Volt olyan öt év, amikor Szombathely és Szeged első emberét is Taschler Józsefnek hívták

Taschler József szabómester 1848-tól 1858-ig, majd 1862-től 1867-ig Szombathelyen viselte a városbírói tisztséget. Fia, aki jogot végzett, 1862 és 1867 között Szeged polgármestere volt. (Szombathely 1871-ben lett „rendezett tanácsú város”, így a település vezetőjének hivatalos megnevezése csak ezt követően lett polgármester.) Taschler korának legfontosabb eredménye Szombathelyen, hogy 1865-ben a várost elérte a vasút, ez a fejlődés irányát – a szó szűkebb értelmében is – hosszú időre meghatározta. Az ő idejében készültek az első rendezési tervek.

A Taschlerek a város régebbi famíliái közé tartoztak, már az 1700-as években is itt éltek. Régebbi múltjukat tekintve feltételezhető, hogy a megye nyugati részének valamelyik német lakosságú falujából származtak. Házuk a főtéren, a mostani Legáth-ház helyén állt. Az „öreg Taschler” 1868-ban, 73 évesen halt meg. Az utókor nem felejtette el teljesen. 1932-ben róla nevezték el a Hunyadi útról leágazó, újonnan nyíló kis utcák egyikét. Gyermekei közül kettőnek, az 1828-ban született Józsefnek és az 1840-ben született Jusztinának a sorsát tudjuk követni.

A fiú a közigazgatási pályát választotta. A ranglétrán egyszerű kancellistaként indult el. 1853-ban még csak „harmad­osztályú megyei biztos”, de nem telik el egy évtized, és már Szeged polgármestere. Öt évig töltötte be a tisztséget, de aztán sem vált meg a közfeladatoktól, sőt a nagy megpróbáltatás csak ezután következett. 1872-ben városi rendőrkapitánnyá választották. Szolgálatának idejére esett az 1879-es nagy árvíz. A várost romba döntő vízvész idején ő volt a védekezés irányítója. 1881-ben megvált hivatalától és nyugdíjba vonult. A Taschler családnak a szegedi Felsővárosban, a Teleki utcában volt háza, de csinos birtokuk volt a városhoz tartozó Mórahalomban is. Az egykori polgármester és rendőrkapitány öreg korában szívesen időzött ott, 1902-ben a halál is ott érte.

(Mórahalom 1950-ig Szegedhez tartozott, akkor önálló településsé vált.) A Szombathelyen született és felnőtt Taschlerre a Szegedi Új Nemzedék című lap negyedszázaddal később már így emlékezett: „Nagy várospatrióta érzésektől fűtött tipikusan szegedi polgár volt.”

Taschler József Szegeden családot alapított. Stuhl Ludmillával kötött házasságából öt gyermek született, közülük hárman – két fiú és egy lány – érték meg a felnőtt kort. Nagyobbik fiát, Endrét már fiatal korában is „Tataként” ismerték, ő később Szeged főjegyzője lett, ahogy több lapban is szerepel: ő volt „a város főpennája”.

A kisebbik fiú, „Jóska” bár a színészi pálya felé is vonzódott, a bírói hivatást választotta. Közeli barátja volt Tömörkény Istvánnak. A két testvér gyakran szerepelt a szegedi lapok hasábjain. Máig élő adomák, történetek kapcsolódnak hozzájuk. Még Temesi Ferenc – először 1987-ben kiadott – Por című szótárregényében is felbukkannak. Az ifjabb Taschler József 1916-ban, bátyja 1925-ben hunyt el.

Egyikük sem nősült meg, agglegények maradtak. Endre halálával fiúágon vége szakadt a család szegedi történetének is. (A história csak a lánytestvér, Margit vonalán folytatódott. Ő egy Wagner Gyula nevű ügyvédhez ment feleségül, gyermekeik is születtek.)

Az apró hírekből, rövid tudósításokból megállapítható, hogy a Szegedre került Taschlerek a 20. század elején még tartották a kapcsolatot a Szombathelyen maradt rokonokkal. Közülük is elsősorban apjuk testvérével, Jusztinával. A nagynéni férje Eredics Ferenc csényei születésű jogász volt, aki a város közéletében is részt vett, több tisztséget is betöltött. Verseket írt, önálló kötete is megjelent. Az utolsó olyan családi találkozóra, amelyen a szombathelyiek és a szegediek is részt vettek, valószínűleg 1910-ben, Jusztina halálakor került sor.