15 éve volt a rettenetes buszkatasztrófa

A kőszegi gimnázium és technikum szervezésében többnyire középiskolások utaztak a buszon, amelyik aznap délután indult vissza első síelésük után a szállásra. A busz egy kanyargós, hegyről völgybe tartó lejtőn kezelhetetlenné vált, felgyorsult, felborult, egy családi ház kertjébe zuhant. A házban lakók értesítették a mentőket. Az osztrák mentőszolgálat példás gyorsasággal kezdte meg a mentést nem sokkal az esemény után. Nekik köszönhető, hogy a halottak száma 18 maradt.

Básthy Tamás országgyűlési képviselő akkor Kőszeg polgármestere volt. Hogyan emlékezik ma azokra a borzalmas napokra?

- Életem legszomorúbb eseménye és napjai voltak, amit akkor átéltem. Helyt kellett állni egy nagyon nehéz helyzetben. A tragédia miatt Kőszegre akkor nemzetközi figyelem irányult, de emlékszem, mennyire jóleső érzés volt, hogy a katasztrófa kapcsán mindenki nagyon segítő és együttérző volt. Hozadéka a tragédiának, hogy azokban a napokban más dimenzióba került minden. Eltörpültek a konfliktusok, az acsarkodások, a haragok, az anyagi, a gazdasági bajok, mindaz a kicsinyes világ, amelyben sokan élik a napjaikat. Nagyon nagy összefogás volt. Azóta sem múlik el hét, hogy a temetőben egy-egy sírnál megállva ne gondolnék arra: de kár a fiatal életekért, hány évesek lennének, milyen rettenetesen nagy kár elvesztésük a családnak, a városnak, az országnak.

Cserkuti Gábor 17 évesen a 27 sérült között a legsúlyosabb volt. Ma 33 éves fiatalember. A tragédia éjszakáján, amikor édesapja kereste Grazban a kórházakban, a súlyos fejsérülést szenvedett Gáborra csak a nyaklánca és a jobb szeme sarkában egy korábbi sérülés kis hege miatt ismert rá.

- Megfogadtam a grazi és a bécsi professzor javaslatát: minden terápiás lehetőséget kihasználva élünk azóta - meséli Gábor történetét az érte mindent megtevő édesanyja, Cserkuti Istvánné. - Gábor ma minden nap úszik, hetente háromszor az általános iskolás tornatanárával, Molnár Tiborral együtt tornászik, háromszor németórája van, jár hozzánk egy logopédus-kézműves, akivel logikai játékokat, társasjátékot játszanak, hajtogatnak, unokatestvére alkalmanként angolra tanítja. Változatlanul csellózik, jár hozzá Orosz Sándor, a szombathelyi zeneiskola volt igazgatója. Tíz éve fél éven át Szombathelyre vittem akupunktúrás kezelésre a szemével. Az egyik szemére változatlanul nem lát, de a másikon öt százalékos látásjavulást ért el akkor, s ez neki nagyon fontos. Ma ott tartunk, hogy az ismert útvonalakon egymaga eljár például bankba, postára, ez számára a kapcsolattartás miatt nagyon fontos. Sajnos a volt kőszegi munkahelyén nem fogadták vissza - pedig nagyon jó lenne neki valamilyen munka - , de havonta úgy négyszer ellátogat a volt kollégáihoz. Szombathelyre járunk minden szerdán a Forrásközpontba, ahol agysérültekkel foglalkoznak nagyszerűen. Velük eljutott Szlovéniába, Ausztriába, az Őrségbe is, és még búvárkodott is! Ha jó idő van, akkor lovagolni is szokott. A testi ereje nagyon jó, szorgalmas. Nyáron nagy melegbe elmegy a temetőbe virágot öntözni, lejár a pincébe fáért. Az agya számára minden terápia nagyon fontos. Nem emlékszik semmire, valami halványan dereng neki a bécsi klinikai napokból.

Nekünk az ad erőt, hogy köztünk van. Minél tovább szeretnénk vele maradni, ezért eljárunk a férjemmel együtt mi is naponta uszodába. Gábor 17 évesen szőlész-borásznak készült, akkor vásároltunk több szőlőterületet, ma viszont ez nagy teher számunkra: a férjem két csipő-protézis műtéten esett át. El kell mondanom azt is: a 15 éve történtek úgy is velünk élnek, hogy változatlanul pereskedek a biztosítóval. Most tartunk a másodfoknál. Nagy szerencsénk, hogy kialakult egy ilyen segítő emberekből álló kör Gábor körül.

Hálával gondolok Ugrin Mihályra, s azokra az ausztriai magyarokra is, akik akkor Grazban önzetlenül segítettek nekünk, szülőknek. A segítségük révén ingyen tudtunk lakni a kórházban. A gyerekeink mellett lehettünk, ezt nekik, a támogatásuknak köszönhettük. Nem feledjük el nekik sohasem.