mesél a múlt

2019.10.20. 07:00

„Tiszteletem, Géza bátyám!” – A kamera lencséjének túloldalán is rejteznek kalandos történetek

Farkas Géza (1890–1971) végigfényképezte csaknem az egész 20. századot, jellegzetes képei őrzik Szombathely és az itt élők arcát. Nemrég könyv jelent meg róla, ezért felkerestük az unokáit.

Merklin Tímea

Asbóth Mária és Asbóth Péter elevenítik fel a nagyapjuk történeteit

Fotó: Szendi Péter

A Széll Kálmán utca 7. szám alatt van az a lakás, ami magába foglalta a nagypapa műtermét is. Az a helyiség most már a szomszédé, pont úgy darabolták fel a hatszobás lakást, hogy elkerült. A család 1987-ben jött vissza a házba, amikor felújították, kaptak egy kétszobás részt.

Asbóth Máriával és Asbóth Péterrel ülünk a régi bútorokkal berendezett szobában az asztalnál, ahol mindig meg volt terítve, és a nagypapa mesélgette a történeteit. Az unokák emlékeznek például arra, hogyan mentette meg a papa a fél utca életét. Szemben dohánybolt volt, ott gyújtogattak az orosz katonák, előtte állt a benzinkút. A nagypapa lerohant hozzájuk, és a hadifogságból hozott nyelvtudásával intette őket, hogy hagyják abba, mert ők is odavesznek. Így a Széll Kálmán utca fele Farkas Gézának köszönhetően megmaradt.

A nagypapa egy másik története, amit a kislány Asbóth Mária finnyásságához fűzött, hogy az Afrika-kutató Almásy gróf bezzeg nem volt válogatós, megette a bogarakkal telerakott rizst, hogy meg ne sértse a törzsfőnököt, hiszen megtiszteltetésként kapta a fehérjedús „desszertet”. Almásy azért járt hozzájuk, mert jól fotózott, és beszélgetni akart a papával, a forró égövön ugyanis mások voltak a fényviszonyok, és ő tökéletes képeket akart készíteni. A nagypapa a fényekre különösen odafigyelt, ő volt az első, aki eldobta a műterem-világítást, és tükrökkel reflektálva dolgozott.

Asbóth Mária és Asbóth Péter elevenítik fel a nagyapjuk történeteit
Fotók: Szendi Péter

Farkas Géza fotóit nézegetve áhítatosan pletykálkodunk a hajdani Kaszinó álomszerű belsejéről, benne a tonettszékekkel, a pazar kristálycsillárral, az ablakon átszűrődő fénnyel, de ugyanez a látásmód tükröződik Remete Gézáné, a szombathelyi színház főrendezőjének felesége fotóján: a palacsintatányér-tartó futóverseny első (nekilóduló) pillanatában. Az albumban a színésznőnek látszó hölgy Benes Daisy (Gizella), a győri pasztagyáros lánya, aki karácsonyra Alfa Romeót kapott az apjától és a társasági élet központja volt, később Lukács Pál felesége lett. A férj Magyarország Oscar-díjas színésze, repüléssel és kóbor kutyák mentésével foglalkozott…

Az unokák felidézik: háromszor érte jóvátehetetlen kár a nagypapát: egyszer, amikor bombatalálat érte a műtermét, másodszor, amikor betörtek és szinte mindent elvittek, harmadszor pedig, amikor a szövetkezetesítéskor be kellett szolgáltatni a felszerelést. 1972-ben, a nagypapa halála után, bement a lánya, Asbóth Józsefné Farkas Kornélia a fényképész-szövetkezetbe, hogy legyen nyugdíja, és szembe találta magát a papa felszerelésének egy részével. Drámai érzés volt. Visszavásárolta.

Asbóth Péter még egy káresetre is emlékszik:

– Fafűtéses kályháink voltak. Amikor jöttek az oroszok, a papa minden értéket azokba rakott be. A mama fogta a fejét: Jaj, Géza, mit csinálsz, mindenünk odaveszik! De a papa leintette: Tudom, mit csinálok! És való igaz: a szoba közepén gyújtottak tüzet az oroszok, talán azt hitték a kályhára, hogy szamovár…

Mária a nagypapa képeit mutatja, tele van a lakás velük

– A nagy nehézségeket és a nélkülözéseket is meg kellett tapasztalni, hogy megtanuljuk értékelni az életet – fűzi hozzá Asbóth Mária, és a mamáról is mesél.

– A zsidóüldözés idején volt egy háromgyerekes család a házban, nagyanyám a végsőkig elment a Gestapónál, hogy mentse őket, de nem sikerült. Árvaszéki ülnök volt a mama, amíg férjhez nem ment. Mindennap juttatott valamit a gyerekeknek. A menekültek számára ez a lakás átvonuló szálláshely volt. Bekopogtattak ismeretlenül, mert hallották, hogy van itt egy jószívű asszony, és egy jó nagy lakás. Addig így ment, amíg a családnak aztán levese sem volt. Amikor a nagymama már félig béna volt, és megtudták ezt a régi tanítványai, eljöttek a hajdani tanító kisasszonyhoz, megköszönték neki, hogy megtanította őket emberségre. Amikor az ifjúságvédelmi felelősöket össze szoktuk hívni a gyámügyön, mindig elmeséltem, hogy ezt kívánom a pedagógusoknak: amikor már nem osztályoznak, és már semmi nem függ tőlük, akkor jöjjenek el a régi diákjaik, és köszönjék meg, hogy valaha tanította őket…

A történetszilánkok között frissen vágott kuglóf illatozgat az asztalon, Péter arról beszél, hogy gyerekkorukban mindenki a balatoni élményeiről mesélt, de ők soha nem voltak ott, mert a nagypapa tüdőbetegsége miatt a szubalpin klímájú Velembe jártak nyaralni. Felnőttként azért választotta lakóhelyül Gencsapátit, mert onnan láthatja a Szent Vid-kápolnát.

Asbóth Mária felidézi, hogy az „osztályidegen, osztályellenség” bélyeg nagyon fájt Farkas Gézának. A mellőzésekből ő is, a család is tudta, hogy „kívül van a körön”.

Farkas Géza fényképezőgépével Péter látható

– Egyszer kiküldött minket a nagypapa Pecölbe Erdődyékhez: Menjetek, üdvözöljétek a gróf urat! Kibicikliztünk hozzá, és nagyon meglepődtünk, mert a gróf éppen munkásruhában fát vágott. Vajon miért nem megy el a gróf úr? Ő pedig leültetett minket, a Mester unokáit, és azt mondta: – Tudja, kiskegyed, én nem hagyhatom el a hazámat…

A nagypapa is ilyen ember volt, akinek fontos volt a haza, és nem futamodott meg, ha tenni lehetett érte. Az első világháború alatt fogságba esett, megsebesült, leszerelték, de ő újra jelentkezett a frontra. Itt van a szobában egy kép, amit Észak-Olaszországból hozott: egy szétlőtt épületben csak ez és ő maga maradt épen, Jézus keresztről levételét ábrázolja. Mesélte, olyan harcok voltak, hogy vöröslött a Piave a magyar vértől…

– Amikor öreg volt már, és meghajlottan, a kis régi ballonköpenyében sétált az utcán, így köszöntek neki az ismerősök, akik még a régi világból emlékeztek rá: Tiszteletem, Géza bátyám! Alászolgája, Géza bátyám! – és megemelték a kalapjukat.

Ez a pici Biblia volt a papa kapcájában a fronton

Egy szép női portréfotót nézegetünk, életörömöt sugárzó eleganciában ragyog, nem tudni, kit ábrázol, de van hozzá történet, a nagypapa ezt is sokszor elmondta. A portré megtetszett egy osztrák grófnak, és megkérte Farkas Gézát, hogy ismertesse össze a hölggyel. A papa megkérdezte, a nő hajlandó volt találkozni a gróffal, és házasság lett belőle három gyerekkel…

Farkas Gézának sok képe ilyen: fényes-szép, lélekben megemelt képi üzeneteit messze túl az adott kereteken, a jövőbe tudta továbbítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!