Vargányaleves hétfőn reggelire

Kardos Vas megyei volt annak ellenére, hogy ha összeszámolnák azokat a hónapokat, amelyeket itt töltött, nem jönne ki túl hosszú idő. Az Őrség táplálkozási szokásaiból doktorált.

Kardos László a vasi Tótkeresztúron (Križevci) látta meg a napvilágot. Egy olyan faluban, amely akkor még éppen Magyarországhoz tartozott, de nem sokkal később már a szerb-horvát-szlovén királyság (a későbbi Jugoszlávia) része lett. Szülei törpebirtokosok voltak, akik nehezen tudtak megélni az ottani sovány földön. Apja, aki szabósegédként is dolgozott, az első világháború előtt az osztrák fővárosban vállalt munkát. László idősebb testvére, János ott született. A család a Bécsbe költözés gondolatával is foglalkozott, de közbejött a háború. 1925-ben aztán már nem az osztrák fővárosba, hanem Budapestre telepedtek át. Keresztúr többsége vend-szlovén anyanyelvű volt, de az ott élők a múlt század elején még értették és beszélték a magyar nyelvet is.

A család maga is vend-magyar kettős hátterű volt. A Pestre költözéssel magyarrá váltak, de Kardosnak az ötvenes évek végén a börtönből írt levelei között is van olyan, amelyben édesany­ját „moja mate”-ként szólítja meg.

Kardos László második Vas megyei korszaka 1941-ben kezdődött. Akkor állt neki a doktori dolgozata elkészítéséhez szükséges terepmunkának. A téma az Őrség népi táplálkozása volt. Biciklivel járta végig a tájegység falvait, Szomorócra, Szalafőre, Pankaszra többször is visszatért. Kiindulópontnak Nemesnépi Zakál György 1818-ban írt monográfiáját tekintette. Nyilvánvalóan származása is szerepet játszott abban, hogy fontosnak látta a szomszédos területekkel való kapcsolatok bemutatását is.

Szomorócon a tótkeresztúri atyafisággal rendelkező Szmodis Ádámmal és családjával tartotta a kapcsolatot. Őket a későbbi években is többször meglátogatta. Étrendjüket a könyvben közli.

Téli időszakban, hétfői napokon az alábbiakat fogyasztották: reggelire – vargányalevest kenyérrel, ebédre – borsós káposztát kenyérrel, vacsorára – kását.

Kardos László még nem volt 25 éves, amikor elkészült azzal a tudományos művel, amelyet az Őrséget kutatók ma is alapmunkának tekintenek. A tudományos szótól ne ijedjünk meg! A könyv a laikus, másképpen az „egyszerű olvasó” (ha létezik ilyen egyáltalán) számára is érthető és érdekes: sok élményt ad. A dolgozatot 1943-ban az Államtudományi Intézet Táj- és Népkutató Osztálya adta ki. Az újabb kiadások 1982-ben és 2006-ban jelentek meg.

Kardos László őrséginek tekintette magát. Bár Tótkereszt-úrt nem sorolhatjuk a „történelmi Őrség” falvai közé, akad néhány hasonlóság. Az egyik legfontosabb, hogy ez is szeres település, éppen úgy, mint például Szalafő. Sőt az egyes házcsoportok elnevezésére itt is a szer kifejezést, illetve annak helyi szláv változatát („sera”) használják. (Például: „Vogrinkina sera”.) A község nem a Batthyányak, hanem kisebb nemesek birtoka volt. A Szentkeresztnek szentelt katolikus temploma a 16. században már állt.

Fényes Elek 1836-ban kiadott geográfiai szótára szerint az épületben korábban ágyút tartottak, vasból készült kapuja pedig „össze volt lövöldözve”. A középkori templom meglepő módon nem magaslaton állt, hanem a patak völgyében egy alig érzékelhető kis kiemelkedésen. Romossá vált, ezért 1872-ben lebontották. Nem sok híve volt, a keresztúriak a 16. században evangélikusok lettek, ők az 1700-as évek végén a dombtetőn saját templomot építettek maguknak.

A régi templomhely lassan elkezdett beerdősülni. Már-már feledésbe is merült, de a helyet néhány évvel ezelőtt újra „felfedezték” és kitisztították. Dejan Horvat marokréti (Markovci) plébános megbízásából Hollósi Tamás bajánsenyei asztalos készítette el azt az emlékkeresztet, amelyik 2016 óta az ősi templom alapjait jelöli.

Kardos egy harmadik vasi időszakot is tervezett. 1976-ban – közeledő nyugdíjas éveire gondolva – Nagyrákoson vásárolt házat. Nem sok időt tölthetett ott, 1980-ban, 62 évesen Budapesten halt meg.

Kardos László nemcsak tudós volt, hanem politikus is, a fényes szelek nemzedékének tagja, a NÉKOSZ-mozgalom egyik szervezője.

(NÉKOSZ: Népi Kollégiumok Országos Szövetsége.) Terjedelmi okokból ez az írás a politikusi életpályának még a vázlatos bemutatására sem vállalkozhat.

A magyar határtól mindössze öt kilométerre lévő szlovéniai Tótkeresztúrnak több neves szülötte is van. A legismertebb közülük Milan Kucan, Szlovénia első köztársasági elnöke.

Máig csak nagyon kevés helybeli tud arról, hogy egy jeles magyar néprajztudós is közülük származott. Pedig igen: Kardos Lászlónak hívják, november 13-án volt száz éve, hogy megszületett.