Valahol Európa szívében...

Évtizednyi ideje kezdte el összegyűjteni a második világháborús áldozatok - katonahősök és civil halottak - névsorát lakhelyén s a környékbeli településeken Takács László nádasdi plébános. A polgári áldozatok neveit is feltüntették a nyolcvanas évek végén állított világháborús emlékkereszteken, emléktáblákon, emlékműveken. Takács László a nádasdi plébánia Historia Domusára (évkönyvére), a halottak anya- könyvére és az emlékidézőkre támaszkodott tényfeltáró tevékenysége során.

1944 nyarán Szőcéről a zsidó származású Reknitzer Jenőt, feleségét, valamint Ilona és Zoltán nevű gyermekeiket deportálták. Soha nem tértek vissza az egyik haláltáborból. A nádasdi Németh Emilt és Sipos Bélát kommunista nézeteik miatt hurcolták el a nyilasok 1944. október 24-én, hogy munkaszolgálatra kényszerítsék őket. Amikor az akkori helyi plébános, Bencze János esperes megtudta, hogy a körmendi állomáson vagonírozták be őket, utánuk ment, hogy valamilyen módon kiszabadítsa őket. Béla esetében sikerült meggyőznie a parancsnokot azzal - miután úgymond kacskakezű volt, púpos, alacsony s vékonydongájú -, hogy szerencsétlen, munkaképtelen emberről lévén szó, úgysem vehetik hasznát. Így őt elengedték. Emilnél nem volt apelláta, elvitték. Szülei decemberben kaptak tőle utoljára - berlini keltezésű - levelet, utána ismeretlen körülmények között eltűnt. Mindörökre.

(Sipos Béla, aki utóbb a kommunista pártot szervezte Nádasdon, igen sok jót tett a kulákság kitelepítése idején. A nagygazdáknak nyilvánított családokat - egy kivétellel - sikerült megmentenie a száműzetéstől. S amikor az ötvenes évek legelején egy prédikálása miatt az államvédelmisek elhurcolták Bencze János esperest Budapestre, elment érte és hazahozta. Az igazsághoz ragaszkodó, eszes, jó szándékú, mindenkor a falu érdekeit védő, 1919-es kommunista veterán 1968-ban halt meg Körmenden, ott kapott díszsírhelyet. Nádasd egyik új utcája az ő nevét viseli.)

A tizennégy éves nádasdi Papp Imrét leventeként vitték el a nyilasok negyvenöt kora tavaszán. A vonatot, amiben utazott, szőnyegbombázás érte Graz előtt, a nyílt pályán. Az utasok kezdtek kiugrálni a szerelvényből. Imre ott lelte halálát.

A katafai Szabó Ferencnét az oroszok bejövetelekor (1945. március 30-án) érte halálos szilánktalálat. Éppen a konyhában tartózkodott, amikor becsapódott egy akna a házba. A községben, az út mellett néhány másik ház is kigyulladt, de ott nem voltak áldozatok.

Ugyanezen a napon a nádasdi Takács Kálmán mint városi rendőr - egyenruhában - teljesített szolgálatot Szombathelyen. A beérkező ruszkik molesztálásától védelmezte menyasszonyát, amikor bevonszolták egy kapualjba, és tarkón lőtték. Nagy- pénteken gyilkolták meg brutálisan a tizennyolc éves daraboshegyi Horváth Gézát. A halottak anyakönyvében a neve mellett ez áll: Az orosz katonák lőtték agyon . Az elmondás szerint egy lányt védett a muszka katonák erőszakoskodásától, akik kivonszolták a fiút a daraboshegyi erdőbe, megkínozták, megcsonkí- tották, lelőtték.

A tizennégy éves nádasdi Neumann István 1945. április 15-én aknarobbanástól származó tetanuszmérgezésben halt meg. Van, aki úgy tudja, hogy a kezében robbant az akna, más úgy emlékszik, hogy rálépett a gyilokszerre. István a Csébi dombi temetőben nyugszik. A tizenhárom éves Csobor Dezső Daraboshegyen lett aknarobbanás áldozata május 31-én.

Horváth József halogyi földműves neve mellett, 45. április 4-ei dátummal, a következő szerepel a halottak anyakönyvében: Az orosz katonák lőtték agyon, mivel a nők védelmére kelt. A családját védelmezte a harminchét éves férfi; otthonában ölték meg. Németh József, hetvennyolc éves fafaragó (halogyi ő is) neve mellett ez áll (kelt 45. augusztus 30.): Az orosz katonák gyilkolták meg saját otthonában. Elmondások szerint ő is a családját védte a konyhában. Segítségére sietett Péter fia is. Őt sem kímélték. Lőtt sebei miatt néhány hét múlva ment édesapja után...

A negyvennyolc éves halogyi bíró, földművelő Horváth György tragédiáját így sűríti szavakba a halottak anyakönyve: Valószínű orosz katonák gyilkolták meg a nádasdi erdőben - almásdi erdő - az úton. Az emlékezők így vallottak: 45. szeptember 2-án, a búcsúban rendre utasított néhány, a Kónya kocsma udvarára betóduló, randalírozó, hőzöngő orosz katonát, akiket bírói tekintélyével kiparancsolt. Másnap Nádasdra indult. Az almásdi erőben, nem messze Erzsébet királyné emlékművétől, a patakhídnál összevagdalták, megcsonkították, meggyalázták, megölték. Kifigyelhették a közelben lágerező oroszok, akiknek egyébként három nagy táboruk is volt a környéken. (Azokban az időkben tették tönkre az emlékművet és a környékét is.) 1945. november 4-én a szőcei Balaskó János Rimányból Nádasd felé kerékpározott a főúton, a vasúti átjárótól nem messze az oroszok lelőtték, új biciklijét elvitték. A halottak anyakönyve ekként rögzíti a történteket: Rablógyilkosság áldozata lett.

Az elhunyt magyar katonák közül némelyeket kifejezetten civil áldozatként tart számon a térségben élők emlékezete. A négygyermekes dr. Puskás János, Nádasd első falusi orvosa - aki önként vállalkozott a katonák gyógyítására - a nagy doni áttörés előtt öt nappal, 1943. január 7-én érkezett ki a frontra. Az utolsó tábori levelét még 1-jén így dátumozta: Valahol Oroszországban. Sztarij Oszkoltól néhány kilométerre fagyott meg, kifosztva, német gúnyákban, írta meg egy tiszttársa az édesanyjának. Egy ottani parasztembert kértek meg arra - mivel sietve vissza kellett vonulni - kézjelekkel mutogatva, hogy temesse el. A helybeli férfi visszajelzett: megígéri, megteszi.

A nádasdi Hidegh Sándor nagybetegen érkezett haza a frontról, idehaza köszönt el a földi léttől. Falubelije, Szemenyei Vendel meg amerikai fogságból tartott hazafelé, és szinte a szülőfaluja kapujában , Egyházasrádóc környékén kapták el a ruszkik, besorolták a malenkij robotra hajtott tömeg közé. A mai napig nem tudni, hol veszett oda.

Borzalmas dolgok történtek , állapítja meg Takács László plébános, hangjában mély szomorúsággal. Miket műveltek a nőkkel... , csuklik el a hangja. Ne is beszéljünk róla! A még élők súlyos sebeit nem szabad fölszaggatni!

A nádasdi templom ajtaját 1945 nagypéntekén föltörték, de nem vittek el semmit, nem szentségtelenítették meg Isten házát, amit négy belövés ért. Az oroszok elvitték Bencze János esperes két lovát, kocsiját, két pár lovasszerszámát. A plébániára orosz tisztek költöztek - egy szobát hagytak meg a plébánosnak -, több okiratot széttéptek, elégettek. Szerencsére az anyakönyvek épségben maradtak. Az útszéli keresztek Jézus- és Szűz Mária-fejeit rendszerint lelőtték a muszkák; az egyik Szűz Mária-fejet éppen a napokban találták meg tavaszi tereprendezéskor.

A nádasdi Csébi dombi temetőben a magyar zászlós (Fejérvári Lajos, akinek holttestét - lőtt sebekkel - a zalalövői út mellett találták meg 1945. március 31-én) és egy ismeretlen német katonaorvos (futva menekült, amikor hátulról eltalálták) hamvait befogadó közös sír közelében négy sírkő jelzi orosz katonák nyughelyét, amelyet hosszan elnyúló betonkerettel vettek körbe. A felirat: A magyar nép szabadságáért életüket áldozó szovjet katonák. A sírt - elején nagy, ferdetalpas fakereszt áll - az egyházközség gondozza. Avatásakor Takács László atya oroszul imádkozta el a Miatyánkot.

A kilencvenes évek elején egy busznyi ukrán hozzátartozó érkezett egykori szeretteik földi maradványaihoz, s megrendülten nyugtázták, hogy milyen szépen gondozzák a sírokat a helyiek. A Német Hadigondozó Bizottság tagjai is - a budapesti német nagykövetség megbízásából - ellátogattak ide, s el akarták vinni a honfitárs katonaorvos hamvait Budapestre. Nem tették. Őket is megnyugtatta a gondozottság, s az, hogy milyen szépen együtt van a többivel. Állítottak egy fakeresztet, amelyen a felirat: Deutsche Soldat.

(Egyébiránt a halogyi temetőben az orosz, a katafaiban a német katonasírt is szépen rendben tartják.)

Megbékélésről, tisztességről elmélkedik Takács László, s megjegyzi: A halott katona nem ellenség.

Megbékélésről beszél Takács László plébános, s arról, hogy a halott katona nem ellenség