Szombathelyen is fellép a Dolly Plusssz

– Nem hiszek a véletlenben. Minden előre megírt az életünkben, a találkozások, elválások is.

Az embernek több útja lehet, amit választhat, engem a sors terelt a színpad felé. A mai napig nem tudom, mi zajlik bennem, amikor énekelek. Minden fellépéskor megnézem a közönséget, talán ők érzik ezt a dimenziót, az euforikus boldogságot, rajtam ugyanis átömlik, mintha szétszakadnék – mondta Dolly, a népszerű énekesnő, aki Dolly Plusssz nevű új formációjával december 1-jén Szombathelyen is fellép.

Ő a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő énekesnője, akinek köszönésében – „Hello, Dolly vagyok” –, tekintetében ott a műfaj hazai sikertörténete. Mrs. Rock ’n Rollként, színpadi tűzgolyóként, energiabombaként. Lelkében ezernyi mozaik bizonyítja, amit mindig is érzett: számára a soha véget nem érő történetek előre megírva zajlanak égi titokként.

Például a mai napig nem érti, mi volt az a megmagyarázhatatlan erő, amely annak idején felvételikor ösztönösen irányította, s ahelyett, hogy matematika-fizikai szakot írt volna be első helyre – mert nagyon jó volt gimnáziumban matekból, még órát is tarthatott a társainak és sokan azt hitték, matematikus lesz –, a színművészeti főiskolát jelölte meg. Felvették, de nem lett színésznő. Nem volt elég lelkes hozzá. Csak azt érezte, ő mindenképpen a színpadon szeretne állni. Ebben soha nem volt bizonytalan.

– Nem lehet azt megmondani és nincs magyarázat arra, hogy miért történnek velünk olyan dolgok, amelyek befolyásolják az életünket. Engem a sorsom terelt a színpad felé, ezt kaptam útként, miközben soha nem akartam énekesnő lenni. Ám az sem volt véletlen, hogy annak idején másodikos gimisként elmentem egy zenekari próbára az iskolánkban, mert akkor nyílt ott egy klubterem. Fenyő Miklósék akkori zenekara, a Devils gyakorolt ott, néztem a sarokból őket ámulva. Aztán hirtelen felállítottam a helyéről a zongoristát pár percre és mutattam egy számot nekik, hogy miért nem azt játsszák. Most sem tudom, mi volt az, ami belülről megmozdított ott, de nem volt véletlen, és utólag látszik, hogy így kellett történnie. Jártam a próbáikra, egészen addig, amíg a sok igazolatlan óra miatt majdnem a tanulás is kárát látta – mesélte példaként Dolly, aki szerint ez a pillanat, találkozás eldöntött mindent. A klubszobában választotta ki a lelke az útját.

Később, amikor már a mentőszolgálatnál dolgozott, jó állása volt, 800 embernek intézhette az ügyes-bajos dolgait, a munkahelyén felhívta édesanyja, hogy Fenyő Miklós kereste, szálljon be az új zenekarába, mert lenne egy külföldi turné. És hagyott számára egy kazettát, tanulja meg a dalokat. Két találkozásuk között eltelt több mint tíz év, és Dolly újra a színpadon találta magát. Azt tervezte, hétköznap dolgozik, hétvégén pedig majd fellép – csak ezt ne tudják meg a munkahelyén.

Első koncertje a Hungária együttessel a műszaki egyetemen olyan elsöprő sikert hozott számára, hogy ez meghatározta élete irányát, az énekesi pályafutását. És ez a történet így soha nem ér véget a lelkében, úgy, hogy új célok felé viszi mindig.

– Nálam sokkal okosabb ember mondta, nem lehet a múltban élni, mert aki csak ott keresi magát, annak nem lesz jelene, sem jövője. A múlt arra való, hogy az ember számot vessen, ami jó volt, azt könyvelje el, ami pedig rossz, abból tanuljon. A Hungária együttesben közösen eltöltött három év mindannyiunk számára csodálatos élményként marad meg, még akkor is, ha fiatalon gyakran másképp láttunk több dolgot. Ott nagyon erős egyéniségek, igazi tehetségek találkoztak, ezért sem tarthatott sokáig.

És ennek is így kellett történnie. Jó időben, jó helyen jött ki egy magyar zenekar olyan megdöbbentő külsőségekkel, öltözködéssel, Miki által Amerikából hozott életérzéssel és egy akkor példátlan szinte zenés színházi produkcióval, amely egyedülálló volt. Díszletekben koncerteztünk, jeleneteink voltak, sokat öltöztünk, statiszták, táncosok léptek fel velünk.

Gyakorlatilag egy rock and roll show-t láthattak a nézők a zene és a színház ötvözetével, amelyre akkor, 1980-ban nem volt még példa a vasfüggöny mögött – hangsúlyozta Dolly, aki ezután megalapította a Dolly Roll együttest, hatalmas sikerre vitték azt is, és az abból létrejött további formációkat is, amelyeknek az élére állt.

Eddigi pályafutása alatt több mint ötmillió eladott lemez kötődik a nevéhez. A Népstadionban százezer ember előtt léptek újra fel a Hungáriával 1995-ben. Több jegyet adtak el rájuk, mint a Rolling Stonesra. Mosolyogva mondta, ezek az ő díjai a közönségtől. Ma is ez viszi előre. A fellépések, koncertek, amikor énekelhet és érezheti a színpad és a nézőtér közötti energiákat. Az emberek szereteterejét, a megfogalmazhatatlan érzést. Nevetve jegyezte meg, amikor utólag visszanézi, mit csinált a színpadon, meglepődik, mert ő ott akkor ösztönösen létezik, viszi a zene, a dal, és más dimenzióba kerül.

Dolly átélhette azt is pár éve, hogy a világhírű, nyolcszoros Grammy-díjas énekesnő, „a rockabilly királynője”, Wanda Jackson bécsi színházi koncertjén váratlanul színpadra hívta őt, a nézők között helyet foglaló magyar énekesnőt – akivel 1991-ben közös lemezt készített és még egymás dalait is előadták –, majd hirtelen éneklésre kérte. Együtt énekelték el a Rip It Up című slágert. Ez is soha véget nem érő lélektörténetei közé tartozik.

Az énekesnő szabadidejében hosszú évtizedek óta fest. Több száz képe készült el, volt öt kiállítása, de ő nem azért ragadja meg az ecsetet otthon, hogy tárlatokra járjon a képeivel. Saját örömére alkot, jó időtöltésnek, belső kifejezési módnak tartja a festést. Néha terápiának is. Gondolatai, hangulatai, örömei, fájdalmai mindig benne rejlenek a képeiben, azok színvilágában, témáiban. Elmondása szerint mindig húzott maga köré egy falat, nem szereti kiadni magát, kirakatba rakni belső életét. Mozgalmasan él, de tartja az általa kialakított határokat, ebben fegyelmezett, következetes. Ebből a szempontból zárkózott alkat, a színpadon nyitott egyéniség. A festményeiben viszont felfedezhetők sorsvonalai, életszakaszainak állomásai.

Arra a kérdésre, hogy ha most kellene megfestenie lelkének az állapotát, milyen lenne az a kép, azt válaszolta: rózsaszín, szikrázó, élénk és persze időtlen.

Soha véget nem érő történetként.