált közismertté, és az 1944-ben Kolozsvár polgármesterének utasítására a város levéltárának iratait Szombathelyre menekítő tudóshoz sem volt kegyes a sors. Szovjet fogságba került és a lágerek polkából 1948-ban hazatérve tudományos kutatásait nem folytathatta. A megváltozott társadalmi környezetbe beilleszkedni nem tudó, megrendült egészségi állapotú tudós 1949-ben vonat elé vetette magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!