Savaria kövirózsája

Minden értelemben súlyos, belülről fénylő kötet Merklin Tímea és Benkő Sándor Sempervivum Savariense címmel frissen megjelent különleges várostörténete. A szerzőpáros – az újságíró és a fotóriporter, több mint két évtizeden át közvetlen munkatársak – nem mindennapi nézőpontot választott: a Sempervivum Savariense szombathelyi temetőkbe és kriptákba kalauzolja el az érdeklődőt. Az olvasót és a nézelődőt, az életben téblábolót és az életnek értelmet keresőt. A nézőpont nem mindennapi, pedig a temető – minden temető – olyan valóságos, egyúttal a transzcendensre nyitott hely, amellyel így vagy úgy, de mindannyian kapcsolatba kerülünk. Kapcsolatban vagyunk. Így kerekedhet várostörténet a temetőjárásból. Ez a kettőség – az információk összegyűjtésének és átadásának, a temetők szinkrón és diakrón föltérképezésének szándéka mellett a lélek rezdüléseinek rögzítése – szervezi magát a kötetet is. Ahogyan a könyvbemutatón Merklin Tímea fogalmazott, kifejezetten arra törekedtek, hogy a saját személyes jelenlétüket is beleszőjék a kötetbe.

Aki temetőt jár, higgyen bármiben, az életet keresi. Így válhat akár szimbolikus értelművé a tény, hogy a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában, a szombathelyi önkormányzat támogatásával megjelent Sempervivum Savariense bemutatójának a városháza házasságkötő terme adott helyet. A kötet címe is az életet hirdeti. A Sempervivum Savariense összetétel Merklin Tímea leleménye: a temetőkben elterjedt kövirózsa latin neve annyit tesz, hogy „örökké élő”. Savaria kövirózsája tehát az örök életre utal (akár a folytonosság, az örök körforgás értelmében), nem mellesleg a római örökséget is jelzi.

Dr. Puskás Tivadar polgármester nemcsak a közönséget üdvözölte a könyvbemutatón a megjelenést támogató házigazda jogán, hanem a kötet bevezetőjét is ő jegyzi: „(...) A temetők csendjében városunk történelemkönyvének lapjait forgathatjuk hát most avatott vezetők segítségével. A szerzők, Merklin Tímea újságíró és Benkő Sándor fotóriporter hihetetlen empátiával, végtelen érdeklődéssel, kitartó munkával tárták elénk mindazt, amire én magam, de gondolom, a lokálpatrióta szombathelyiek is kíváncsiak.” A feltételezett, óhajtott kíváncsiságnak fényes bizonyítéka, hogy a bemutatóra megtelt a házasságkötő terem, ahol P. Csány Péter SDP plébános, rendházigazgató azzal keltett derűt, hogy halandókként szólította meg a vendégeket. (A szalézi templom és kripta természetesen külön fejezetet kapott a Sempervivum Savariense kötetben.) Aztán – mintegy a könyvre való ráhangolásként – egyebek mellett arról beszélt, hogy az emberi élet egyik nagy titka a halál. A temetők a túlvilággal való érintkezés, az emlékezés helyei. „A remény helyének is mondja számomra a sír a temetőt”, fűzte hozzá, utalva arra, hogy „az én vallásom alapítójának sírja üres; ez az üres sír hozta létre a kereszténységet”.

Nagy Éva, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója elsősorban az Életünk folyóirat kiadójaként volt jelen: a szombathelyi temetőkről és kriptákról szóló, a Sempervivum Savariense alapjául szolgáló első képes dokumentumriportok az Életünkben láttak napvilágot; a folyóirat 2017 őszén tematikus számot szentelt a témának. Alexa Károly főszerkesztő szép bevezetője a kötetben is olvasható. Nagy Éva ugyancsak személyes gyerekkori élményekkel kezdte a könyvbemutatón: az érinthetetlen nárcisztengerrel az egyházarádóci temetőben és a szombathelyi Szent Márton temető mindenszenteki fénytengerével, amelyet a vonatablakból pillantott meg minden évben; muszáj volt ezért az ablakhoz ülni. Az erős személyes élmények előhívódása is jelzi, hogy milyen fontos témára tapintott a szerzőpáros. Nagy Éva egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Merklin Tímea munkája egyedülálló”. Az elsőre „talán meglepő” választott formáról – interjú, dokumentumriport – pedig megjegyezte: a tudás átadásának elevensége, folyamata jelenik meg benne. (A fejezetekhez mindemellett fontos és hasznos irodalomjegyzék tartozik.) Benkő Sándor ugyancsak egyedi, érzékeny, szubjektív objektívjének, objektivitásának érzékeltetésére Nagy Éva megjegyezte: „Ha pörgetjük a kötet lapjait, filmet látunk. És mindenki annál a képnél állíthatja meg a filmet, amely számára a legkedvesebb.” (Lám, a mozdulatlanságban itt is a mozgás, az elevenség.) A könyvtár igazgatója arról a világban terjedő nagyvárosi szokásról is beszélt, miszerint a „zöld szívként” pulzáló temetőket parkként veszik birtokba a városlakók. (Hiszen a városok egyszer csak körbenövik a temetőt.) Ez a szokás előbb-utóbb minden bizonnyal nálunk is meghonosodik. Tegyük hozzá: a Nagy Éva által „alapműnek és kincsestárnak” nevezett Sempervivum Savariense – több év elkötelezett munkájának eredménye – minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a szombathelyiekben fölébredjen a vágy a temetőjárásra.

A könyvbemutatón a Bartók zeneiskola növendékei muzsikáltak, Lutor Kata verset mondott, a moderátor szerepét Farkas Csaba, a Szülőföld vezetője vállalta. „Ezt a könyvet ketten csináltuk” – hangsúlyozta Merklin Tímea a szerzőknek megadott utolsó szó jogán. Benkő Sándor annyit mondott, szereti és tiszteli a temetőkben szinte tapintható nyugalmat; szerette ezt a munkát.

Nyilván ez a szeretet sugárzik a Sempervivum Savariense minden porcikájából. A borítón a kövirózsa olyan, mintha kiemelkedne a kemény (mint a márvány) papírtábla síkjából. Mintha élne. Él.