Nagy Péter könyve motiváció arra, hogy utazni, mozgásban lenni a legjobb a világon

Az útleírások, kalandok, élmények azoknak is szólnak, akik már útra keltek, és azoknak is, akik még nem. A kötet szerkesztője Boda László.

Ahány ember, annyiféle utazó. Van, aki szeret befizetni egy buszos társasutazásra, és követi a kampós esernyőjével mindig élenjáró idegenvezetőt a messzi városokban, headsettel hallgatja tőle a tudnivalókat a műemlékeket róva, lesegíti utastársát, ha az éjjeli érkezéskor napszemüvegben botladozik lefelé a buszlépcsőn, és jelenti, ha a mellette lévő ülésről hiányzik a párja. Van, aki önállóan – a családtagjaival vagy a barátaival szereti felfedezni az ismeretlent, szívesen tanul a saját kárán, belekalkulálva, hogy nem minden alakul tökéletesen, fenntartja magának az eltévedés lehetőségét. Aki útra kel, szereti a kalandot. És van, aki olvasni szeret – például kalandokról, utazásokról.

Nagy Péter jóízűen és elragadóan ír a saját élményeiről, berántja az olvasót mindabba, amit átélt, annak jegyében, hogy: „Fontos, hogy megosszuk másokkal, amink van.” Neki mindenekelőtt kedve van, és ezt a kedélyét is megosztja az utazással kapcsolatos ismeretek által. Íráskészsége mellett útitársa a humor, a nyelvi lelemény és a fordulatgazdagság.

Minden helyszínen sodor magával; például Moszkvában a Boldog Vazul-székesegyház színpompás hagymakupoláitól a „lenini úton” és a neves mauzóleumon át a GUM áruházig, amit anno már az orosztankönyvekből ismertünk (és eredetileg is olyan, mint egy pláza). Az embernek a könyv olvastán kedve lenne beülni a szerzővel egy borscs levesre az orosz vendéglőben, amelynek előterében kacsák hápognak, és az étlapon kacsából készült étel is tétel.

Sodor Belgiumban, ahol a brüsszeli pisilő kisfiú picike szobrát az azt körülvevő nagy tömegről lehet felismerni, és az Atomium golyóinak értelmezése minden valaha volt fizikatanár dicsőségére szól.

Behullámzunk együtt Hollandiába, felfedezzük a környezetbarát utcai közlekedést, amelyet nem világjáró fapapucsok, hanem biciklik ezrei révén valósítanak meg.

Nagy kérdés, hogy mennénk-e vele a katasztrófák nyomában Csernobilba egy kis „feltöltődésre” a tiltott zónába, ahol anno Olga néni már porszívózta a vörös szőnyeget a pártvezetők fogadására, de az erőműnek még nem volt teteje (ezért csapták össze olyan hirtelen); de nem is az a cél, hogy vele menjünk, hanem, hogy „belendüljünk”, elsősorban az olvasásba, aztán a kalandba.

Nincs más hátra: keressük meg a bakancsunkat, és irány Egyiptom, Dánia, Franciaország, Izland, és minden, amihez a könyv nyomán kedvünk lett, vagy ami a szerzőt is motiválta: „csináljunk meg egy Tibetet”. Nagy Péter könyve – utazós sorozatának harmadik darabja – „motivációs könyv”, annak a régi, nagy és alapvető tapasztalatnak a biztos tudásával, hogy „az utazás élvezet, amit saját magának okoz az ember”.