Másként képzelte, mégis boldog!

2019.10.27. 07:00

Molnár Anna nyíltan beszélt megpróbáltatásairól és az önfejlesztés küzdelmeiről

Molnár Anna elkeseredett és dühös nőből több év alatt lett kiegyensúlyozott édesanyává ön- és másokat segítő szándékkal. Elmesélte, honnan indult, mi lett belőle és hová tart.

Tóth Kata

Molnár Anna súlyos látásproblémái után az önismeret-fejlesztést választotta

Fotó: Szendi Péter

Családi mintái és a társadalmi elvárások alapján a 29 éves szombathelyi Molnár Annának konkrét elképzelése volt arról, hogy milyen anya szeretne lenni, miután megszületik a kisfia. Jövő-menő, pörgős nő, aki programokat szervez a kicsinek, viszi mindenfelé. 2014-2015-ben volt várandós a kisfiával, már akkor jelentkezett a depressziója, ami a szülés után még súlyosabbá vált. Korábban is voltak szemészeti problémái – 2010-ben retinaleválása, utána szivárványhártya-gyulladásai –, a terhessége alatt pedig látóideg-gyulladással küzdött, amit értelemszerűen már nem kezelhettek szteroidokkal.

A szemproblémái miatt császármetszéssel szült – már ezt sem emésztette meg könnyen. A szülés után keresztcsonti ízület-gyulladástól is szenvedett, igaz, ezt csak két évvel később diagnosztizálta nála egy MR-vizsgálat. – Igyekeztem feldolgozni mindezt, de az önbizalmamat jócskán rombolták a történések. Az elmúlt négy évben négy szemműtétem volt, mindig visszatért a betegség. Előfordult, hogy annyira homályosan láttam, hogy abban sem voltam biztos, hogy amikor áttoltam a babakocsit az úton, zöld-e a lámpa. A mellettem állókhoz igazodtam és hang alapján tájékozódtam. Meg akartam mutatni a gyermekemnek a világot, ehhez képest teljesen beszorultunk a négy fal közé. Úgy éreztem, hogy a környezetemben élőkben sem igazán tudatosult az állapotom.

Anna és az orvosok először a fizikai okát keresték a betegségnek, de optikai problémát nem találtak, ezután kezdte vizsgálni Anna a lelki hátteret. Pszichiáterhez fordult már a várandóssága idején – lehangolt volt, önvád gyötörte, rengeteget sírt, sokszor élni sem volt kedve, gyűlölte magát és igazságtalannak érezte a helyzetét. Azt kérdezgette magától, mi lehet az oka, hogy ezt kapta az élettől.

Molnár Anna súlyos látásproblémái után az önismeret-fejlesztést választotta
Fotó: Szendi Péter

A negatív spirálból aztán – már a szülés után másfél évvel – magát „rángatta ki”. Most stagnál az állapota – igaz, a látótere központi részét most is, mintha mindig köd takarná –, de abban bízik, hogy ennél többé nem lesz rosszabb a helyzet.

– A mai anyáknak nagy bizonytalanságot okoz, hogy nincsenek meg a szilárd határok, amik korábban adottak voltak. Ma szabadabban döntünk bizonyos kereteken belül, de ez a szabadság sokszor nagyobb, mint amit fel tudunk dolgozni. Más módszer kell, mint a korábbi generációknak, hogy rugalmasan igazodhassunk. Nézőpontváltásra van szükség, ami persze nem jön magától. Kell az is, hogy változtatni akarjunk. Bennem ez szerencsére megvolt. Hálával tartozom a pszichiáteremnek, aki a megfelelő antidepresszánsokat, gyógyszereket felírta. Ezek kirángattak a negativitásból, de fél év után úgy döntöttem, elég a gyógyszerekből, amik a probléma tüneteit ugyan elnyomták, de nem oldották meg. Elkezdtem önismerettel foglalkozni, terápiaként beiratkoztam egy okleveles life és business coach tanfolyamra. Az önismeret és önreflexió révén hosszú idő után másként kezdtem magamra nézni. Korábban makacs, türelmetlen voltam, mostanra javult az empátiás készségem és a kapcsolataim minősége is. Blogot indítottam, hogy kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb életre inspiráljam a fáradt és néha kétségbeesett édesanyákat.

Anna mindenki számára hasznos tartalmakat, tippeket, ötleteket oszt meg. Gondolatébresztő mondatokat olvashatnak tőle az önismeret, önfejlesztés, (ön)megvalósítás, női társadalmi szerepek, pozitív irányú nézőpontváltás, egyensúly és tudatosság témában – mindezt a proaktivitás és megoldás-központúság szellemében. Emellett, pontosabban elsősorban kiegyensúlyozott anya akar lenni. – Sokat foglalkozunk a gyerekek fizikai, pszichés, érzelmi és szociális jóllétével, viszont ha ezek az anyából hiányoznak, az megnehezíti a helyzetet. Bennem mindig ott volt: magamért és a fiamért meg kell gyógyulnom. Annáék most már középső csoportos kisfia nyitott, vidám, emberszerető, optimista, nagy csibész és színész, dolgozik az érzelmeivel és feszegeti a határait.

A problémák elől „néha menekül” – Anna örül, hogy ilyen lett, annak ellenére, hogy nem nagyon tudtak kimozdulni az elején. Magáról reméli, hogy „elég jó anyukája” a gyermekének. Angol-amerikanisztika szakon végzett az ELTÉ-n, utána multinál dolgozott logisztikusként. Tavaly szeptemberben kezdte a coach tanfolyamot, most ebben alapozza, fejleszti magát, keresi a hangját. Üzleti vonalon is szeretne segíteni: olyan nőknek, anyáknak, akik karriert építenek, akár segítő szakmában is. Online e-kurzusokat szeretne tartani és egy weboldalt létrehozni, megtalálni a célközönségét. Olyan anyákhoz szólni, akik olyanok, amilyen korábban ő is volt: fáradt, kimerült, ingerült. Szeretne boldog, kiegyensúlyozott nőket tudni maga körül, akik elégedettek a szerepeikkel. Amennyire most lát, azzal olvasni, írni tripla annyi időbe telik, mint egy ép látású embernek, nehezebben születnek a tartalmak, de biztosan kitart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!