Hétvége

2019.09.15. 07:00

Schöne: szép házakat tervezett – Első jelentős üzleti sikere Szombathelyhez kapcsolódik

Tehát a név ismert, azt is tudjuk, hogy Schöne munkái máshol is a településkép fontos elemeiként jelennek meg. A „bécsi építészről” ezenkívül már nem sok az információnk.

Orbán Róbert

A szombathelyi zsinagóga kis tornyai

Fotó: Orbán Róbert

Ludwig Schöne, bár valóban az osztrák fővárosban dolgozott, a származását tekintve lipcsei volt. 1845-ben ott született, ott nőtt fel, csak 26 éves korában költözött Bécsbe. Építésznek a szülővárosában és Hannoverben tanult. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a német téglaépítészet hatása mindvégig kimutatható az általa tervezett épületeken. Első jelentős szakmai és üzleti sikere Szombathelyhez kapcsolódik. 1878-ban az új szombathelyi zsinagóga részletes terveinek elkészítésére kapott

megbízást.

Az első pillanatban talán ez is csodálkozást vált ki. Schöne, aki evangélikus volt, hogyan vállalkozhatott egy másik felekezet templomának megépítésére? A korábbi zord idők után ez a vallási béke időszaka volt. Szombathelyen is. A város, amely fél évszázaddal korábban még nem engedte meg a zsidók beköltözését, már nem emelt gátat. Sőt maga Szabó Imre püspök is jelentős mennyiségű téglával támogatta az építkezést. Az avatáskor ő is ott volt az ünneplő díszvendégek között. Nem sokkal a szombathelyi után épült fel a sziléziai Bielsko Biala 1939-ben lerombolt zsinagógája is, amelyet szintén ő, Schöne tervezett. A két épület csak kisebb részletekben különbözött egymástól. Ebben az időben már nem számított kivételes dolognak az sem, hogy egy vallásához hű építész más felekezetek számára is munkát végez.

A szombathelyi zsinagóga kis tornyai
Fotók: Orbán Róbert

Ha összeszámoljuk azokat a templomokat, amelyeket Schöne tervezett, akkor találunk közöttünk evangélikust, katolikust és zsidót. Természetesen ő is kihasználta, hogy saját egyházával közelebbi kapcsolatban állt. Nála rendelték meg a bécsi evangélikus templom terveit is. Ludwig Schöne sikeréhez hozzájárult az is, hogy egyesíteni tudott olyan megoldásokat, amelyekről kortársai úgy gondolták, hogy nagyon távol állnak egymástól. Így nála gyakran együtt jelenik meg a puritán külső falfelület és a dekoratív belső tér. Ha azt vizsgáljuk, hogy melyik az a földrajzi terület, ahol dolgozott, akkor Közép-Európa majd tucatnyi országát fel kell sorolnunk. Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Olaszország, Szlovénia, Horvátország stb.

Ludwig Schöne arcvonásai egy általa tervezett bécsi bérház falán

Más szempontból nézve ez a terület annak idején a Monarchiát jelentette. Ha mégis valamiféle földrajzi súlypontot próbálunk meghatározni, akkor azt látjuk, hogy bár építészeti irodájának központja Bécsben volt, ott főként belvárosi bérházak köthetők a nevéhez. Az általa tervezett templomok, köz épületek, lakóházak jelentős része Nyugat-Magyarországon áll. Bár Bolzanóban, Znojmóban és Eszéken és épített, mégis ez a vidék az, ahol meghatározóan jelen volt. Nem utasított viszsza kisebb megbízásokat sem.

Kőszegen a Jézus Szíve-templom mellett ő tervezte a mezőgazdasági technikum és a volt takarékpénztár épületét is, sőt a cáki templom is az ő munkája. A fontosabb és jelentősebb épületeknél az építkezés „menedzselését” maga végezte. Ahol volt rá fedezet, a részmunkákba a legkiválóbb bécsi mestereket vonta be. A kőszegi és a gyöngyösfalui (pösei) katolikus templomok belső díszítésére az

a Josef Kott kapott megbízást, akit a Monarchia egyik legjobb dekorációs festőjeként tartottak számon.

Neogót részletek a kőszegi Jézus Szíve-templom épületén

A kor, amelyben dolgozott, a múltra való rácsodálkozás időszaka. Schöne épületei is a historizmus jegyében születtek. Hozzá legközelebb a neogótikus és a neoreneszánsz stílus áll. Az előbbi kettőhöz a zsinagógák esetében hozzá kell számolnunk a „neomórt” is. Ott általános megrendelői igény volt, hogy az épület „viseljen mór elemeket”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!