Hétvége

2014.11.14. 16:20

Mormonok - Havonta egyszer lemondanak a világi dolgokról

Szombathely - Németh Gábor két és fél éve jóformán még azt sem tudta, hogy létezik mormon egyház, ma már azt is tudja, hogy nem is így hívják őket. Lemondott a káros szenvedélyeiről, havonta egyszer nem eszik, és nem iszik. Szabadidejét pedig teljes mértékben mások segítésének szenteli. A szombathelyi gyülekezet elnökével beszélgettünk.

Budai Dávid

Németh Gábor a szombathelyi gyülekezet elnöke, két és fél évvel ezelőtt még azt sem tudta, hogy léteznek Mormonok, amióta tudja, teljesen megváltozott az élete. A fiatal vezető elmesélte, hogyan került kapcsolatba Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának képviselőivel, merthogy így hívják az egyházukat. A Mormon egyház kifejezést nem használják a hívek. Az utolsó napok az utolsó adományozási korszakra utal és arra, hogy ezután az időszak után Jézus Krisztus újra elfog jönni a földre és ő fog uralkodni. Vagyis az Apokalipszisre utal az utolsó napok kifejezés, vetem közbe. – Aki fél tőle az így hívja, azonban a második eljövetel az igaz lelkűek számára csak jót jelenthet.

Bevallom én tartok a végítélettől, ezért kíváncsi voltam, hogy Németh Gábor hogyan került kapcsolatba az egyházzal. Mint elmondta, Győrben dolgozott egy pizzériában és észrevette, hogy a két öltönyös amerikai fiatalember, – akik gyakran bejártak hozzájuk enni- sokkal udvariasabbak, kedvesebbek az átlagosnál. Úgy érezte különleges varázs lengi körül őket. Kíváncsi volt, hogy mi a titkuk, a misszionáriusok pedig felajánlották, hogy beszélgessenek egy kicsit Istenről, a hitről, és Jézusról. Ő pedig azt felelte: Legyen, valahogy így kezdődött.

Az azóta eltelt csaknem három évben minden megváltozott Németh Gábor életében, aki eredendően Szombathelyről származik. Magyarországon az egyház vezetői úgy látták, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy Vas megye egyetlen Szombathelyen található kétszázötven főt számláló gyülekezetét vezesse. Megtudtam, a kétszázötven főből azonban csak hetven nyolcvan tagjuk igazán aktív, mert sokan vannak, akik nem tudnak rendszeresen eljárni a gyülekezetbe. Így sok esetben ők látogatják meg távol élő tagjaikat.

Németh Gábor, a szombathelyi gyülekezet elnöke az egyház Szent Imre herceg úti háza előtt (Fotó: Budai Dávid)

Kíváncsi voltam, hogyan telik Németh Gábor egy napja. Ő elárulta, hogy minden reggel fél ötkor kel, azért, hogy a napot egy imával, vagy egy inspiráló video megtekintésével tudja kezdeni, így lelkileg feltöltődve vág neki a napnak. Miután délután kettőig dolgozik, vagy egy egyháztagot látogat meg, vagy a gyülekezeti házuk programjain vesz részt. Szabadideje, mint elmesélte mások segítésével telik, véleménye szerint, nincs szebb dolog annál, mint lemondani saját időnkről, azért, hogy másokon segíthessünk.

Felmerült bennem, hogy ekkora áldozat mennyit ér? Németh Gábor elmondta, hogy neki mindent megér, de ez pénzre nem váltható. A gyülekezet minden tagja önkéntesen végzi a szolgálatot, sőt az egyház sem gyűjt pénzt „civilektől”. Úgy vélik, még az adó egy százalékát sem várhatják el senkitől, sőt az állami támogatásokról is lemondanak. Az egyháznak a tagok tizedet fizetnek, így tartják fenn magukat szerte a világon mindenhol.

A mormonok, így Németh Gábor is egészségesen éli mindennapjait, de nem volt ez mindig így. A fiatal elnök korábban dohányzott, kávézott és időnként alkoholt is fogyasztott. Amikor eljött a megkeresztelkedésének ideje, választania kellett, vagy lemond szenvedélyeiről, vagy nem tudja befogadni az egyház. Németh Gábor döntött, elgondolkodott azon mennyi ígéretet dobna el magától, ha nem lenne elég erős, de mint elmondta eleinte nem volt könnyű felhagynia a dohányzással, azonban a misszionáriusok segítettek átvészelni az első két hét nehézségeit.

Nehézségek azonban ezt követően is vannak, bár a hívek ezt egyáltalán nem így élik meg. Minden hónap első vasárnapján egy napos böjtöt tartanak, ilyenkor nem esznek, és nem isznak huszonnégy órán keresztül. Azzal, hogy lemondanak a világi dolgokról, közelebb érezhetik magukat Istenhez.

Ha a mormonokra gondolunk, jól fésült öltönyös fiatalok ugranak be elsőként, akik angolul beszélnek, de hogy kerülnek a városba? Megtudtam, a fiúknál 18, a lányoknál 19 éves korban van lehetőség arra, hogy missziót vállaljanak a világ valamelyik pontján. Két lényeges dolgot azonban kiemelt Németh Gábor, az egyik, hogy a misszió vállalása nem kötelező csupán lehetőség. A másik, hogy aki misszióra jelentkezik, némi izgalommal is számolhat, ugyanis nem választható meg hol vállalunk missziót. Éppúgy lehetséges, hogy Brazíliába kell mennünk, mint, hogy Ukrajnába. Aki elég hithű, annak hatalmas lehetőség egy ilyen szolgálat, teszi hozzá Németh Gábor. Komoly felkészítés előzi meg a missziós munkát, szükség esetén oltásokat kapnak a jelentkezők, és a képzőközpontjukban fel is készítik őket az adott ország nyelvéből. A misszióhoz kedvet érzőknek azonban nem árt tudniuk, hogy a kalandnak is beillő külföldi szolgálatot a fiatalok maguk finanszírozzák. Kivételes esetekben az egyház is nyújthat némi támogatást az úthoz, de alapvetően a misszionáriusok maguk állják a költségeiket. Megtudtam, Szombathelyen jelenleg négy amerikai fiatal teljesít szolgálatot, valamint egy szintén amerikai idősebb missziós házaspárral futhatunk össze a főtéren.

Az egyház ingyenes angoloktatása szintén közkeletű tény. Az egyház az oktatást is szolgálatnak fogja fel, pénzt senkitől nem kérnek. Van, hogy öten, van, hogy harmincan vannak az órákon. Olyan még nem volt, hogy megjelenik egyszerre százötven ember, de ha megjelenne azt is megoldanák valahogy – tette hozzá Németh Gábor.

A mormonok missziós tevékenységükkel a világ minden tájára eljutnak. A misszió vállalása nem kötelező, de ha jelentkeznek, nem választhatják meg, hogy hova szeretnének menni és maguknak kell állni a legtöbbször két évig tartó távollét költségeit. Szombathelyen jelenleg hat missziós van szolgálatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!