Mindennapi hős - Idős asszonyt mentett a 7 fokos Rábából

Mindez november 4-én, pénteken délelőtt 11 óra 50 perckor játszódott le a felújított hídon. Hétvége lévén nagy volt a forgalom, s már akkor kisebb dugó lett, amikor a férfi megállt. Később a türelmetlen autósok, köztük külföldiek, dudálni kezdtek, reklamáltak. Még az sem hatotta meg őket, hogy láthatták: a folyóban éppen életet mentenek.

Agg Tibor szerény ember. Három fiút nevelnek feleségével, Magdolnával. A 43 éves férfinek éppen van munkája, a szentgotthárdi Opel gyárban dolgozik. Kell is a pénz, hiszen a fiúk 7-12 év közöttiek. Tibor az életmentés után sem szólt senkinek, s bár korábban még megyei érmet (jutalmat) is adtak hasonló cselekedetért, most csend veszi körül a történteket. Látszólag, mert egyre többen szereznek tudomást a nem mindennapi esetről. Amelyben az emberi nagyszerűség és közömbösség, valamint a korszellemet hűen kifejező érzéketlen közöny szinte egymás mellett nyilvánult meg. Azon a napon Tibor vezetett, neje mellette, a legkisebbik fiú, Patrik pedig hátul ült. Az útvonalat jól ismerte a férfi, semmi szokatlanság. Aztán...

- Amikor a hídra hajtottam, megpillantottam a hölgyet, a közepe táján állt. Szemvillanásnyira a másik oldalra néztem és vissza, de már nem volt ott senki. Ebben a pillanatban beleálltam a fékbe, majd a korláthoz rohantam. A nő ott lebegett a vízen. Mondtam a nejemnek, hogy vidd le a kocsit a hídról. Éppen akkor állt meg mögöttem egy körmendi ismerős, Joó Ferenc, ő is kiszállt. Amíg ezek a dolgok lejátszódtak, a test egyre sodródott, én meg szaladni kezdtem a töltés felé. Ledobtam a kabátot, majd a cipőt, és ruhástul a vízbe ugrottam, valamicskét tudok úszni. Később mondták, hogy a víz hétfokos volt, de akkor én ezt nem éreztem. Annyit még láttam futás közben, hogy emberek gyülekeznek a parton, de nem ezen járt az agyam. Hanem azon, hogy ha a test a kanyarba ér, a Várkert felé, akkor a nő menthetetlen, mert ott a mélység.

Azon a helyen állunk, ahol Tibor a test elé került. Egy lépcsősor, szaknyelven vízjogi létesítmény vezet alá. Ezzel mérik a folyó szintjét, több méteres magasságig. Most csaknem a nullát nyaldossa a szürke víz, a híd előtt és még utána is homokpadok törnek felszínre. A lépcsők mellett kis betontömb, arra koszorút helyeztek, meg mécsest. A Rába központi helye ez a városban, az augusztusi nagy ünnepen lampionos csónakok vonulnak a folyam e szakaszán.

- Jól számoltam, éppen az asszony elé kerültem. Szerencsére a lábujjaimmal éreztem a medret, így bátrabban kulcsoltam át a magatehetetlen, idős nőt. Kicsit vergődött, de nem fejtett ki erőt. Megmaradt bennem, hogy még rajta volt a szemüvege... Aztán sikerült kivonszolni a partra. Akkorra már ott voltak a rendőrök és a mentők. A nejem nagyon izgult, a kisfiam viszont nem igazán fogta fel a dolgokat. Fáztam, és ezért úgy, ahogy voltam, csuromvizesen irány a kocsi, majd hazamentünk.

Agg Tibor sem hálát, sem elismerést nem várt, de egy közönséges pokróc akkor jól jött volna neki. De hát erre sem futotta a már említett dugóban.

- Valóban a férfi után mentem, s amikor megállt, én is ezt tettem. Láttam, hogy a néni lebeg a vízen, de többre nem nagyon volt idő. Egyszerűen azért, mert mögöttem dudálni kezdtek az osztrákok és integettek, hogy húzzak már el. Hiába mutogattam a vízre, hogy ott bajban van egy ember, nem hatott. Valósággal letoltak a hídról - mondta el Joó Ferenc.

Miközben Agg Tibor az élete kockáztatásával egy ismeretlen embert mentett a vízből, aközben békésen araszolt a forgalom a hídon. Néha azért lassítottak az autósok, hogy egy-egy pillantást vessenek az eseményre. Amely a szerencsés végkifejlet felé tartott.

- Volt időm addig gondolkodni, amíg futottam. És volt időm dönteni is. A lényeg az volt, hogy a sekély részen fogjam be a lebegő testet. Végül a legjobb lehetőség adódott, talán szerencsém is volt. Ha picit is kések, vagy ha máshol megyek a vízbe, az asszony elsodródik. Ismerem a Rábát, békésnek mutatja magát, de veszélyes folyó. Most is úgy látszik, hogy szinte kiszáradt, pedig nem: igen erős örvényt éreztem mentés közben. Be is ugrott, hogy ha leránt, elvisz engem is. Ha meg nagyobb a vízállás, akkor erősebb a sodrás is. Ebben az esetben nem hiszem, hogy sikerült volna a dolog. De sikerült. Mindehhez szükség volt egy pillanat-teremtette hősre, szerencsére.

A folytatás kevésbé ismert. Annyi igen, hogy az asszony kórházba került, felépült. Lánya telefonon köszönte meg Tibornak a mentést. A hivatalos elismerés ugyan elmaradt, de a férfit kárpótolta kisfia megjegyzése: - Apa, te egy igazi hős vagy!

Pár napja pedig kedvező hírt közölt Bebes István körmendi polgármester, aki csak mostanság értesült az esetről. Mint mondta, kistérségi keretek között megtalálják annak a módját, hogy Tibor érezhesse a társadalom megbecsülését. Mert amit tett, az nem egy egyszerű életmentés, hanem maga a példaadás.