Tanárnak maradni

- Az idei tanévnyitó értekezleten - amelyen ön elnökölt - az Oktatási és Kulturális Minisztérium előadója a vasi pedagógiai intézet fontosságára hívta fel a tanárok figyelmét, pedig ekkor már gyakorlatilag megszűnt az intézmény.

- Valóban kellemetlen helyzet volt. Az osztályvezető asszony nem tudott a változásról, később nem is győzött magyarázkodni. Mint mondta, el sem tudta volna képzelni, hogy a Vas Megyei Pedagógiai Intézetet megszüntetik. Ugyanis ennek az intézménynek híre és számos specialitása volt. Amit én nagy fájdalommal veszek tudomásul az az, hogy mostantól már nem lesz. Hiszem, hogy minden szolgáltatást többféle módon, emberekkel, közreműködőkkel meg lehet oldani, de ami itt történt, azt meg merem kockáztatni: nagy felelőtlenség volt. Máig nem tudom, hogy az egymással szembe feszülő politikai oldalak, felek egyhangúlag miért döntöttek e megoldás mellett. El tudom fogadni, hogyha kevesebb pénzből, más struktúrában, módon, szerkezetben kell megoldani törvény által előírt penzumokat, alapfeladatokat. De a mostani helyzet az én számomra nem ad biztosítékot. Az országban egyedül Kaposváron működik felsőoktatási intézményben szakmai szolgáltatás. A döntés előkészítésénél sokan azzal érveltek, hogy Kaposvár a példa, a precedens. Ez azért nem állja meg a helyét, mert ott nem működik szakszolgálat, csupán szakmai szolgálat, amely a pedagógusra, az iskolára irányul, s nem közvetlenül a diákra. A mi intézményünkben szakszolgálatként működött a tanulási képességeket vizsgáló bizottság, az egész megyére kiterjedő nevelési tanácsadás, s a logopédiai szolgálat is. Példa nélküli egész Európában, hogy nevelési tanácsadást felsőoktatási intézménybe integráljanak.

- A főiskola 23 embert vett át a pedagógiai intézettől.

- 54-en voltunk, 21 embert bocsátottak el. A magam számára csalódás volt, hogy nem tudtam megértetni a fenntartókkal, hogy ez nem a Bács-Kiskun-Szolnok megyei intézet, amelynek nem része a szakszolgálat. De példaként említhetném a győri pedagógiai intézetet, amelyben ugyan 19-en dolgoznak, de a megyében még Sopronban - 27 fős létszámmal -, valamint Kapuváron és Csornán is szakszolgálati intézmények vannak. A döntnökök azt nézték, hogy Győrben 19-en dolgoznak, nálunk meg 54-en. Szombathelyen a szakmai és szakszolgálat együtt működött, s négy külön intézmény munkáját láttuk el.

- Azaz ami korábban a kiváltságuk volt, az lett a vesztük.

- Tulajdonképpen igen. A körülmények kényszerítő hatására 1993-ban integrálódtak a szolgálatok, s azóta is jól működtek. Példaként: sokszor a pedagógus sem tudja eldönteni, hogy egy gyereket nevelési tanácsadóba kell-e küldeni, vagy tanulási képességeket vizsgáló bizottsághoz. Ugyanis vannak határesetek. Más megyében ez úgy működik, hogy elküldik a gyereket nevelési tanácsadásra, s ha ott megállapítják, hogy az eset nem hozzájuk tartozik, a tanulási képességeket vizsgáló bizottsághoz irányítják, ahol meglehet, két hónap múlva tudnak időpontot adni. Nálunk meg szinte az egyik helyiségből vezették át a gyereket a másikba. Az intézet szakmailag, de gazdaságilag különösképpen jól működött. Évente 100 millió forint bevételt termeltünk. Más megyékből, főként Zalából, nagyon sok pénzt hoztunk el. A szakmai szolgáltatás a főiskola átadás előtt álló Regionális Fejlesztési Forrásközpontjába kerül. Ennek az új intézményegységnek 16 millió forint lesz a bevételi terve. Azaz 84 millió forint valahol elveszik.

- Egy éve gondolta volna, hogy erre a sorsra jut az intézmény?

- Nem. Megkérdeztem a kollégákat, hogy mit tegyünk. Két lehetőség volt: átszervezés vagy megszüntetés. Az előbbivel 50 millió forintot termeltünk volna. Szó volt arról is, hogy a pedagógiai intézet teljes létszámmal átteszi székhelyét az épülő forrásközpontba. Ebből nem lett semmi. Megjegyzem, a forrásközpontnak négy funkciója lesz: könyvtár, távoktatáskutatás, pedagógus-továbbképzés és nevelési tanácsadás. Azaz két funkció hozzánk tartozott.

- El tudják-e majd látni a pedagógiai intézet fő feladatait?

- Ugyanúgy biztosan nem. Például hiába mondják, hogy a főiskolának több ezer kötetes könyvtára van. Biztos, hogy nincsen olyan aurája és szolgáltatásai, mint a mi intézetünk könyvtárának volt. Nagy könyvtár nem tud olyan nem hivatalos könyvkiadók által megjelentetett, egy-két lapos kis faxnikat összegyűjteni, mint amiket mi félretettünk. Sokszor többet ér két gyakorlati instrukciókat tartalmazó lap, mint egy elméleti, szakmai leírásokat magába foglaló kötet.

- Hogyan került a pedagógiai intézet élére?

- Magyar-történelem- orosz szakos általános iskolai és magyar szakos középiskolai tanár vagyok. A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, kollégiumban négy évet töltöttem, majd 28 évesen felkértek a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatójának. Hét évig töltöttem be a megtisztelő posztot. Ott kezdetben községi, majd városi tanácselnök lettem. 1984-ben szólítottak, jöjjek a megyére, ahol végül megyei tanácselnök-helyettes lettem. Később kineveztek a pedagógiai intézet igazgatójának, közben három évet tanítottam a gépipari szakközépiskolában. Felüdülés számomra tanítani. Úgy gondoltam, s erre inspiráltam a kollégákat is, hogy aki tanácsokat ad, ha teheti, élje át a gyakorlati pedagógiai problémákat is.

- Hiányzott önnek a tanítás?

- Mindig, leginkább. A közelmúltban például a szombathelyi kistérség igazgatói munkaközösségével Karmacsra látogattam el, ahol egy alapítványi általános iskolában is jártunk. Kiderült, az igazgatót tanítottam a fejlesztő pedagógiai képzésünkön, amelyet nagyon dicsért. Bemehettünk osztályokba, én is benyitottam az egyikbe. Odalépett hozzám egy nyílt tekintetű kisgyerek. Kérdezte: Kit tisztelhetek önben? Én Orsós Ádám vagyok. Odahozott egy széket, leültünk. Majd mondta, írjam le a nevemet. Írd le te is, Ádám!, biztattam, bár ránézésre nem lehetett pontosan megállapítani róla, mennyi idős. Az s betűt épphogy kikanyarította, majd azt mondta: Laci bácsi, írja a nevemet a maga neve alá! Leírtam neki. Pár perc múlva megkérdezte: Melyik nóta tetszik önnek a legjobban? Énekeljük el együtt. Nagy zavarba jöttem, mert nem tudok énekelni, de a kérésnek örömmel eleget tettem. Utána hallottam, hogy a gyerek azt a lapot, amelyre a nevünket írtam, kifüggesztette a faliújságra. Én meg eldöntöttem, hogy tartom vele a kapcsolatot. Ez az élmény is olyan volt számomra, ami megmutatta, hogy mi hiányzik az életemből. Megjegyzem, gyerekkel soha nem volt gondom.

- Mostanság megváltoztak a napjai.

- Ambivalens állapotban vagyok. Mindennap ugyan- akkor kelek. Volt olyan időszak, hogy a 4 óra 50-es busszal jöttem be Gyöngyöshermánból, aztán leszoktam róla. Később fél 7 fele jártam dolgozni. Mostanság is el akarok indulni a buszra. Tervezem, hogy szeretett szülőfalum, Sorokpolány monográfiáját megírom. Szerencsére jelenleg is több dolgom van felsőoktatási intézmény felnőttképzésén. Egy félévben 150 órát tanítok a fejlesztő óvó-, tanítóképzésen, amit hét évvel ezelőtt még mi hoztunk Szombathelyre. Akkor csak Budapesten, az ELTE tanítóképző karán tanították a differenciális pedagógiai gyakorlatot. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden gyereket a neki megfelelő tananyaggal, módszerekkel, haladási sebességgel kell tanítani. Persze ezt a gyakorlatban képtelenség kivitelezni. Két évig küzdöttem azért, hogy Szombathelyen is legyen ilyen képzés. Ez azért volt nehéz, mert a pesti tanárok nehezen jöttek Szombathelyre, de végül sikerült olyan állapotokat teremteni, hogy híre ment a képzésnek, és fővárosi, nagykanizsai, tapolcai hallgatóink is lettek. Kezdeményeztük, hogy a Berzsenyi Dániel Főiskola indítson fejlesztő tanárképzést, mert az korábban nem volt. Ez a képzés azért is fontos, mert véleményem szerint az érettségiig kell fejleszteni a gyereket, s olvasni is 18 éves koráig kell tanítani. Igaz, hogy az alsó tagozatban megtanítják a gyereket olvasni, de Benedek Eleket, nem fizikát, magyart, irodalomelméletet. Minden diákot a maga módján kell fejleszteni addig, amíg a kezünk között van. Első kurzusuk utolsó félévében, szakmai gyakorlaton tanulják a differenciált tanítást a hallgatók, akiknek tetszik a képzés, már nem győzöm fogadni a szakdolgozatokat.

- Változott-e az oktatás az elmúlt évtizedekben?

- A közoktatás konzervatív, nehéz megváltoztatni. Sok politikus, szakember abban téved, hogy szinte évente akar törvényt módosítani. De gyorsan nem lehet változtatni az oktatáson. Emellett, szerintem, az oktatás kényszerűségből is változott. Úgy gondolom, kedvezőbb oldalra billent a mérleg nyelve, ami annak is az eredménye, hogy mostanság kevés a gyerek, s nagy a verseny. El lehet várni, hogy legyen helyi programja az iskolának. A tanárok azonban nem így szocializálódtak, s nem tudják ezt mindig tökéletesen megvalósítani.

- Kevés segítséget kapnak a pedagógusok?

- Igen. Ma Magyarországon minden tanár azt tanítja, amit akar. A legfontosabb azonban az, hogy a tanár nagyon szeresse a gyereket, s tudja azokat a szakmai kompetenciákat, amelyek minden gyerek differenciált fejlesztéséhez kellenek. Biztos, hogy a mi osztályunkban is voltak diszes gyerekek, volt disz-gráfia, diszlexia, diszkalkula. Manapság vannak divatos túlzások. Például volt olyan óvónő, aki felhívott, mi az, hogy náluk nincs beszédhibás gyerek, s nem megy hozzájuk logopédus, aki máshova pedig jár. Nagy a harc, mivel a sajátos nevelési igényű gyerekek után pénzt adnak. A mai gyerekek semmivel sem másabbak, mint a régiek. Se nem jobbak, se nem rosszabbak. Nagyon fel vagyok háborodva, amikor - szörnyű kifejezéssel élve - arról beszélnek a tanárok, hogy rossz a gyerekanyag. Ezzel szemben mindig előbbre jutunk. A pedagógusmesterség lényege: minden gyerekhez egyedien kell közelíteni. Az intuíció mellett születni is kell erre.