Tíz napot töltött a szombathelyi Püspökvárban IV. Károly

„Egy öreg ember a Szily János ucca sarkán ráborul a kocsira, úgy sír és markolja a király kocsiját, mintha a tíz körmével akarná visszatartani. A király kihajlik és megsimogatja a fejét. A kocsi akkor már tele van virággal. Hull az ibolya, a gyöngyvirág, a nárcisz a király vállára, ölébe. ….” A fenti sorok Balassa Imre Magyar királytragédia című 1925-ben megjelent dokumentumregényében olvashatók. A szerző így számol be a trónjától megfosztott IV. Károly Szombathelyen töltött utolsó perceiről. Mikor történt mindez? A helyszín mellé az időpont is odaírható – 1921. április ötödikén. IV. Károly 1918 októberében az eckartsaui nyilatkozataiban lemondott uralkodói jogainak gyakorlásáról. Bár Károlyi Mihály és kormánya 1918. október 31-én még a király nevére tette le az esküt, november 16-án kikiáltották a köztársaságot. A korszak egy lovagiasnak tűnő, de kényszeredett gesztussal ért véget. A Károlyi-kormány tagjai felmentésüket kérték a királynak tett esküjük alól, a király pedig a felmentést megadta. 1918-as esztendő Magyarország számára csak a háború befejezését jelentette, de a vészterhes időszak nem ért véget. 1919-ben jött a tanácsköztársaság, majd a következő évben egy még nagyobb morális megpróbáltatás, a Trianon. Az útkeresők egy része úgy látta, a nemzet számára üdvös megoldás a királyság helyreállítása lenne. Ők voltak a legitimisták, vagy amíg Károly élt, a karlisták.

Nem voltak kevesen és a nagyon heterogén társaság hangadóinak többsége a konzervatív felső arisztokráciához tartozott. A monarchia és a demokratikus államberendezkedés nem eleve egymást kizáró fogalmak. Európában több demokratikus ország van, amely egyben monarchia is, ilyenek például a skandináv országok és a Benelux államok. Szóba sem került, hogy a magyar legitimisták ez utóbbiakat tekintették volna példaképüknek. Ennek ellenére közöttük is voltak olyanok, akik fontosnak vélték, hogy a király az arisztokrácia mellett más társadalmi csoportokkal, a polgársággal és a munkásokkal is kapcsolatba kerüljön.

A Balassa-könyvben éppen a Szombathelyről való távozása előtt veszi át 168 munkás neki írt levelét. Azt, hogy tényleg létezett-e ez a vonalas irkalapokra írt levél, vagy csak az írói fantázia szüleménye, nem tudjuk. A magyar legitimista mozgalom központja Szombathely volt. A király, aki 1918 késő ősze óta Svájcban élt emigrációban, 1921 márciusában látta elérkezettnek az időt arra, hogy Magyarországra utazzon. Előbb Pestre ment, hogy Horthyval tárgyaljon a hatalom átadásáról. Próbálkozása nem járt sikerrel. Szombathelyre jött, ahol tíz napig volt a Püspökvár lakója. Itt találkozik a királypártiak vezetőivel, Sigray Antallal, Erdődy Tamással és másokkal. Itt van Vass József népjóléti miniszter is. Lázas beteg, de állandó nála a vendégjárás. Április ötödikén távoznia kellett. A Mikes János püspök által állíttatott emléktábla ma is ott van a kapuszínben:„Letiport nemzete régi dicsőségét feltámasztani 1921. március 26-án, nagyszombaton este e házba jött IV. Károly király, de tíz nap múlva, április 5-én töviskoronával tért vissza szomorú számkivetésbe.”

Károly fél évvel később ismét megpróbálta átvenni a hatalmat. Október 20-án Svájcból repülővel jött Magyarországra. A gép Vas megye határához közel, Cirák területén egy tarlón szállt le. Az uralkodó a dénesfai Cziráky-kastélyban töltötte az első napot, majd onnan indult útnak Budapest felé. Ez a hatalomátvételi kísérlet még az előbbinél is rosszabbul sikerült. A Károly támogatására összegyűlt csapatokat Budaörsnél felszámolták, őt magát pedig foglyul ejtették A vége az lett, hogy később a volt uralkodót katonai kísérettel szállították el Magyarországról és Madeira szigetére száműzték. Cirákon, azon a helyen, ahol a király gépe földet ért, emlékkápolnát építettek. Ma is ez a magyarországi Károly-tisztelet egyik központi helye. Azt hihetnék, hogy halálával az őt övező kultusz is hamarosan véget ér. Nem egészen ez történt. Károlynak ma is vannak hívei, ma is vannak, akik tiszteletének ápolásán és terjesztésén dolgoznak. Szombathelyen 1933-ban, azért hogy emlékét megörökítsék, utcát neveztek el róla. A IV. Károly király utcából később aztán simán Király utca lett.

Boldoggá avatását Ausztriában már 1949-ben kezdeményezték, de az, hogy 2004ben valóban megtörtént, mégis sokakat meglepett. Tisztelői között vannak olyanok, akik azt remélik, halálának 100. évfordulója – 2022 – táján szentté avatására is sor kerülhet.