Szonya mély olvasásba merül

Túljutva a rendszerváltást követően évekig jellemző, a magyar-orosz kulturális kapcsolatokat is jelentősen befolyásoló elhidegülésen és gyanakvó előítéletességen ma már itthon is van miből válogatnunk: Ljudmila Ulickajától Viktor Jerofejevig és Tatjana Tolsztajától Viktor Pelevinig. De említhetjük akár - a számunkra sok tekintetben ma is az újdonság erejével ható - Vladimir Nabokovot, akinek életmű-sorozatával az utóbbi néhány évben állt elő az Európa Kiadó; legújabban például a szerző legelső, 80 évvel ezelőtt született regényét, a Másenykát jelentette meg. A kortárs orosz irodalom legjobb alkotásai majdhogynem úgy működnek, mint a nevezetes orosz Matrjoska-babák: minél inkább elmélyed bennük az olvasó, annál több rétegüket fedezheti el. És a legbelső baba, a mag , amely tovább már nem nyitható: mindig a klasszikus, nagy , orosz irodalomra mutat. (Akkor is, ha elutasítja - ha szembeszegül vele.) Vagy inkább: ezúttal a Matrjoskák - nyissunk föl bármennyit - mintha sose fogynának el: belül mindig van még egy, és még egy. Persze nem is kell föltétlenül mindet kinyitni.


Goretity József a jelenkor orosz irodalmának közvetlen előzményei között elsőként a 20. század eleji vallásbölcseleti irodalmat és képviselőit említi: Vaszilij Rozanovot - akinek viszont mindmáig csak egyetlen írása olvasható magyarul -, vagy Lev Sesztovot, aki a Montaigne-féle esszé 20. századi változatának megalkotásával, vállaltan, nyilvánvalóan töredékes írásmódjával a mindennapi élet apróságait töltötte meg metafizikus tartalommal. Az Oroszországtól 19 évesen, a 17-es forradalom után elszakadó (előbb Nyugat-Európában, aztán az Amerikai Egyesült Államokban letelepedő) Vladimir Nabokov Goretity József szerint azért fontos előkép a kortárs orosz irodalom számára, mert először jelentette ki - szemben a szupermoralista 19. századi orosz hagyománnyal -, hogy az irodalom: játék , vagyis nincs nincs se tanítása, se szentenciája. Goretity József a harmadik fontos útjelzőként-előzményként Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című regényét-poémáját emeli ki, amennyiben százötven oldalon szintetizálja az orosz irodalom hagyományait . (A Moszkva-Petuski a megírásától, 1969-70-től kezdve majdnem húsz éven át szamizdatban terjedt a SZU-ban. Magyarul 2010-ben jelent meg legutóbb, a Jelenkor Kiadó gondozásában.)

A 70-es évek végén jelentkezett a Szovjetunióban az a fiatal irodalmár-réteg, amelynek képviselői nem akartak betagozódni a nagy szovjet irodalomba : Goretity József azt meséli, hogy a legenda szerint Viktor Jerofejev, Jevgenyij Popov és Vaszilij Akszjonov egy fogászati klinikára jártak kezelésre, ott ismerkedtek össze. Ott született meg az az ötlet is, hogy ki kellene adni egy kötetet - cenzúrázatlan művekből. A kötet - a Metropol-almanach - el is készült: Fél méter magas, harminc centiméter széles könyv, tíz példányban. A könyvbemutatót azonban a hatóságok betiltották, arra való hivatkozással, hogy az eseményre kiszemelt étteremben csótányok vannak, vagyis használhatatlan. (Ahogy Goretity József megjegyzi: abban az időben mindenütt voltak csótányok a szovjet éttermekben.) Ez volt a Metropol-botrány . A három szerző sorsa aztán különbözőképpen alakult. Viktor Jerofejev például 1985-re megírta Az orosz széplány című regényét, amely csak a rendszerváltás után jelenhetett meg nyomtatásban. (Az orosz széplány magyar fordítása 1996-ban látott napvilágot az Európánál. A szerző a Metropol-botrányt A jó sztálin című regényében dolgozta fel; ez is olvasható magyarul.) Az orosz széplány szintén azok közé a művek közé sorolható, amelyek a 19. századi szupermoralizmus ellenében születtek. Amint azt Goretity József hangsúlyozza: a címszereplő Irina Tarakanova (tarakan - annyi mint csótány) a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében megismert prostituált, Szonya Marmeladova késői rokona - azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a szremérmes Dosztojevszkij-regény soha nem mutatta meg őt munka közben . Jerofejev szándékosan erős perspektíva-váltást alkalmaz, szó szerint alulnézetből indítja a regényt: nőgyógyászati rendelőben. Viktor Jerofejev szókimondó, kegyetlen prózájával Az élet egy idiótával című novella-válogatásban is szembesülhetünk.

Goretity József a kegyetlen poétikája mentén tovább haladva említi meg - a 70-es évek végén, a 80-as évek elején felbukkanó - Vlagyimir Szorokint és a Jég-trilógia különleges mitológiáját. Ha a kortárs orosz irodalomról van szó, nem lehet kihagyni Viktor Pelevint, aki a virtuális világ végtelenjében viszi véghez fantasztikus mutatványait. (A Metamor Szent Könyve című, magyarul Bratka László fordításában olvasható regényének például metamorok, azaz róka- és farkasemberek a főszereplői. Sőt, a fikció szerint metamor maga a szerző is: A Hu-li, a róka, aki Moszkvában él már vagy száz éve, s mint fajtájának valamennyi tagja, ő is prostitúcióval foglalkozik . És ha a regény bevezetőjéül is szolgáló szakértői vélemény azt állítja, hogy a szöveg - vagyis az A Hu-li-tól származó kézirat - természetesen nem méltó a komoly filológiai vagy kritikai elemzésre , akkor majdnem biztosak lehetünk benne, hogy dehogynem. Vagy olvashatjuk a könyvet egyszerűen lányregénynek .) És ha a kortárs orosz irodalomról van szó, nem lehet kihagyni a női vonalat sem. Goretity József ezúttal két meghatározó szerzőt említ: Tatjana Tolsztaját - és Ljudmila Ulickaját.

Hogy ebből a színes és gazdag választékból éppen mi jut el a magyar olvasóközönséghez, azt sokszor a fordítói önkény dönti el. És persze - mindenekfelett - a kiadói érdeklődés. Ráadásul sose lehet megjósolni, hogy miből lesz jelentős siker. Az első Ulickaja-kötet megjelentetése előtt például a Magvető nem fogadott volna többre háromszáz eladott példánynál . Azóta sorban jelenteti meg a nemzetközileg is népszerű írónő köteteit.

Kérdésünkre, hogy fordítóként érzékel-e különbséget női szöveg és férfi-szöveg között, Goretity József azt válaszolta, hogy a szövegek tapasztalata szerint nem ebben a tekintetben térnek el egymástól. Mindig az első néhány oldal fordítása a legnehezebb: akkor dől el, hogy sikerült-e jól megragadni azt a hangot, amely az egész kötetet meghatározza - és amely, ha megvan, a későbbiekben már gördülékennyé teszi a munkát. Ebből a szempontból okat bajlódott például az Odaadó hívetek, Surik című UIickaja-regénnyel - mire aztán rájött, hogy a szerző ironikus viszonyt tart fönn a narrátori hanggal; innen a redundancia, innen az a sok fecsegés .

Goretity József érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy miféle újdonságokkal szolgál az új Ulickaja-regény, amelynek fordításán a hírek szerint éppen most dolgozik. Az Imágó vagy Zöld sátor címmel várhatóan ősszel megjelenő (Oroszországban is csak 2010. decembere óta olvasható) kötet a Sztálin 1953-as halálától a 60-as évek közepéig ívelő időszakot fogja át, középpontjában azzal a felnőni képtelen, vagy felnőni nem is akaró, az infantilizmusba menekülő nemzedékkel, amelynek mentalitása erősen foglalkoztatja Ulickaját. A szerzői érdeklődés persze összefüggésben van azzal az aktuális tapasztalattal, hogy egyre inkább infantilizálódik a társadalom : általános törekvés minél tovább fiatalnak maradni - kibújni a felnőttes felelősség-vállalás alól.

(Aztán, hogy az olvasás a kibújást vagy a felelősség-vállalást, a felnőtté válást segíti-e - talán csak nézőpont kérdése. Mindenesetre nem árt óvatosnak lenni. Ott van mindjárt Ljudmila Ulickaja első híres hősnője, Szonyecska, aki kicsi gyerekkorától kezdve, a csecsemőkorból alig kinőve (...) mély olvasásba merült. Bátyja, Jefrem, a családi mókamester folyton ugyanazzal a tréfával gyötörte, ami pedig már eleve is gyenge poén volt:

- Az állandó olvasástól Szonyecskánk feneke olyan lett, mint a szék, az orra meg mint a körte! )