Piros Pont

Fújjuk már, mint a leckét a 2001-ben megalapított Szombathelyi Színházbarátok Egyesülete évről évre létrehozott egy-egy előadást (hol itt, hol amott, sokáig nem annyira színházi körülmények között); addig-addig, míg a városi önkormányzat is elhitte, hogy ez egy működőképes képződmény, úgyhogy az idén márciusban a volt HEMO-ban - Vasvári Emese japán(os) előadásával - megnyílhatott a kicsi-piros-fekete doboz, a Kamara Savaria.

Most meg már túl vagyunk a második bemutatón ez a Tomik Pizzicato (akció). Összmunka, Bodó Viktor-rendezés. Kár, hogy csak háromszor ment - kétszer a Kamara Savariában, egyszer az MSH Rendezvényházban -, mert szédítő belegondolni, hogy estéről estére hova, meddig alakulhatott-fejlődhetett volna ez az elementáris játék. De ne legyünk telhetetlenek. Háromszor, hát háromszor. Aztán majd egyszer. Legközelebb.

Valaki a napokban azt a kérdést tette fel, hogy akkor most tényleg ennyire szeretem-e Bodó Viktor rendezéseit (néhány hete még a Művészetek Házában színművészeti egyetemistákkal ugrált egy kicsit az orosz Padlószőnyegen), mert ő viszont egy klasszikus Shakespeare-t azért többre tart, azt meg végképp nem hiszi, hogy ennyire durva volna a világ. Ízlések és pofonok persze különbözők, bár ha meggondoljuk - biztosat e tárgyban természetesen nem tudhatunk -, egy Bodó Viktor-előadás talán jobban hasonlít egy Shakespeare-korabeli Shakespeare-hez, mint azok a decens és elegáns és szavalós előadások, amelyeket mi klasszikus Shakespeare-ként könyvelünk el. (Hál istennek vannak már másmilyenek is.) Ráadásul a közönség - a földszinti állójegyes legalábbis - anno állítólag magokat rágcsált, köpködött, és folyamatosan véleményt nyilvánított bekiabált. (Jó ebben nem kell feltétlenül követnünk őket. De véleményt nyilvánítani nem csak kiabálással lehet.) És hogy mennyire durva a világ? A fene tudja. Kik űzték el Leart? És ki ölte meg a dán királyt?

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Most meg már túl vagyunk a második bemutatón ez a Tomik Pizzicato (akció). Összmunka, Bodó Viktor-rendezés. Kár, hogy csak háromszor ment - kétszer a Kamara Savariában, egyszer az MSH Rendezvényházban -, mert szédítő belegondolni, hogy estéről estére hova, meddig alakulhatott-fejlődhetett volna ez az elementáris játék. De ne legyünk telhetetlenek. Háromszor, hát háromszor. Aztán majd egyszer. Legközelebb.

Valaki a napokban azt a kérdést tette fel, hogy akkor most tényleg ennyire szeretem-e Bodó Viktor rendezéseit (néhány hete még a Művészetek Házában színművészeti egyetemistákkal ugrált egy kicsit az orosz Padlószőnyegen), mert ő viszont egy klasszikus Shakespeare-t azért többre tart, azt meg végképp nem hiszi, hogy ennyire durva volna a világ. Ízlések és pofonok persze különbözők, bár ha meggondoljuk - biztosat e tárgyban természetesen nem tudhatunk -, egy Bodó Viktor-előadás talán jobban hasonlít egy Shakespeare-korabeli Shakespeare-hez, mint azok a decens és elegáns és szavalós előadások, amelyeket mi klasszikus Shakespeare-ként könyvelünk el. (Hál istennek vannak már másmilyenek is.) Ráadásul a közönség - a földszinti állójegyes legalábbis - anno állítólag magokat rágcsált, köpködött, és folyamatosan véleményt nyilvánított bekiabált. (Jó ebben nem kell feltétlenül követnünk őket. De véleményt nyilvánítani nem csak kiabálással lehet.) És hogy mennyire durva a világ? A fene tudja. Kik űzték el Leart? És ki ölte meg a dán királyt?

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Most meg már túl vagyunk a második bemutatón ez a Tomik Pizzicato (akció). Összmunka, Bodó Viktor-rendezés. Kár, hogy csak háromszor ment - kétszer a Kamara Savariában, egyszer az MSH Rendezvényházban -, mert szédítő belegondolni, hogy estéről estére hova, meddig alakulhatott-fejlődhetett volna ez az elementáris játék. De ne legyünk telhetetlenek. Háromszor, hát háromszor. Aztán majd egyszer. Legközelebb.

Valaki a napokban azt a kérdést tette fel, hogy akkor most tényleg ennyire szeretem-e Bodó Viktor rendezéseit (néhány hete még a Művészetek Házában színművészeti egyetemistákkal ugrált egy kicsit az orosz Padlószőnyegen), mert ő viszont egy klasszikus Shakespeare-t azért többre tart, azt meg végképp nem hiszi, hogy ennyire durva volna a világ. Ízlések és pofonok persze különbözők, bár ha meggondoljuk - biztosat e tárgyban természetesen nem tudhatunk -, egy Bodó Viktor-előadás talán jobban hasonlít egy Shakespeare-korabeli Shakespeare-hez, mint azok a decens és elegáns és szavalós előadások, amelyeket mi klasszikus Shakespeare-ként könyvelünk el. (Hál istennek vannak már másmilyenek is.) Ráadásul a közönség - a földszinti állójegyes legalábbis - anno állítólag magokat rágcsált, köpködött, és folyamatosan véleményt nyilvánított bekiabált. (Jó ebben nem kell feltétlenül követnünk őket. De véleményt nyilvánítani nem csak kiabálással lehet.) És hogy mennyire durva a világ? A fene tudja. Kik űzték el Leart? És ki ölte meg a dán királyt?

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Valaki a napokban azt a kérdést tette fel, hogy akkor most tényleg ennyire szeretem-e Bodó Viktor rendezéseit (néhány hete még a Művészetek Házában színművészeti egyetemistákkal ugrált egy kicsit az orosz Padlószőnyegen), mert ő viszont egy klasszikus Shakespeare-t azért többre tart, azt meg végképp nem hiszi, hogy ennyire durva volna a világ. Ízlések és pofonok persze különbözők, bár ha meggondoljuk - biztosat e tárgyban természetesen nem tudhatunk -, egy Bodó Viktor-előadás talán jobban hasonlít egy Shakespeare-korabeli Shakespeare-hez, mint azok a decens és elegáns és szavalós előadások, amelyeket mi klasszikus Shakespeare-ként könyvelünk el. (Hál istennek vannak már másmilyenek is.) Ráadásul a közönség - a földszinti állójegyes legalábbis - anno állítólag magokat rágcsált, köpködött, és folyamatosan véleményt nyilvánított bekiabált. (Jó ebben nem kell feltétlenül követnünk őket. De véleményt nyilvánítani nem csak kiabálással lehet.) És hogy mennyire durva a világ? A fene tudja. Kik űzték el Leart? És ki ölte meg a dán királyt?

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Valaki a napokban azt a kérdést tette fel, hogy akkor most tényleg ennyire szeretem-e Bodó Viktor rendezéseit (néhány hete még a Művészetek Házában színművészeti egyetemistákkal ugrált egy kicsit az orosz Padlószőnyegen), mert ő viszont egy klasszikus Shakespeare-t azért többre tart, azt meg végképp nem hiszi, hogy ennyire durva volna a világ. Ízlések és pofonok persze különbözők, bár ha meggondoljuk - biztosat e tárgyban természetesen nem tudhatunk -, egy Bodó Viktor-előadás talán jobban hasonlít egy Shakespeare-korabeli Shakespeare-hez, mint azok a decens és elegáns és szavalós előadások, amelyeket mi klasszikus Shakespeare-ként könyvelünk el. (Hál istennek vannak már másmilyenek is.) Ráadásul a közönség - a földszinti állójegyes legalábbis - anno állítólag magokat rágcsált, köpködött, és folyamatosan véleményt nyilvánított bekiabált. (Jó ebben nem kell feltétlenül követnünk őket. De véleményt nyilvánítani nem csak kiabálással lehet.) És hogy mennyire durva a világ? A fene tudja. Kik űzték el Leart? És ki ölte meg a dán királyt?

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Arról nem beszélve, hogy William Shakespeare rendszeresen és gátlástalanul felhasznált már régóta forgalomban lévő, közismert történeteket. Na, most egy merész ugrás majdnem úgy, mint Bodó Viktor, akinek hol Kafka az ürügy, hol egy orosz kortárs szerzőpáros (hol Moliére) - hol meg Tarantino és a Kutyaszorítóban. Így vagy úgy, de mindig erősen bodóviktoros a végeredmény. (Meg a részeredmény is.)

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Most például az történt, hogy összejött Szombathelyen hét - vagyis nyolc - fiatal színész, és kifordítottak egy Tarantino-mozit. (Kisebb dolgozatot akár az előadás és a film összehasonlítása is megérne. Hogy miképpen működik a színpadon a végletekig fokozott banális feszültség, hogy lehet-e - és hogyan - filmesen színházat játszani stb. Az talán tényleg apró hódolat Tarantinónak, hogy a végkifejletben a rendező is megjelenik a színen. De az is lehet, hogy csak szükségük volt még egy emberre.)

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Viszont ha már Shakespeare-t belekevertük, belekeverhetjük Csehovot is. Hogy mi? Nem, nem tévedés. A Tomik Pizzicato tulajdonképpen több részletében olyan, mint egy Anton Pavlovics-komédia ülnek, hülyeségeket beszélnek. (Ha wapod van, miért nincs infrád. Ákos - a Kovács - költő, szent, vagy csak köcsög, szimplán. Meg használnak csúnya szavakat is.) Várnak. Tervezgetnek. Városháza, városháza... Csak itt nem a kandalló tüze előtt ábrándoznak szamováros teáról, hanem Zsír úr - a váratlanul hatalmasakat zuhanó, emlékezetkieséses kis nagyfőnök, Dömötör Tamás - mobilon átszól a Kismackóba, és feladja a rendelést. (És jön a szép Pavelkovits Petra m. v., és hozza a kávékat - babkávé nincs, a Segafredo meg nem jó -, és meg kell halnia. A színfalak mögött, úgy, mint a régi görögök.)

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

A cselekmény szerint tehát hét - hát, nem is tudom, kicsoda - még csak készül az akcióra. Nem gyémántrablásról van szó meg kell kummantani a Savaria Karnevál teljes költségvetését. (Zsír úr szerint 90 millió forint. Jó ezt tudni.) És persze tökéletes alkalom a színház a színházban játékra a szilveszteri álarcok a rabláshoz kellenek, meg az álnevek is. Keménykedő profik. Rendőrbelező dilettánsok. Káromkodó lúzerek. Nem lehet nem szeretni őket. Úgymint az Ákos-fan Kedvek Richárdot, aki Konkrét Hajnal; a művelt és finom Keresztes Tamást, aki Magas Róka (és aki a meglepően jól működő és jól használt sportházi térben még egy kis elektro-sokkot is prezentál; Kovács Lehelt, aki Sudár Görény plusz Géza; Vicei Zsoltot, aki Büdös Szarvas (plusz őszinteségi rohamában Zsolt); Endrődy Krisztiánt, aki Lassú Víz (és partot mos). És Hajduk Károlyt, aki Kicsi Pont, de mindenáron Fekete Pont akar lenni - a kaján mosolyával, a rebbenéseivel, a lábfejrázásával, meg ahogy a kibelezett rendőr (Juhász Ádám m. v.) fejét simogatja, miközben érdeklődve nézegeti szétnyitott mellkasában az alkatrészeket (már amit még nem dobtak ki onnan). A végén a falzettje - Bodó Viktor rádörmög - már csak a hab a tortán. A gitárral kísért Ákos-finálé - ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok; istenem, de szép - meg titkos ajándék a sportházi nézőknek. Közben folyik sok vér, van hányás és köpés, de az akció mégis sikerül - vagy mégsem...? -, mindenesetre sokan meghalnak, ugyanannyian feltámadnak. Igaz, a kulturális bizottság egészségi állapotáról nem tudni biztosat.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.

Viszont Savaria Karnevál lesz az idén is. Nem baj. Mindenképpen jár egy Jó Nagy Piros Pont a komplett (...) Tomik Pizzicato-akciónak.