Nem mondtak csütörtököt a Vasi Őrtüzek irodalmi vándorkonferencia zsennyei kastélybeli nyitóestjén

Egy ilyen mondat után elég lenne bort tölteni egy pohárba, hátradőlni a hintaszékben, és berendezkedni az örök életre. Elkezdeni belül keresni, ami kívül nincs meg, fentről hívni az ideát, amit lent nem sikerült megalkotni, elernyedve a világi görcsöktől, szemlélődni belső szemekkel a láthatatlanban, és nem gondolni a csütörtökkel. Az irodalmi konferencia őrtüzet gyújtó programjában költők és költészetszeretők beszélgettek Vers – mese – bor (mint lelki és szellemi táplálékok) összefüggéseit körüljárva a kastély ódon falai között. A középkori eredetű Bezerédy-, később a Sennyeyek által bővített kastélyban nevelkedett Békássy Ferenc költő, akit aztán édesanyja, Bezerédy Emma Angliába küldött tanulni.

Igazságaink felismerése

A Vasi-Hegyhát vetített képei közt inspirálódva arról folyt a diskurzus, hogy a vers, a mese, a bor időn és téren kívül helyez – ez lehet pihenés, felfelé kapcsolódás, üzenet keresése, amiben magunkra ismerünk; az igazságaink felismerése, világmegváltás a pillanatra nézve. Turbuly Lilla Zala megyei költő és meseíró arról beszélt, hogy mennyire „otthonos” számára ez a táj, lélekben már akkor hazaérkezik, ha a vasvári dombról meglátja Zalát. Az írás számára a szabadsághoz kapcsolódik, amikor ír, úgy érzi, szinte mindent megtehet, ugyanakkor kiszolgáltatottság is egy felsőbb erőnek, ad-e verset. A Kámból érkezett Tausz István szerint „szülőföldje ez a mítoszteremtésnek”; felidézte a Mozsolits Amália néprajzkutató által gyűjtött hegyháti meséket, amelyekben fontos szerepet kapnak a szőlőhegyek, a szőlőművelés, ami az itt élők életének része volt.

Mára egy-két régi pince maradt, mesebeli házikók, amelyekhez betyártörténetek is társulnak. Minden településnek megvan a maga históriája. Szülőfalujában, a német telepítésű Egervölgyön az emberek úgy kezdték az asszimilációt, hogy megismerték egymás nyelvét, méghozzá a közös erdei munkák során és a szőlőhegyeken nótázás közben. A közössé lett dalkincshez a bor külön lelkületet adott. A jászsági származású, Székesfehérváron élő Farkas-Kovács László költő meseszerűnek érezte az ittlétét, tizenöt éve folyamatosan óriási hatást gyakorol rá ez a táj, ahol mindig erős ihletet kap, és a jó bor élményét. Weiner Sennyey Tibor költő és esszéista azt kérdezte, mit is mondhatna ő, akinek a neve borral kezdődik, borral végződik, és Egerben született a Bika jegyében.

Visszatérés az ősi gyökerekhez

Zsennye neki hazatalálás, visszatérés az ősi gyökerekhez, élmény számára a helyi bor, itt volt az esküvője, ebben a teremben,

a lámpán még ott van a kék szalag. A Sennyey család hosszú ideig itt élt, Cicellében van a családi kripta. „Egy dinoszaurusz vagyok, aki itt ragadt” – mondta magáról, a költészetről pedig azt, hogy „a vers egy pici kukucskálóablak az öröklétre”. Sinkó Adrienn költő és gyógypedagógus azt fogalmazta meg, hogy a jó bor mellett jól lehet írni, mesélni. Az emberi léleknek táplálékot jelentő népmesék szimbólumairól beszélt, amelyekből építkezni lehet, és a meséken belül megjelenő versekről, a ráolvasásokról, varázsigékről. A hegyháti táj olyan, hogy szinte megjelenik a szemünk előtt a szegénylegény, aki elindul az útján, és kiállja a próbákat, mígnem a sorsa jobbra fordul.

Az esten szóba jött Petőfi és Arany János, illetve a versírás mint terápia, amennyiben olyan problémák tudatosulnak ezekben az években, amelyeket versírással – pillanatnyilag – fel lehet oldani. A kaotikus világban számos olyan dolgot kell befogadniuk a ma élőknek, amelyek frusztrációt okoznak; fontos írni, beszélni ezekről néhány pohár bor mellett. Gergye Rezső felolvasta Devecseri Zoltán bordalát, előkerült a kínai császár története, aki megkereste LaoCét, hogy rendetlenség van a birodalmában, mit tegyen. A bölcs leteremtette: „Menj haza, és csinálj rendet!” A vers, a mese – de akár a bor is, persze mértékkel – rendezi a világot, azonosságokat találhatunk bennük magunkra nézve, ami megerősítést jelent; ilyenkor elhisszük magunkról, hogy bármit meg tudunk tenni, bármit meg tudunk oldani. Mindhárom, együtt vagy külön, kiemel, felemel, kilátást, magasságot, teret ad, oda emel, ahol már nem problémák, hanem megoldások vannak vagy lehetnek.

A közönség soraiban is több költő ült

A vándorkonferencia résztvevői is bevonódtak a társalgásba, kiderült, a közönség soraiban is több költő ül. Győrfi Deák György Erdélyből érkezett a feleségével, Győrfi Deák Erzsébettel, Nádler László Oszkóból, ők is hozzáfűzték történeteiket, verseiket a témához. Ion Pitoin szilágysági író románul olvasott fel, a nyelvismeret hiányát a nyelv zenéje oldotta fel, ami képes közvetíteni a hangulatot. Szőttesként szövődött közösségi élménnyé az este: életről, halálról, világmegváltásról, világmentésről, gyereknevelésről, önmagunk neveléséről, s a mámor és a szerelem felé tartott volna, ha még van idő. De már csak az „Egyetlen Egy”-re maradt pár perc, arra, hogy mi visz közelebb Istenhez. Weiner Sennyey Tibor szájából nagyon eredeti volt a vacsora kötetlen beszélgetéséhez invitáló zárás: „Talán van még ebben a kastélyban egy kis bor!”