szünet a nagyival

2019.09.01. 07:00

Utazással, játékokkal telt az unokáknak a nyár Tanakajdon

Megszeppent csöppségek fogadtak minket, amikor meglátogattuk Horváth Istvánné, Marikát és két unokáját, Korinnát és Marcellt.

Nemes Judit

Horváth Istvánné Marika két unokájával, Korinnával és Marcival. Tartalmasan töltik az időt

Fotó: Horváth Balázs

Tanakajdra vezetett az utunk nemrégen, ahol fiatal nagymama várt minket két kisunokájával. Azonnal invitáltak minket a házukba, ahol a konyhaasztalon közös időtöltésük nyoma látszott: Marikát egy lakodalom süteményeinek elkészítésére kérték fel, a munkákból a gyermekek sem maradtak ki: szaggatták a színes marcipánpillangókat és virágokat, hogy azokkal díszítsék a linzerkosárkákat.

– Szeretnek segíteni, nemcsak a sütemények díszítésében, múltkor az összes vöröshagymámat kiszedték, és megpucolni is segítettek – meséli Marika, ölében a huncut, mosolygós Marcival.

Horváth Istvánné Marika két unokájával, Korinnával és Marcival. Tartalmasan töltik az időt
Fotók: Horváth Balázs

Megtudtuk, három apróság büszke nagymamája. Leánya gyermekei a hatéves Kori és a négyéves Marci, fia pedig egy másik kislánnyal, a most három hónapos Lídiával ajándékozta meg. A két nagyobbal szeretik járni az országot: legutóbb az egyik népszerű televíziós sorozat helyszínén, Pajkaszegen, azaz Pilisszentléleken jártak, ahol éppen forgatásba csöppentek.

– Amikor csak van szabad­időnk, kirándulunk – mondta Marika, és rögtön közbevágott Korinna: a Mi kis falunkban jártunk. – Azt gondoltuk, pechünk lesz, hogy a forgatás miatt nem enged minket közel a stáb az egyes helyszínekhez, de szerencsére kedvesek voltak és hagyták, hogy figyeljük a munkát – tette hozzá Marika.

A gyerekek szívesen segítenek a sütésnél is. Lakodalomba készültek az édes finomságok

Szlovákiában Párkányban, Esztergomban, Visegrádon és a Duna-parton is töltöttek időt, ahol kagylókat gyűjtöttek – mesélik. A kisgyermekeket nem nehéz elfoglalni, szívesen társasoznak azokkal a játékokkal, amelyek még szüleiké voltak.

– Mindig előveszem nekik a gyerekeim társasjátékait, vagy a gombfocit, a fiamnak építőjátéka volt, az is nagy kedvencük, és diafilmeket is szívesen néznek velem – fűzi hozzá Marika, aki beszélgetésünket azzal zárta, bízik abban, hogy az unokái majd elmesélik a saját gyermekeiknek, hogy milyen jó gyermekkoruk volt, mennyi helyen jártak az országban – hiszen sok gyereknek ez nem adatik meg. A gyermekek szeretettel teli tekintetét figyelve borítékolhatjuk: ez így lesz!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!