Szerb Antal-délutánt tartottak a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

A műveit minden életkorban más fénytörésben látta, a szerzőt pedig egyebek közt utazónak, aki vándorol a térben és a műfajok között, az 50–60. életéve között úgy érti, hogy spirituális utazásról van szó. Ezzel vezette be Prieger Zsolt a délutánt a könyvtárban, ahol népes közönség gyűlt össze az „utas, holdvilág, születés, halál” hívószavakra, Szerb Antal nevére, és nem mellesleg Prieger Zsolt kedvéért, akit eddig sok más, főleg pörgős oldaláról ismertünk, most pedig a megfontoltan gondolkodó irodalomtanár arcát mutatta meg. Nemrégiben ugyanis fejébe vette, hogy általános iskolában fog tanítani magyar nyelvet és irodalmat – és így is tesz –, ennek minden szépségével és nehézségével. Alkatánál fogva természetesen ebből is teremt valami pluszt. Az íróról azt a képet alkotta meg, hogy mágikus alak, egy nagy sármőr, akit nagyon lehet szeretni. Ehhez a rajongáshoz – amely a Szerb Antal Társaság létrehozásában is megnyilvánul – több mint hétszázan csatlakoztak Facebook-csoportban. Az író „médiumsága” nem róla szól, hanem rólunk, a mi kis történeteinkről és arról, mit jelent nekünk az irodalom, az olvasás.

A délután egyik vendége, Barták Balázs egyetemi oktató, dramaturg azt fogalmazta meg, Szerb Antal számára abban a tekintetben érdekes, hogy beszorult a magas kultúra és a lektűr közé. Ma népszerű lenne a szövegeivel, de ehhez az kellene, hogy eljöjjön író-olvasó találkozókra azokkal a problémákkal, amelyeket megjelenít, és most is aktuálisak.

Kiss-Kovács Luca zenész, énekes, szinkronszínész, blogger az Utas és holdvilágból olvasott fel, oda kifuttatva, hogy „meghalni könnyebb és természetesebb, mint életben maradni”. A felvetésre, hogy a regény figuráinak létrehozása mennyiben lehet az író belső szerepjátéka, Barták Balázs úgy reagált, hogy minden alak kötődik hozzá, de a halál nem játék, hanem az autentikus lét feltétele. Meg kell tanulni megszeretni a halálunkat, más dolgunk nincs vele. Az oda vezető út fontos a személyiségfejlődésben, és a topográfiai kérdések is érdekesek, hiszen nem mindegy, hova történik az utazás.

Márkus Tibor zeneszerző, zongoraművész – aki főleg billentyűkön asszociált Szerb Antalra a délutánon – elmesélte, hogy a jazz mindig meghatározó volt számára, ezzel szeretett volna foglalkozni, ezért ment el a szülővárosából, Szombathelyről, itt hagyva a biztonságot, a lakást, és választva a nem biztos zenész pályát és az albérletet. Kiss-Kovács Luca arról mesélt, hogy színészcsaládból származik, Szombathelyre az édesanyja, Egri Márta révén jött, akit Jordán Tamás meghívott az első szabadtéri színházi előadásra, ő akkor 14 éves volt, és itt kiderült, hogy „nem bír” lemenni a színpadról. Jó, akkor statisztálj, jó, akkor állj be a tánckarba – egyeztek bele… Luca felolvasása Olaszországba vitte a közönséget, ahol egyszerre van jelen a biblikusság és az antikvitás, amiből Szerb Antal műveltsége, gondolkodása épül. A regénybeli Gubbio jelképes hely: mintha „az egész városról leomlott volna a vakolat”, és a vakolatlan falak mögött a lakók „egész életükben a múlt dicsőségéből élnek, kenyéren és vizen”.