Mitől csíkos a csíkos tó?

Ezt a halfajtát gyakorlatilag mindenhol ismerték. Voltak vidékek és települések, ahol a gazdaemberek foglalkoztak vele; volt, ahol csak a falu végén élő szegények. A csíkot már Árpád-kori eleink is fogyasztották, Vas megyéből a csík az 1700-as évek végétől kezdődően fokozatosan szorult vissza. Ez a halfaj még nálunk sem pusztult ki teljesen, de csíkászattal már senki nem foglalkozik.

A halászatnak a mi vidékünkön nem volt akkora jelentősége, mint az ország más területein. Nálunk nem voltak nyílt vizű tavak, s nagy folyóink sincsenek. A csíkászat hagyománya elsősorban a vizes, mocsaras rétekhez, ingoványokhoz kapcsolódott. Ilyenek a nagy vízrendezések előtt még bőven voltak. A csíkhal a sekély vizet, a lápokat, a malákákat és a mocsolákat kedveli. Hosszan tartó szárazság idején képes életben maradni az iszapban is. A csíkfélék közül nálunk a réti csík volt a leg­gyakoribb. Ez a hal valóban hosszú, mint a csík, akár két arasz is lehet a hossza, ráadásul az oldalán is csíkok vannak. A csík ma már ritka halnak számít, ezért védett.

Manapság divatja van annak, hogy a patak vizét elgátolják, és nyílt vizű víztározókat, halastavakat hoznak létre. A kisebb vízfolyásokra, erekre már a középkorban is készítettek gátakat. A cél ezekkel nagyon sokszor a halászatra, vadászatra alkalmas helyek, a berkek kialakítása vagy fenntartása volt. Előfordult, hogy ez a helyzet konfliktusokat okozott. „Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak” – panaszolja Tiborc a Bánk bánban. A halat a főúri konyhák is kedvelték. Igaz, ott nagyobb keletje volt a halkereskedőktől vásárolt „nemes halnak”, a távolról ideszállított vizának, sügérnek. Főleg a böjti időszakokban még a legelőkelőbb családoknál is gyakran került az asztalra csík. Voltak időszakok, amikor ez a halfajta a városi piacokon is keresett volt. A Hanságból a bécsi, Vas megyéből a grazi piacra szállítottak belőle, ahol hordókból árusították.

A csíkhalból készült ételek a legrégibb magyar szakácskönyvekben is szerepelnek. Már öt évszázaddal ezelőtt is ismert karácsonyi étel volt például a káposztás csík, amit általában cserépfazékban készítettek el.

A régi leírások szerint csíkot fogni egész éven át lehet, de a legfontosabb időszak a tél. Ilyenkor a lápon egy kis területet kitisztítanak, „csíkbányát készítenek”, a sok összegyűlt haltól szinte bugyog a víz.

Vas megyében a csíkászatnak kevés emléke maradt. Az egyik ilyen a Csikászó-patak elnevezése. A Marcal, illetve a Kodó-patak egyik mellékvizéről van szó. Több feljegyzés is van, amely szerint a patak Köcskhöz közeli szakaszán száz-százötven évvel ezelőtt „élénk csíkhalászat” folyt. Azóta ezt a patakot is szabályozták, vizet is alig találunk a kis érben, nem valószínű, hogy itt mostanában csíkot fog valaki.

Érdekes földrajzi névvel találkozunk a Szőcei-patak mentén, amelynek egyik mellékága az Akszi-völgy. E rövid és ma is vizenyős völgy középső szakaszát a térképek Csikós-tóként jelölik. Biztosra vehetjük, hogy az elnevezés eredetileg csíkos tó volt, s csak később értelmezték át, a csíkosból csikós lett.

Sem a csíkászó, sem a csíkos tó elnevezés nem egyedülálló, sőt, ha a tágabb környéket nézzük, még csak nem is ritka. Zala megyében, Pózván és Zalaistvándon Csíkos-tavat, Pórszombaton Csikász-tavat, Pötrétén pedig Csikászó-rétet találunk. Ha tovább böngésszük a térképet, akkor rábukkanunk a Csíkos-árok, Csíkos-völgy, Csíkoskút nevekre is.

A csík egy halfaj, de a különlegessége miatt meg is különböztetik tőle, például így: „Halat is fogtam, meg csíkot is hoztam.”