Hétvége

2017.06.17. 09:20

Staféta Tóth Tamással

Spilenberg Andrea Tóth Tamástól, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatójától kérdezett: milyen programokkal készülnek az idei nyárra?

Vadas Krisztina

Igazán nagy durranás lesz a 2017-es nyár Bükön. Az eddigi programjainkat szervezzük meg ismét, csak felturbózva, új köntösben. Az Etno-Folk forgatagban megmutatjuk a vendégeknek a Magyarországon élő etnikumok zenéjét, az Aratóünnepen 15 csapat idézi fel a régi, hagyományos aratások szokásait.

A Gyógy-bor Napok lesz azonban a legizgalmasabb. Mérföldkőhöz érkezett a fesztivál: kibővítve, még több programmal, több helyszínen várjuk a vendégeket. Ez valóban egy gasztrofesztivál: ismert emberek, sztárséfek élőben készítik a színpadon az ételeket, amelyeket természetesen meg is lehet majd kóstolni. Mindehhez persze jó borok és jó zene is dukál. Mostanra érik be a sok-sok munka gyümölcse; az eredmény az egész város összefogásából született. A jelszó pedig: júliusban Bük Vas megye fesztiválközpontja lesz.

A Stafétát Varga Albin vőfélynek adta át. A kérdése: van-e igénye manapság a házasulandóknak vőfélyre?

A staféta következő vendége: Varga Albin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!