1981. április 14

2021.04.18. 11:30

Negyven éve lapunk is beszámolt a hármas ikrek érkezéséről – Most kerek születésnapjuk alkalmából felkerestük a Takács-triót

1981. április 14-én hármas ikreknek adott életet Takács Béláné: egy kislánnyal és két kisfiúval bővült a család. Lapunk negyven éve beszámolt a gyerekek érkezéséről. Most kerek születésnapjuk alkalmából kerestük fel a Takács- triót: Gábort, Pétert és Katit.

Tóth Kata

40 éves Hármas ikrek ,Takács Péter, Takács Katalin, Takács Gábor , 20210410, ut, Szombathely, Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Egy belvárosi társasház udvarán találkozunk, és kellő távolságból beszélgetünk – jobb a biztonság. Kati az emeletről szaladt le, pár perc, és érkeznek a fiúk is, akik egypetéjű ikrek. Gábor fehér, Péter szürke felsőben, egyforma tekintettel és hasonló stílusúra formázott hajjal. Nincsenek hozzászokva a szerepléshez – szabadkoznak –, Kati annál inkább. Negyven év távlatából nehéz visszaemlékezni, mondják, aztán mégis belelendülnek.

– A szüleink nem voltak felkészülve ennyi gyerekre. A hároméves bátyánk, Béla mellé szerettek volna még egy kislányt. Az orvosok ikreket jósoltak, két fiút, a születésünk előtti utolsó napon aztán egy ultrahang-készülék már három magzatot mutatott, de a harmadik gyerek neme azon sem látszott. Öröm és sokk volt nekik, ahogy sorban megérkeztünk: Gábor, Péter és Katalin – mesélik.

Édesanyjuk gyermekgondozó volt, főállású anya lett, dadus segített neki a gyerekek nevelésében az első hét évben. Édesapjuk szó szerint robotolt, rengeteget dolgozott. Ők pedig nemcsak hárman, hanem mind a négyen nagyon összetartottak. Így van ez most is, nekik ez a természetes. – Anyánk úgy szólított bennünket: Béla, ikrek és Katika. Mi pedig libasorban egymás mögött tettük a dolgunkat, csináltuk, amit kért. Jó gyerekek voltunk, jó evők, jó alvók és legtöbbször szófogadók. Én három fiú mellett nőttem fel, kicsit kilógtam a sorból: anyáskodtam felettük, és az is dolgozott bennem, hogy megmutassam, ugyanolyan erős vagyok, mint ők – mondja Kati.

Ikrekként mindent együtt csináltak, hamar önállóak lettek, ugyanakkor sokáig gyerekek maradhattak a családban, annyira szerették őket a szüleik. Tőlük hozzák az igényességüket, szorgalmukat, maximalizmusukat, munkaszeretetüket – de erről majd később.

Emlékezetes apróságokat említenek még: szülinapokon a bátyjuknak is járt torta. Mindig egy helyről rendelték, és inkább több kisebbet: Gabinak csokist, Petinek dobost, Katinak puncsot. Kamaszként vi táik is voltak, néhányszor betört az ajtóüveg, de mire a szülők hazaértek, újra összefogtak, szent volt a béke a háromszobás Krúdy Gyula utcai lakásban. És a klasszikus csínyek se maradtak ki: az egyetlen darab érvényes bérlet hátraadására a buszon, vagy hogy feleléskor, amikor az egyikük nem tudta a leckét, kiküldte a másikat maga helyett. A Stromfeld-lakótelepre 7 éves korukban költöztek, a 3 szintes, hétszobás lakásban komfortosabb életük lett. Az akkori Fürst-iskolába (most Neumann) jártak 7. osztály félévéig. Utána az Óperint utcában talált új otthont a család, az ikrek iskolát váltottak, a Bercsényibe jártak.

A középiskola-választásban közrejátszott a nagypapa foglalkozása: szabó volt, így a két fiú is férfi- és nőiruha-készítőnek tanult, Kati fodrászszakmát szerzett az akkori 411. számú Ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. Két évig egy osztályba jártak, a gyakorlatot szerezték csak más helyen. A fiúk később is együtt dolgoztak, a mai napig közös vállalkozásuk van többféle tevékenységgel, egymást segítve.

Péter huszonévesen butikot nyitott a Király utcában, utána az építőiparba váltott, most Ausztriában egy vasipari cégnél dolgozik, jó műszaki érzéke és kézügyessége van, a kivitelezés az ő asztala. Most más területen próbálja ki magát: belvárosi gyorséttermet nyit. Gábor zöldségessel kezdett, ő a kereskedelemben, a vevői kapcsolattartásban van otthon. A későbbiekben esetleg szeretne önállósodni. Sosem voltak tétlenek: gyerekkoruk óta mindhárman minden alkalmat megragadtak, hogy dolgozzanak, pénzt keressenek. Maguknak teremtettek stabil egzisztenciát.

Az ikrek a szüleikkel és bátyjukkal, Bélával egy régi karácsonyon
Fotó: VN/Takács család

A fiúk húszas évei gyorsan teltek, Katinak viszont tíz év „kiesett”. – Huszonkét évesen kaptam a diagnózist: nyirokcsomórákom van. Öt évig kemoterápiás kezelést kaptam, a túlélésért küzdöttem a kórházban. Ha nem ott voltam, akkor otthon sterilszobában. Túl vagyok egy csontvelő-átültetésen, Bélától, az idősebb bátyámtól kaptam csontvelőt. Megedzettek azok az évek, de úgy fogtam fel: meg kell gyógyulnom a család miatt. Édesanyánk betegsége gyerekkorunktól végigkísérte az életünket. Erősnek mutattam magamat, ahogy ő is. Mindig azt hallottuk tőle: „Szépek vagytok, okosak és nincs lehetetlen!” Így éreztem én is, és a család tartott életben. Amit elterveztem, ahhoz tartottam magamat, erős akaratú, makacs voltam egész életemben, ez akkor nagyon jól jött, hiszen meg akartam gyógyulni.

Kati a betegsége előtt is pozitív volt, de most még tudatosabban. Nem haragtartó – „azzal csak magunkat mérgezzük”. Addig is érzékeny volt, azóta még inkább. Külsőre extrán nőies, belül csibész, fiús természetű. Pozitív gondolkodású emberekkel veszi körül magát, és a környezetét is folyamatosan ebbe az irányba neveli. A színházban a kulisszák mögött dolgozik, ő a fodrásztár vezetője, és két éve saját üzletet nyitott a Király utcában. Most a két testvére is követi a belvárosba: a Március 15. tér – Király utca – Uránia udvar vonalában lesznek fellelhetők. Érdekes párhuzam még, hogy mind 30 éves koruk környékén költöztek el a szülői házból, és hogy amibe belefognak, azt profin és maximalistán csinálják.

Gábornak 11 éves lánya és hatéves kisfia van, 23 éves kora óta ismeri a párját. Péter több mint tíz éve a barátnőjével él, és mindene a három lurkó a családban, viszi őket BMX-edzésre, motorozni. Kati anyáskodik a bátyjai és a gyerekeik felett. Mindene a munkája, és „nagyon él”, de egyáltalán nem a betegség árnyékában. – Amikor a pandémia idején nem mehettem dolgozni, tematikus heteket tartottam a főzésben: volt például mexikói hét. Nem mondtam le arról a tervemről, hogy ízletes glutén- és laktózmentes ételeket készítsek eladásra – halljuk tőle.

Amikor a jövő terveiről beszélnek, azt mondja, nem vágyik nagy dolgokra: egészségre az egész családnak, pont annyi pénzre, amennyi elég, és kicsit több időre, amit a családra és a hobbijára fordíthat. Péter álmodozó típus, úgy érzi, kiteljesedik az új vállalkozással, amit szívvel- lélekkel csinál, és amivel terjeszkedni is szeretne.

Édesapjuk 50 éves se volt, amikor meghalt, édesanyjuk a mai napig nagyon gondoskodó. A legnehezebb most mindenkinek, hogy nem járhatnak össze, egy éve a kapun keresztül beszélgetnek. A 40. szülinapjukat munkával ünnepelték, családi összejövetelt most nem tudtak szervezni. Különben is: Kati úgy gondolkodik, mivel az élete tíz éve a betegség jegyében telt, vissza kellett találnia az útjára, ő még csak most lesz harminc. Péter szerint pedig a Covid miatt egy évet simán letagadhatnak mind.

Kiemelt képünkön: Takács Péter, Kati Marilyn kutyával és Gábor az udvaron

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!