Rólunk szól az osztrák sajtó - Orbán, IMF, devizahitel és sajtószabadság

- Ön hogyan, honnan tájékozódik Magyarországról? Bizonyára nagyon érdekli, mi történik otthon, hiszen a külföldi média figyelme is erőteljesen fordult mostanában felénk.

-Igen, ez így van. Rendszeresen olvasom a magyarországi lapokat, elsősorban elektronikus formában, mindkét oldalról. Ezenkívül át szoktam futni néhány bécsi újságot is, köztük van a Wiener Zeitung, a Standard, a Kronen Zeitung. A legfontosabb véleményformáló hatás azonban annak kapcsán ér, ha kollégáimmal beszélgetek a magyarországi helyzetről. Meglepő - de érthető is valahol -, hogy mennyire érdeklődnek a magyar események iránt, és nem elsősorban azért - ezt szeretném hangsúlyozni -, mert érdekük fűződik hozzá, hanem mert kiváncsiak, nyitottak, és fel vannak háborodva! Igen, a legtöbb kollégám elutasítja a nyugati sajtó szabadszájú támadásait Magyarországgal szemben. Mint mi odahaza.

- Miket hallani itt a legutóbbi magyarországi eseményekkel kapcsolatban? Mit közöl róla az osztrák sajtó?

- Témákat sorolok fel néhány szómagyarázattal. Magyar államcsőd. Egyes lapok szerint küszöbön áll, mások cáfolják, legtöbbször olyan szövegkörnyezetben, hogy az riogatással is felér. Egy lehetséges államcsőd az osztrák bankokat is közelről érintené magyarországi érdekeltségeik miatt. Állítólag magyar ügyfelek összessegében mintegy 50 milliárd euróval tartoznak osztrák bankoknak. További téma a Fidesz, és személy szerint Orbán antidemokratikus, sőt antiszemita gondolkodása. Sem a szlovák nacionalisták viselt dolgairól, sem az előző magyar kormány demokráciát sárba tipró magatartásáról nem szólt annyit a fáma, mint most az Orbán-kormány legapróbb, aggályosnak látszó intézkedéseiről. Szalagcím volt például, hogy egy nagy jelentőségű fővárosi, mármint budapesti színház élére egy volt antiszemita politikust neveztek ki igazgatónak - utalva itt Csurkára, aki nem is igazgatónak lett kinevezve, dehát kicsire nem adunk. Támadnak mindent: a magyar jegybanktörvényt, az új alkotmányt és a sajtótörvényt. Utóbbit páldául azzal, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Meg hogy elhallgattatták az egyetlen (!) független magyar rádióadót, a Klub Rádiót. Bennem felmerül ilyenkor a kérdés: vajon olvasták-e az illető dokumentumokat? Azt is olvasom a lapokban, hogy az IMF és az Erópai Bizottság részéről a legtöbb cikkíró határozott, sőt a jelenleginél határozottabb fellépést vár el. Szerintük példásan megbüntetendő az Európa ezeréves értékeit veszélyeztető, uralkodó magyar rezsim.

- Nagyon érdekelne, hogyan viszonyulnak mindehhez maguk az osztrákok? Mi a véleményük például a kórházban dolgozó kollégáinak a magyarországi helyzetről?

- Mit hallok a kollégáktól? Elöljáróban annyit: akikkel érintkezem, azok életkor szempontjávól meglehetősen széles populációt ölelnek fel: huszonévestől a hatvan felettiig. Viszont mindnyájan egészségügyi dolgozók, értelmiségiek. Összességében tehát messze vannak a "reprezantatív mintától". Ha arról a kételyről olvasnak az újságokban, hogy helytállóak-e a magyar makrogazdaságra vonatkozó adatok, nos, az ilyen híreket egyöntetű tamáskodással fogadják. A legtöbben azért kérdeznek meg engem is, hogy úgymond belső információt kapjanak, mi is zajlik igazából Magyarországon. Kifejtik, hogy ez a feltűnően egyoldalú támadás az ő fülükben gyanúsan cseng, mintha mesterségesen lenne gerjesztve. Az nem lehet, hogy egy jól működő gazdaság ilyen hirtelen, és - mint a lapok írják -, önhibájából csődközelbe jusson. "Szegeny Orbán! "Egy kollégától hallottam szó szerint ezt így a napokban. Szerinte ő annyit tett az országáért, s most "külföldi pénzemberek tönkreteszik a munkáját". Meglehetős tisztánlátásra vall szerintem, bár az illető biztosan nem volt tisztában például az otthoni államadósság-csökkentő intézkedések pontos mibenlétével. Összességében az az ember benyomása, mintha éppen a sajtó támadásainak hevessége és hangvétele bizonytalanította volna el az osztrákokat azok igazságtartalmát illetően. Az emberek hajlamosabbak a médiát és magát az Európai Uniót (illetve az IMF-et, a hitelminősítőket) bírálni, mint Magyarországot és a magyar kormányt. Határozottan az itt a vélemény, hogy Magyarország ellen hecckampány folyik, mert önállóskodni akart, és ez szálka az Európai Unió szemében.

- Ebből levonnak valamiféle következtetéseket az unióra nézve is? Milyennek látják a közös Európa jövőjét?

- Sokan az általam szondázott populációból visszasírják például a régi jó schillinget. Nem ritka tehát köztük az euró-, sőt EU-szkeptikus gondolkodású. Az a benyomásom, hogy az Európai Unió - amit jelenleg e fogalom alatt értünk - egyre kevésbé győzi meg Nyugat-Európában a középkorú vagy idősebb értelmiségi rétegeket. A fiatalok pedig minél liberálisabbak - márpedig azok!! -, annál apolitikusabbak is. Egyértelműen úgy tűnik, mintha az Európai Unió-eszme - a mostani formájában - kezdené elveszíteni a társadalmi bázisát. Sógoraink a jelek szerint tehát nekünk szurkolnak.



Mi mentheti meg Európát? (jegyzet)

Emlékezzünk arra, hogy a rendszerváltás idején Európába menni sikk volt. Mindenki oda tartott. Hallottam Koncz Zsuzsától és sokaktól. Aztán mások rákezdtek arra: nem kell nekünk, magyaroknak sehová menni, ezer éve Európában vagyunk. Ma akárki bárhová tart is, de Európáról és az unióról – főként azóta, amióta egyenes adásban láthattuk-hallhattuk az Európai Parlament parlamentereit – nem sok jót hallok. Már szinte refrénként csak azt: „Ezek döntenek rólunk, Európáról? És közben keresnek hárommilliót havonta?” Éppen most, és nagyon jókor olvasom újra Márait. Szereplői mind a múltban élnek, és csak onnét tudják értelmezni a jelent. Én is így vagyok Máraival. Ő anno bejárta és belakta Európát. Szerette. Miért? „Mert volt valami Európában – néha én is kimondtam, leírtam – amit, talán naivan, így neveztek: hivatástudat. A fogalom fellengzős. Mégis, az én nemzedékem számára is volt benne valamilyen felhígult valóság: a tudatban, hogy Európában születni, európainak lenni nemcsak természeti vagy közjogi állapot, hanem hitvallás .” Mert Márai Sándor véleménye az, hogy a polgárság életforma, műveltség, eszmény, de ehhez szükséges egy hely, ahol mindez meg is élhető. Ez a hely Európa. Élete 89 évében mindegyik alapeszményéhez hű maradt. Leírták róla:„a műveltséget olvasmányaiban, a polgárságot életformájában, az európaiságot gondolataiban hordozta (41 éves emigrációja során is).” 1941-ben úgy vélte: „Európát nem mentheti meg más, csak azok az erők, melyek felépítették a dómokat és ezt a lelkiséget: a hit, a méltányosság és az értelem ereje.” Ez recept itt ma is.