Örömteli nyár

2019.06.23. 15:30

Vakáció a nagyszülőknél – Az unokákkal élettel teli a ház

Szerencsésnek mondhatja magát az a gyermek, akinek a számára akkor, amikor vége van a tanévnek, megnyílik a vidéki nagyi-napközi. Nemcsak azért, mert a nagyszülők tudják a legtöbb kényeztetéssel elhalmozni az aprónépet, hanem azért is, mert az idős emberek tapasztalából, meg a természeti környezetből nagyon sokat lehet tanulni.

Tersztyászky Krisztina

Varga Sándor és felesége, Iluska néni unokáikkal, Bencével és Lottival a csöngei házban

Fotó: Unger Tamás

A csöngei Varga Sándor és felesége, Iluska kertje már első pillantásra igazi paradicsom az itt vakációzó gyerekek számára. Hinta, kerti tavacska, többféle kiülő, játékos figura, meg rengeteg színes virág teszi barátságossá az első kertet. Hátul pedig paraszti udvarhoz illően szépen gondozott veteményeskert, fóliasátor a primőrnek, gyümölcsfák, baromfiudvar, nyusziketrec szolgál élő múzeumfaluként.

Ilus mamának a három fia révén már hét unokája van, közülük hárman már a vakáció első hetében itt töltik a napjaikat – csak aludni mennek haza a városi panellakásba. Fruzsina 13, Bence 9 éves, ők ketten az osffyasszonyfai általános iskolába járnak, a hat éves Lotti pedig most még óvodás. Amikor felteszem naivan a kérdést, hogy hogyan zajlik egy nap a mamánál, kórusban kiáltják: jól!

Varga Sándor és felesége, Iluska néni unokáikkal, Bencével és Lottival a csöngei házban

- Most, a tanév utáni első napokban még fáradtak, délutánonként nagyokat alusznak – mondja a nagyi a hűvös szobában, ami ilyenkor az unokák otthona. De a gyerekek unszolására inkább kimegyünk a kertbe, hogy megmutassák itteni birodalmukat. Lotti segíteni szokott a mamának kiszedni a tyúkok alól a tojást, Bence pedig felmászik a fára, úgy szüreteli a cseresznyét együtt a mamával. A sok-sok virágot ebben a nagy szárazságban locsolni kell: mindegyik gyereknek saját öntözőkannája van. Az igazi kedvencek a két hónapos, hófehér nyuszik, öröm őket simogatni, bár néha az is előfordul, hogy rúgnak, vagy bele is harapnak az ember kezébe – magyarázza Bence.

A fiú egyébként roppant büszke rá, hogy a papa a műhelyébe is beengedi, ahol neki külön kalapácsa van. Férfias szerelési munkákat tanul tőle: tavaly például madárodút készítettek, ő verte be a szögeket a fába és egyszer sem ütött az ujjára. Sőt, Sándor most már a fejsze használatát is tanítgatja neki.

A gyerekek örömmel segítenek a mamának a kertben, például cseresznyét szedni

-Óvjuk ám őket nagyon, odafigyelünk, hogy hogyan vannak letéve a szerszámok a kertben, meg hogy nehogy üvegbe lépjenek… Az udvarból, kirándulni nem mehetnek ki önállóan, legfeljebb csak kísérettel valamelyik közel lakó rokonhoz. De kell egy kis önállóság, ha jobban féltenénk őket, talán nem is szeretnének itt lenni – magyarázza Ilus mama. Így viszont minden nap a legszebb köszönéssel búcsúznak: holnap is jövünk, mama!

Az ifjúság a konyhában is kap feladatot. Fruzsi már segít a mosogatásban, önállóan süti a palacsintát, főzött már borsólevest és nagyon ügyesen paníroz. A kicsik is ott lehetnek számos előkészítési munkálatnál. „Mama, emlékszel, amikor csináltuk azt a krumplis izét?” – hozza elő Bence. Kiderül, rakott krumpliról van szó, aminek az összerakásához bizony elkel a több kéz, Lotti pedig a tejföl kikeverésében jeleskedett. A gyerekek nem válogatnak, hiszen itt nőttek fel, megszokták az egyszerű ételeket. De ha megkívánnak valami speciálisat, a mama akkor is elkészíti a számukra.

Vivien és Janka nagypapájuknál, Hencz Zoltánnál töltik a napokat Fotók: Unger Tamás

-Én nem küldöm el sose őket, soha nem érzem, hogy egy gyerek akadékban van, örülök, hogy van valaki a házban – magyarázza Ilus mama, aki egyébként a háziipari szövetkezetből ment nyugdíjba, és a mai napig otthon van a szövésben, kosárfonásban. Szeret alkotni és szívesen átadja a tudását a fiataloknak. Büszke rá, hogy amikor Fruzsina az iskolában gombot felvarrni tanult, akkor a mamánál már hímzett és kosarat is font. A 64 éves asszonyt sokminden érdekli, például a kertépítés és a gyógynövények, jótékony hatású teák. Az idén nyáron beköttetik az internetet, s az unokák feladata lesz, hogy a nagymamát megtanítsák, hogyan böngészhet az őt érdeklő weboldalak között.

A nagylány sem unatkozik a forró falusi napokon, vannak tizenéves barátnői, akikkel most épp a falunapra készülnek. Hatan összeülnek, és kitalálnak egy koreográfiát, azt mutatják majd be az embereknek. Egy közeli háznál is gyakran megfordul, ahol lovagolni lehet.

Mi is ellátogatunk Hencz Zoltánhoz, aki gazdálkodik, sertéseket és szarvasmarhákat tart. Korábban több lova is volt, ma már csak egy, Alibi, a nyugodt furiózó kanca, akit kimondottan az unokák kedvéért vásárolt. Dóri, aki hivatásként is a lótenyésztést választotta, még iskolában van, de a 15 éves Vivien és a 13 esztendős Janka kérésünkre felszerszámozzák a lovat és Janka fel is pattan a nyeregbe. Falunapokon és más ünnepségeken fel is vonulnak lóháton, és szabad idejükben gondoskodnak az állat ápolásáról, tisztításáról is. Ők a közelben laknak, de vakációban ők is szívesen töltik napjaikat a nagyszülőknél, ahol foglakozhatnak a jószággal – na meg a nagymama, Gyöngyi is megfőzi azt az ételt, amire éppen rákívánkoztak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!