Hétvége

2011.01.15. 05:27

Nyolcvan éves Vörös Ferenc festőművész

A Vörös Ferenc festőművész rajztanár születésnapja alkalmából szervezett programokkal nem csak az alkotót lepik meg tisztelői, hanem a nagyközönséget is, ugyanis senki nem gondolta volna, hogy 80 éves.

Merklin Tímea

- Amikor az ember felfedezi, hány éves, számot vet. Ezt az aktivitást, amiben most vagyok - két középiskolába is visszahívtak tanítani - Marikának, a feleségemnek köszönhetem, akivel 15-16 éve élek együtt. Ő hozott ki abból a statikus állapotból, amiben korábban voltam. Olyan környezetet teremt számomra, amiben öröm élni. Nem foglalkozom az életkorommal, nincs komoly betegségem, egyszer eltört a kezem, de már meggyógyult. Amikor az első száz évet megéred, látni fogod, hogy akkor jó az élet, ha van sok öröm, amiből lehet meríteni - mondja Vörös Ferenc, akit a kerek évforduló alkalmából otthonában kerestünk fel. A ház tele van a festményeivel, köztük sok akt - a modell gyakran a felesége -, amelyek közül jónéhány bekerült a Smidéliusz Kálmán által írt A megtalált Szép című képes könyvbe, amit Vörös Ferenc alkotásairól írt, a B. K. L. Kiadó gondozásában jelent meg nemrégiben, hamarosan bemutatják.

- Marikával szeretünk társaságba járni, imádok táncolni, társalogni. Csak azt nem bírom, amikor valaki folyton panaszkodik, csak a pletyka érdekli, vegetál, és ráerőlteti magát másokra. Nekem Krieg Ferenc a példaképem, aki máig megőrizte humorát. A jókedély nagyon fontos az élethez. Hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Ha valaki vegetál, akkor valószínűleg egy önismereti időszak van az életében. Ki lehet használni úgy, hogy az ember önvizsgálatot tart, mi az a probléma, ami visszafogja, ami miatt nem lehet őszinte, ami miatt nem mondhatja el, hogy szenved. Szerencsére nálam ez már a múlté.

Vörös Ferenc fiatal korában szertornázott - ez máig látszik a tartásán -, focizott, manapság úgy sportol, hogy gyalog jár. Mentálisan pedig úgy őrzi az egészségét, hogy megdolgozta azokat a gondokat, amelyek kísérték korábban, túl tudott lépni rajtuk, ezeket, mint mondja műemlékként kezeli.

Feri bácsi Sárváron született. Ma is szokott sétálni Marikával az egykori szülői ház körül. Három évvel ezelőtt, találtak ott a közeli napraforgó táblában (ami régen a szülei kertészete volt) egy kiskutyát, hazavitték. Ő Ali baba, aki itt nyargalász fel-alá a házban, sok örömet ad, ő a társa, amíg Marika haza nem ér a munkából.

Amerre nézünk a házban, mindenhol képek vannak, Vörös Ferenc ezerszámra festett, rajzolt, sokat elajándékozott.

- Kilencvenegy könyvet illusztráltam. A mai napig foglalkoztatnak pesti kiadók - mondja. - Sok a feladatom. A Puskás szakképzőben és a Hermann iskolában tanítok rajz és vizuális kultúra tantárgyat. Nemrég volt a Bartók Béla Zeneiskolában tárlatom, ahol híres zeneszerzők portréit állítottam ki. De feladatom a család is, a gyerekek. Ha valamilyen szinten fenn tudok maradni, az nekik köszönhető.

A róla szóló, most megjelent könyv címéről, a megtalált Szépről beszélgetünk, Marika az első és az utolsó gondolat, de ott van a közbeeső gondolatok között is; kiderül, hogy Vörös Ferenc összességében szereti a szép nőket, a visszafogott, egyszerű szépet.

- Ha valakinek szép a csípője, az elég, nem kell hozzá riszálni - foglal állást Feri bácsi, és még hosszan tud erről mesélni, közben mosolyog a szeme, kacsint a feleségére, aki láthatólag maga az élet-inspiráció, félre is ül kicsit a kutyával, Ali baba boldogan tűri a visszavonulást, mert ölbevétellel, simogatással jár.

Smidélusz Kálmán a kiadványban Vörös Ferenc szépség-keresését, a szépben való feloldódását stílusosan 80 képben mutatja meg - arányosan tájképekben, csendéletekben, aktokban, portrékban, illusztrációkban. Az egyes fejezetekben az adott műfaji sajátosságok ismertetése mellett leírások- és elemzések is olvashatók a képekről. A könyv kulcsmondata egy nagyon egyszerű üzenet: Az élet szép - mindenkinek tudom ajánlani.

A 80 éves Vörös Ferencről megtudjuk még, hogy önkarbantartásának része: mindennap, ebéd után ledől egy kicsit szunyókálni. Ali baba mellé fekszik, úgy alszanak.

- Csak a kiskutya miatt csinálom - teszi hozzá huncutul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!