Veszélyes hely az Emelet...

Kertész Imre 1977-ben kiadott Detektívregény című kisprózájából készítette az Emeletet Vecsernyés János, aki elsősorban operatőrként szerzett nevet magának; ez a második rendezői játékfilmje. Az elsőt Siró György Kvartettjéből forgatta. Kertész Imre ugyan nem, de Spiró ott volt az Emelet premierjén.

Szerintem szinte kész csoda, hogy a Kertész-mű egyáltalán megjelenhetett három évtizeddel ezelőtt. A történet dióhéjban: Dél-Amerika egyik országában járunk, ahol a titkosrendőrségnek van egy - a hatalom által irányított, felügyelt - mindenható szervezete, amely bárkiket, bármikor, bármivel meggyanúsíthat, begyűjtheti őket, megverheti, halálra kínozhatja. S van egy dúsgazdag, nagy befolyású apa, annak meg egy fia, aki nem tud magával mit kezdeni. Titkon azonban arra vágyik, hogy tehessen valamit a szervezet ellen, illetve, hogy segítsen lebuktatni azt. Az apja óvja ettől, éppen ezért kitalál neki egy álküldetést; a srácnak titkos leveleket kell közvetítenie, amit lelkesen - célt látva maga előtt - meg is tesz. Nem tudja, hogy ennek semmi köze sincs a valósághoz, mindez csak az ő megmentéséért történik. Igen ám, de az Emelet nevű szervezet látókörébe kerül mégis, megfigyelik, begyűjtik, megkínozzák. Utóbb az apát is előállítják. Mindkettőt kivégzik. Az apa - aki abban a hitben élt, hogy pénzzel, összeköttetésekkel mindent el lehet intézni - se a fiát, se önmagát nem tudta megvédeni.

A Vecsernyés-filmben sok minden megváltozott az eredeti műhöz képest, de a két alapszál megmaradt. Azt nem állítom, hogy akinek nincsenek előzetes információi a vetítés megtekintése előtt, az mindent megért. (Jó, még az sem, akinek voltak...) De az azért mégis lejön a vászonról, hogy miféle okok miatt nem működhet jól egy gyermek-szülő kapcsolat. Az alkotás arra sarkallja a nézőt, hogy ezeket kibogozza, s a miértekre választ keressen - megoldást találjon? - saját életfilmjében. Miközben persze tudatosodhat az is: bizonyos (társadalmi?) veszélyek, csapdák mindenkire leselkednek, azokra is, akik sérthetetlennek, megingathatatlannak, szentnek képzelik, tartják magukat a (látszat)demokráciában. Ugyanis bárkit bedarálhatnak így vagy úgy. Nincs kivétel. Tetszik, nem tetszik. A mai, önmaguktól (is) elszálltaknak ezt nem lesz könnyű földolgozniuk. (Legyen az ő bajuk.)

Az Emelet - tényleg nézhető, és nem unalmas - mégis rétegfilm marad szerintem. Ettől még üzenetei húsba vágóak. Morfondírozásra késztetők. Megszívlelendők. Haumann Máté (a fiú) a bemutató után érdeklődésünkre Kertész Imrét idézte szabadon: Az ember azt hiszi, hogy meglovagolja a helyzetet, s aztán kiderül, hogy mire észbe kap, az események lovagoltak el vele jó messzire, ahonnan már nem tudja visszahozni ezt az egész dolgot. Ez az apának a tragédiája. Az a döbbenet a végén, hogy hoppá!...

Kertész Imre kisregényéből, a Detektívregényből forgatott filmet Vecsernyés János