Hétvége

2006.06.23. 22:00

Postagalambok szerelmese

Horváth Zoltán több mint negyvenöt éve tenyészt galambokat.

Mórocz Zsolt

Horváth Zoltán több mint negyvenöt éve tenyészt galambokat. A nyugdíjas szállodaigazgatót gyermekkorában teljesen elbuvölte, hogy ezek a kis állatok nagy távolságokból is visszatalálnak otthonukba. Vajon milyen navigációs rendszer muködik a fejükben, tette fel magának a kérdést, s elhatározta o is galambász lesz.

z az egész orület tízéves koromban kezdodött. A hidegháború idoszakában a postagalambokat harcászati célra használták, ezért csupán rendorségi engedéllyel lehetett tartani oket hazánkban. 1960-ban, amikor feloldották ezt a rendeletet, kaptam elso galambjaimat édesapám egyik barátjától. Nagyon csodáltam, hogy ezek a kis állatok több száz kilométerrol különbözo idojárási körülmények között visszatérnek otthonukba. Azért, hogy a galambtartás minden fortélyát megtanuljam, szerettem volna bekerülni a szombathelyi egyesület tagjai közé. Ehhez szüloi engedély kellett, mivel még kölyök voltam. Rengeteg közösségi munkát végeztem itt, segítettem az akkori nagy galambászoknak, és ok a bizalmukba fogadtak.
Zoltán Budapesten töltötte diákéveit, s ott megismerte a sportág akkori nagyságait. Mindent próbált elsajátítani, hogy jó postagalambász legyen. Beleásta magát a genetikába, megtanulta, hogy a jó tenyészto genetikus, sportoló, tréner, takarmányozási szakember egyben. Az 1970-es évek vége felé kezdtek jönni a komolyabb eredmények, amikor a fovárosi galambászoktól kapott néhány jó galambot. Testvére, Erno is kedvet kapott a postagalamb-tenyésztéshez. Közösen elkezdtek versenyezni a szombathelyi egyesület színeiben.
- Több mint harminc évig szállodákat igazgattam. A munkám mellett mindig jutott idom arra, hogy a hobbimnak, a tenyésztésnek és a versenyzésnek éljek. A galambverseny nagyon érdekes sport. A megmérettetés elott a tagszövetségek összegyujtik a nevezett galambokat, elviszik oket a megadott távolságra, majd ott egyszerre feleresztik oket. A kis állatok kokeményen küzdenek, hogy minél elobb hazatérjenek. A versenygalambok kapnak egy gumiból készült gyurut, amelyet haza-térésükkor egy speciális óraszerkezetbe teszünk bele. A szerkezet rögzíti az érkezés idejét, majd automatikusan lezáródik. Csalni nem lehet, mivel ezt csupán a versenybizottság tudja felnyitni. Ezen eredmények alapján állapítják meg a sorrendet. Hazánkban a leghosszabb táv 1200-1500 kilométer légvonalban. Egy-egy hosszabb megmérettetésrol 70-110 kilométer óránkénti sebességgel térnek haza a végsokig elgyötört és elcsigázott galambok. Ilyenkor testsúlyuk mintegy húsz-harminc százalékát lerepülik. A tenyésztoknek a megmérettetés után regenerálniuk kell a galambokat. A versenytakarmány nyolc-tíz féle magból, vitaminokból és ásványi anyagokból áll. A versenygalambokat folyamatosan tréningezzük, naponta kétszer fél órát repülnek.
A közhiedelemmel ellentétben a postagalambok csupán otthonukba találnak vissza, különbözo helyekre nem lehet oket elküldeni. A hazatérési ösztön a postagalamboknak egy speciális adottsága, amelyet már a rómaiak tudatosan elkezdtek különbözo galambfajtákban kifejleszteni. A történelem során hírközlésre használták a postagalambokat, mivel lényegesen gyorsabban lehetett velük eljuttatni az információkat, mint a futárokkal. Magyarországon Komáromban volt a Magyar Honvédség galambásztelepe, ahol a hírvivo- szolgálatra betanított galambokat tartották. A katonák pedig mindig vitték magukkal a galambokat oda, ahol a harcászati tevékenységek zajlottak. Az elso és második világháborúban jelentos szerepet töltöttek be a postagalambok a hírközlésben. A lerombolt, távközlési techniká- val nem rendelkezo területekrol ezeknek a kis állatoknak a segítségével tudtak utánpótlást kérni. Így sok száz ezer ember életét mentették meg. Angliában, a British Múzeumban a mai napig látható egy kipreparált, ezredesi ranggal kitüntetett postagalamb. Az elso világháborúban egymaga százötvenezer ember életét mentette meg hosies repülésével.
Az elmúlt évtizedekben több kutatást végeztek a tudósok, hogy kiderítsék, milyen navigációs rendszer muködik a galambok fejében. A számos bizonytalansági tényezo mellett a következokre jutottak Mivel a Föld gömb alakú, ezért a különbözo pontjaira a Nap sugarai más-más beesési szögben érkeznek. A postagalambok szemük szaruhártyájával érzékelik, és megtanulják a lakóhelyükre érkezo napsugarak beesési szögét. Amikor a galambokat egy számukra idegen helyen feleresztik, kör alakban repülve keresik a számukra megszokott beesési szöget. Ezt felismerve mindaddig abba az irányba repülnek, amíg horizontálisan fel nem ismerik lakóhelyüket. A biztos hazatérési készség önmagában ma már nem elég, csupán az a galamb lesz eredményes, amelyik társait megelozve a legnagyobb sebességgel tér vissza otthonába.
- Az 1970-es évek végétol rövid, közép- és hosszú távon, valamint az általános bajnokságban harminc bajnoki címet nyertünk, csaknem harminc éve elso osztályú minosítésünk van, továbbá megszereztük a mestertenyésztoi címet. Két alkalommal szerepeltek galambjaink magyar válogatottként galambolimpián. 2001-ben 37 ország részvételével, a Dél-Afrikában megrendezett világbajnokságon aranyérmes lett a magyar csapat, amelyben nekünk is repültek galambjaink. Ma csaknem száz tenyész-, valamint huszonnégy versenygalambunk van. Két galambcsapattal veszünk részt a hazai versenyeken, valamint egyéniben is indulunk. Mára eljutottunk oda, hogy nagyon komoly genetikai éréku tenyészettel rendelkezünk, amelynek érékét a versenyen elért eredmények adják. Az általam tenyésztett postagalambokkal sok galambász versenyez, és jelentos eredményeket ér el velük.
Horváth Zoltán szinte mindent elért a galambsportban, amit lehetett. 2003 márciusában a Magyar Postagalamb-sportért kitüntetés arany fokozatát kapta, idén márciusban pedig Magyar Postagalamb-sportért érdeméremben részesült. Ez a galambsportban adható legmagasabb elismerés. A 125 éves Magyar Postagalamb Sportszövetség e kitüntetéssel ismeri el azokat a tagjait, akik eredményes sport- és közéleti tevékenységet folytatnak, valamint tesznek azért, hogy a galambsport fejlodjön. Az érdemérem korlátozott számban ítélheto oda, idén összesen négy ember kapta meg.
- Sok éven keresztül a Magyar Postagalamb Szövetség fegyelmi és etikai bizottságában tevékenykedtem, tagja voltam a szövetség elnökségének, valamint a szombathelyi tagszövetség elnöke voltam húsz évig. A társadalmi tisztségeket a munkám miatt le kellett mondanom, mert sok idovel és ráfordítással jártak. Megálmodója voltam a Magyar Postagalambsportért Alapítványnak, amelyet azért hoztunk létre, hogy segítsék azokat, akik szociális helyzetükbol adódóan nem uzhetnék ezt a sportot.
- Számomra a galambtartás szívet-lelket gyönyörködteto szenvedély, hasznos idotöltés. Ebben a sportban is nagyon fontos az állandó megújulás és a kokemény munka. Ezek nélkül nincs eredmény. Több mint harminc évig szállodákat igazgattam, s amikor nagyon elfáradtam fizikailag és szellemileg, bementem a galambházba, és fél órán belül feltöltodtem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!