Soha nem adta fel...

Gábor egykor rendkívüli tehetségű focista volt, nagy sportkarrier előtt állt. Répcelakon - ahol felnőtt - a helyi csapatnál édesapja, Csorba János volt az edzője. A serdülő és ifjúsági válogatott focista az életét tette föl a futballra. Szerződtetni akarta a Rába ETO.

1994. május tizennegyedikén három kocsival indultak el Győrbe, Gábor ballagására. A Trabantban édesanyja, Tibor nagybátyja, Heni barátnője és ő utazott. Nekik előbb kellett volna odaérniük. A 86-os főúton, a beledi kereszteződésnél egy alsóbbrendű útról kihajtott eléjük egy teherautó. Tibor és Heni a helyszínen életét vesztette, Gábor édesanyjának darabosan eltörött az arccsontja, megsérült a kulcscsontja. A végzős fiatalember elvesztette az eszméletét. Miután lefűrészelték a kocsi tetejét, kiemelték belőle. Gábor - akit édesanyjával együtt Kapu- várra szállított a mentő - alig-alig mutatott életjeleket.

Évekkel később visszament Kapuvárra, mert érdekelte, hogy valójában mi történt ott vele. A kórházban azt mondták, hogy egy-két percre leállt a légzése, a kilinikai halál állapotába került. Szerencsére újra tudták éleszteni, és felkészítették a Győrbe való szállításra. Agyzúzódás, sorozatos bordatörések (négy ablakosan tört el); bevérzett a mellhártyája, a tüdeje, eltörött a combcsontja. Két hétig mesterségesen tartották kómában, hogy ne érezze a fájdalmakat, ám az első hét után tüdőgyulladást kapott, negyvenkét fokra emelkedett a láza. Az erős szervezete legyűrte, miközben tíz kilót fogyott.

- A fizikai sérüléseken túl a lelkieket is le kellett zárnom a rákövetkező egy-két évben a budapesti Sportkórházban, utána pedig a soproni szívszanatóriumban. 94 őszén leérettségiztem, majd elvégeztem a kétéves vendéglátói szakközépiskolát. A fociban próbáltam utolérni magamat, elkezdtem az edzéseket. Három évig pedig jártam egy kapuvári pszichológushoz. 1995 tavaszán, a juniorok első edzésén Verebes József akkori tréner nagy hatással volt rám, biztatott, hogy számít rám. Ez nagyon sokat jelentett számomra. Aztán ő elment. Később egy negyedik ligás osztrák - Mattersburg mellett lévő - városka csapatában játszottam, de már nem tudtam úgy küzdeni, mint korábban az NB I-ben, vagy amikor kupamecs- cset játszottam a Fradi ellen. A sportkarrierem Ausztriában ért véget.Sopronban egy jó nevű étteremben helyezkedett el felszolgálóként, miközben vágyott arra, hogy egyre és egyre többet érjen el. Németből közép-, angolból alapfokú vizsgát tett. A tévében látott egy luxushajót, s kedvet kapott, hogy ilyenen dolgozzon. Ügynökségen keresztül közvetítették ki. Segédfelszolgálóként kezdett, a séfnek dolgozott a keze alá. Megszokta a hajós életet - azt a valójában zárt környezetet, mégha a végtelen óceánokon suhantak is -, a monotonitást, de azért kikötések alkalmával volt ideje arra is, hogy Anglia, Norvégia egy-egy városába be-bekukkanthasson. Eljutott Szentpétervárra, Rigába, majd délre is: Ciprusra, Olaszországba, Spanyolországba, a Kanári-szigetekre, Madeirára. Utána Közép-Amerikába, Új-Zélandra, Ausztráliába is. Időközben vezető felszolgálóvá (chef de range) nevezték ki.

- Melbourne-ben betelt a pohár, nem bírtam tovább. Ott ismerkedtem meg egy innsbrucki házaspárral, akik szállodatulajdonosok, s egy hónapot töltöttek a hajón. Mondták, bármikor szívesen alkalmaznának. Jó jellemzést írtak rólam a hajón, így hamarosan Innsbruckba kerültem.

Időközben - még Sopronban, egy hivatalos vendéglátós rendezvényen - megismerkedett Zsuzsával. Rájuk (is) tökéletesen érvényes a mondás: meglátni és megszeretni. Úgyhogy Gábor innsbrucki munkája mindössze egy évig tartott. Barátsággal köszönt el; a tulajok azzal búcsúztak tőle, hogy bármikor nyitva van előtte az ajtajuk.

- A munka, az egyedüllét után van más élet is - jegyzi meg mosolyogva Győr egyik kertvárosában (Kisbácsán) épült, ízlésesen berendezett otthonukban Gábor. Térdén húsz hónapos Olívia Hanna lányuk ül. - Az az igazság, hogy Zsuzsa mágnesként vonzott haza - néz neje felé, aki visszamosolyog rá. Március elejére várják ikerfiaikat.

Gábor a Rába-parti nagyváros egyik neves éttermének helyettes vezetője. Szívesen, jókedvvel mesél hivatásáról.

Közben előkerülnek az esküvői képek is. Olyanok rajta, mint egy álompár. Majd a nászutas-felvételeket nézzük; Madeira szigetén töltötték a mézesheteket.

Gábor öccse, a harmincéves Balázs is Győrben él párjával. Ők most várják az első kisbabát. De a vasi kötődése természetesen továbbra is erős a testvérpárnak.

- Répcelakiak maradtunk - jelenti ki Gábor. - Amikor tehetjük, hazamegyünk. Bár most inkább az otthoniak jönnek hozzánk, hiszen számunkra egyre nehezebb a mozgás. Közeledik az idő. Nagy az izgalom.

S hogy mi lesz az ikerfiúk neve?

- Gondolkodunk, gondolkodunk, de még nem döntöttünk - jelenti ki nevetve Zsuzsa. - Ennél jóval nehezebb kihívásoknak is megfeleltünk, főleg Gábor!

- Boldog vagyok, mert teljes az életem! Erre vágytunk, hogy ezt ilyen fiatalon elérjük - mutat a fiatalember szeretteire, a lakásukra. - Igaz, én semmibe se tudok csak úgy belekezdeni. Szeretek százszázalékosan teljesíteni mindenben. Ahonnan elindultam a baleset után... Amiről egyébként nem álmodom, hiszen azt sem tudtam, hogy valójában mi történt. Sok szenvedés, fájdalom következett utána. De végül is azt kell mondjam: megérte!Kóma, negyvenkét fokos láz; Gábor a legkilátástalanabb időszakban sem adta fel soha. Ma már boldog, családjával együtt