Hétvége

2009.11.21. 13:27

Nincs béke, ha nincs egység

Magyar szlovének, szlovén magyarok; ha úgy vesszük, nem tétel a nagypolitikában, mivel összesen 10-15 ezer emberről lehet szó. Mégis, alaptényező ez. Mert ha egy ország a nemzeti kisebbségét nem becsüli, akkor békéje sem nagyon lesz.

Kozma Gábor

A magyarországi szlovének és a szlovéniai magyarok nemzeti közösségeinek helyzete - ez volt a pár nappal ezelőtti, nagy szakmai és médiafigyelmet kiváltó szentgotthárdi konferencia vezérfonala.

A Magyar Tudományos Akadémia és a szlovén társ-intézet kutatói tárták fel azokat a specifikumokat, amelyek nemzetiségeink helyzetét jellemzik. Szlovéniában a magyar ajkúak jelentik a kisebbségi többséget, utána következnek az olaszok.

Magyarországon más a helyzet. A legutóbbi népszámlálási adatok alapján 205 ezren vallották magukat cigány származásúnak, 120 ezren németnek és csaknem 5 ezren szlovénnek. Ezenkívül jelen van a szerb, román, örmény, szlovák, ruszin, bolgár, görög, horvát nemzetiség is.

Az MTA szakigazgatója, Tóth Ágnes a Lipa szállóbeli konferencián kijelentette: a legutóbbi népszámlálás alapján 3157 településen vizsgálódtak, és 13 kisebbséget regisztráltak. Összességében akkor, 2001-ben, 442 ezer 339 más anyanyelvű magyar állampolgár élt hazánkban.

- A kutatásnak új szempontokat, mint például a globalizáció hatása, a kisebbségi közösség belső rendjének változása, a kulturális és fogyasztási szokások módosulása - is figyelembe kellett vennie. Általános tapasztalat, hogy az idősek igyekeznek megőrizni anyanyelvüket és identitásukat. A fiatalok már másként gondolkodnak. Ebben szerepet játszhat a vegyes házasság, a gyermek tanítása, a munkahely követelménye. Ami számunkra nagyon fontos tanulság volt, az a következő: a magyarországbeli, szlovén nemzetiségre irányuló kutatásaink mintegy tükörképei a szlovéniai tapasztalatoknak - mondta el az MTA elismert kutatója.

A szentgotthárdi konferencián nagy figyelem fogadta az előadók gondolatait. Ott láttuk a vendégek sorában Bostjan Zekset, a határon túli szlovénekért felelős minisztert. Göncz Lászlót, a szlovéniai magyarok parlamenti képviselőjét, valamit több szlovén polgármestert, kormányzati tényezőt. Ennek fényében közönyként értékelhető, hogy magyar részről nem volt ellentételezés; sem miniszteri, sem államtitkári szinten. Talán betudható ez a jelenlegi kormány átmenetiségének, vagy annak, hogy nem feszítenek alapvető gondok, problémák. Ám a kisebbségre mindig figyelni kell.

Lényegében ezt hangsúlyozták az előadók, köztük szlovének. Miran Komac, a szlovén főváros Etnikai Kutatóintézete megbízott igazgatója például azt mondta: sok olyan témánk akad még, amelyet meg kell nyitnunk .

- Az volt a feladat, hogy felmérjük közösségeink helyzetét. Érdemi vizsgálatokat folytattunk mindkét részről. El kell mondani, hogy régebben sem itt, sem ott nem volt virágzó helyzet, ám ez változott. Úgy vélem, ma olyan a két ország kisebbségeinek viszonya, hogy a szlovén-magyar vegyesbizottság megfelelő haladást érhet el - hallottuk.

A konferencián megtudhattuk: a magyarországi szlovének többsége Vas megyében él, egy tömbben. Ám szembe kell nézniük a területfejlesztési hiányokkal, a modernizációval. Egybetartás a jellemző, de kulturális szokásaik már lazulnak. Ugyanez elmondható a szlovéniai magyarokról is. Számuk folyamatosan csökken.

Nincs béke, ha nincs egység; ez a tétel fokozottan érvényes a nemzeti kisebbségekre. Most béke van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!