Sanyaházi György emlékére – A történet szálai természetesen Vas megyébe vezetnek

A Budapesthez közeli Tök község templomából a budapesti Iparművészeti Múzeumba került festett famennyezet néhány kazettáját mutatták be Berlinben. Komáromi festő-asztalosok készítették őket 1740-ben. A legszebb darabon olvasható a készíttető neve is: Sanyaházi Cs. György, aki akkor már 29 éve a Pest megyei falu lelkipásztora volt.

A név nekünk, Vas megyeieknek is ismerősen cseng. Ne törjük sokat a fejünket! A lelkész Sanyaházáról, azaz – mai szóhasználattal – Senyeházáról származott. (Senyeháza ma Bajánsenye egyik településrésze.) A protestáns prédikátorok körében megszokott dolog volt, hogy fölvegyék falujuk nevét. Csippán György prédikátorként kezdte el használni a Sanyaházi György nevet. Azok közé az őrségi származású lelkészek közé tartozott, akik a nehéz időkben szülőhazájuktól messze kerültek. Ilyen volt például Szomoróczi György és Dávidházi Ferenc is. Az ő vezetéknevük ugyancsak azokra az őrségi falvakra utal, ahonnan útnak indultak.

A Csippán (más változatokban: Csipán, Csépán, Csépány) egyike volt az Őrség régi és tekintélyes családjainak. György valószínűleg annak a Csippán Istvánnak volt a fia, akit 1664-ben senyeházi szűrszabóként írtak össze. Nem tudjuk, hol végezte iskoláit, talán Pápán, esetleg Sárospatakon. 1705-ben már felavatott lelkész volt. Az Országos Széchényi Könyvtárba bekerült annak a prédikáció­jának a kézirata, amelyet az év május 16-án Bajánházán állított össze, másnap Kercán mondott el, majd tíz nappal később Őriszentpéteren megismételt.

A beszéd mai szemmel nézve is érdekes olvasmány. Még nem telt két évtized sem a török kiűzése óta. Az ország legyengült, egyes vidékek szinte elnéptelenedtek. A helyzet így jelenik meg Sanyaházi György beszédében: „.Mert, ha megnézem szegény nemzetünket, elnézem szegény megpusztult hazánkat, imé, nincsen, aki az Istennek szent helyén állana. Nincsenek az prophéták, megszűnt az örvendezők seregének éneklése. Elpusztultanak az Istennek templomi ugyannyira, hogy rókák és vadak lakják azokat.” A protestánsok iskolákat alapítanának, templomokat építenének, de nem tehetik, mert vezetőiket száműzetésbe kényszerítik.

Csippán György 1711-ben költözött el Tökre. Távozott Senyeházáról testvére is, aki Hajdúszoboszlóra ment. A Csippán család őrségi története az 1700-as évek első felében véget ért. A famíliára ma már csak a Csipán-erdő és a Csipán-rét elnevezések emlékeztetnek.

A távolból jött lelkész erős közösséget szervezett Tökön. A feliratos kazetta nemcsak az ő nevét őrizte meg, hanem Szabó István komáromi asztalosét és Pátyi Mihály iskolamesterét is. A deszkamennyezet 1900-ig állt az eredeti helyén. Akkor a templom bővítése miatt lebontották és az Iparművészeti Múzeumnak adták el. 110 évvel később az egyházközség és Galambos László lelkész úgy döntöttek, hogy „visszaszerzik” az épület régi ékességét. Az eredeti visszaállítására nem volt mód, ezért másolatot készítettek és azt építették be a templomba.

Sanyaházi Csippán György sír­emléke már nincs meg, de Tök régi református temetője mégis kicsit hozzá kapcsolódik. Valószínűleg akad ott még olyan sírkő is, ahol az elhunytat ő temette. Ha a templomi kazettás mennyezetet műalkotásnak tekintjük, művészi alkotásoknak kell tekintenünk a régi református sírköveket is. Hasonló motívumokkal találkozhatunk rajtuk, mint az őrségi fejfákon, de az itteniek – főleg a 19.században készültek – mégis jóval díszesebbek. A stilizált virágok és koszorúk mellett érdemes figyelnünk a sírfeliratokra is. „Élete legszebb hajnalán e gyászsírnak ölébe szállt: Öreg József volt nevem, 32 évet éltem …”