Monoszlóy Dezső 85 éves

eglakta Budapestet, Pozsonyt, Újvidéket, Szabadkát, Bécset, művei születtek, megjelentek az épülő szocializmusokban, rothadó kapitalizmusokban, a magyar mellett csehül, szlovákul, németül. Fordította is ezen országok íróit magyarra, bezsebelte díjaikat, s a rendszerváltásnak elkeresztelt fordulat után nyaranta Szigligeten volt található, barátja, hegyszomszédja, Szeremley Huba borász társaságában, iszogatva annak borát, és fogadta a hozzá járuló ifjabb és öregebb írótársakat, barátokat, széles e világ minden tájáról.

Gyakran volt Szombathely, az akkori Életünk című folyóirat vendége is, melynek lapjain a gyanús, szabadeurópás író a nyolcvanas évek elején-derekán írásaival újra a magyarországi magyar olvasók kezébe kerülhetett. Nívódíjasa is lett a Vas megyei folyóiratnak, az Életünk Könyvek sorozatban megjelent egy válogatott novelláit közreadó kötet (Csillagóra) és a kilencvenes években született remek kisregény: A gödölye dicsérete.

Most nyolcvanöt éves, továbbra is Bécsben él, megözvegyülve, a Fleischtmarkton lakik a Stephansdom árnyékában. Verseket ír, időnként prózát. Részt vesz a Bécsi Magyar Napló munkájában, szemléli a változó világot és a világ változásait.

Első verseskötete még a szuverén és független, meggyarapodott Magyarországon látott napvilágot. Főbb mű-vei közül A milliomos halála még a bár lerohant, de a bár- sonyos forradalomba feled- kezett Csehszlovákiában jelent meg. Talán legfonto- sabb műve, regénytrilógiája a Menekülés Szodomából, már az emigrációban, 1975-ben. 1969-ig az itthon alig megismerhető szomszédos szocialista országok magyar íróinak keserű sorsa volt osztályrésze, 1969 után a megismerhetetlen, tiltott és ellenségként kezelt nyugati, emigráns magyar irodalom alkotóinak egyik sanyarúan dicső képviselője lett. Művei ma sem kerültek helyükre, bár a dunaszerdahelyi Vajda Barnabás nemrég kismonográfiát írt róla (2006-ban).

Nincs elemezve az ő életműve sem. Nincs felelős kritikai számbavétele, a magyar irodalom folytonosságában irodalomtörténeti helye nincs kijelölve. (Ha nem számítjuk azt, hogy egyike a Nyugati magyar irodalom címszó alatt felsorolt jeleseknek.) Írásművészetéről szólva elmondhatjuk, sokműfajú, sokrétű életmű az övé. Erről válogatott műveinek listája is tanúskodik. Legfőbb írói erénye a valóság, az emberek metszően pontos életszituáci-ókban való megragadása, ábrázolása. Ismeri jól a modern irodalom eszköztárát, de legfőbb eszköze az ökonómia. A pontos nyelvhasználat. A láttató drámai erő és egyfajta fölényes, elnéző irónia, mellyel az emberi esendőségeket bemutatja, megjeleníti. Éles, pontos, szúrós, tűhegyes toll az övé, mint a sebész szikéje. A látható világ mögé tekint, az emberi lélek rejtett motivációi izgatják. Irónia és önirónia vibrál lírájában is. Nagy hajlandósága van a groteszk helyzetek megragadására.

Feltehetnénk a kérdést, miért Bécset választotta végül is otthonának, miért nem a renitens, de azért félig-meddig szalonképes Jugoszláviát, vagy ha már emigrációra kényszerült, miért nem a Látóhatár-os Münchent, az Irodalmi Újság-os Párizst vagy Amerikát. Hiszen ott, nyugaton jól ismerték, írt is az ottani magyar lapokba, fo-lyóiratokba. Kiadták a könyveit. Feltehetjük, hogy a közös történelemhez való kötődés, a magyar közeghez , Budapesthez, Pozsonyhoz való földrajzi közelség, az osztrák irodalom és az osztrák állam befogadó gesztusai voltak a döntő mozzanatok. És ami talán mégis a legfontosabb: az egzisztenciális biztonság.

Monoszlóy Dezső a német nyelvre fordított, a há- rom német nyelvű ország rádióiban bemutatott, azok által átvett és agyonismételt hangjátékainak honoráriu- maiból tudott megélni. Ez volt a létalapja. Ehhez Bécs kiváló kiindulópontot jelentett.

Feltehetnénk azt a kérdést is, hogy miért Bécs a főhadiszállása még mindig? A válasz alighanem nagyjából ugyanez lehetne. Mai Bornemisza Péter- ként ide gyökere- zett, s felesége halála után, eladva főváro- si, budai lakásukat, bízvást írhatná is, mint nagy nevű előde írta az ország romlásán keseregve:

Vajjon, s mikor leszön jó Budában lakásom?

Mostanában Pozsonyba jár inkább leányához.

Nyolcvanötödik születésnapja jeles eseménye volt a bécsi magyar életnek. Köszöntötte őt barátai és ismerősei mellett a bécsi magyar nagykövet, a Bécsi Magyar Napló szerkesz- tőbizottsága és mindenki, aki ismeri, és számon tartja mint irodalmunk jeles alko-tóját.

Ezt tesszük mi is Vas megyéből, Szombathelyről. Kívánunk neki minden jót, éveket és műveket!

Úgy lett hat ország írója, hogy nem tette ki a lábát - a turistautakat persze nem számoljuk ide - a hajdani Monarchia területéről