2006.08.31. 02:29
A szülők is küzdenek a kis Mimike életéért
Kőszeg - A 4 éves kőszegi kislány nagyon beteg. Hamarosan negyedszer műtik agydaganattal. A szűkebb és a tágabb család már minden tartalékát felélte. Segítséget kérnek, várnak.
Mimike gyönyörű, gyermekszépségversenyen is részt vett. Csodálatos kék szemekkel tekint a világba, csigás szőke fürtök keretezik arcát. Ilyen a betegsége előtt készült fotón.
Mára eltűntek a csigás fürtök. Ez az alig több mint 4 esztendős kislány már három műtéten is túlesett. Hamarosan a negyedik következik. Agytumora van. Időnként iszonyatos fájdalmakkal küszködve bújik el paplanja alá.
- Az ember szétszakad belülről - hallom Mimike édesanyjától, Poórné Tóth Júliától. Ő hat hete bent lakik kislánya mellett a győri Petz Aladár Kórház gyermekintenzív osztályán. - Sírok, amikor nem látja, amikor alszik, de tegnap együtt sírtam vele, nehogy azt higgye, érzéketlen vagyok. Még ő vigasztalt. Nagyon okos kislány, sok mindenben előttünk jár. Igazi hős! Időnként el is hallgatja a fájdalmát.
A rettenetes kór hirtelen jött. Tavaly júliusban a kislány egyszer csak görcsölni kezdett, a szája rángatózott, csorgott a nyála, elveszítette az eszméletét. Epilepsziás rohama volt. A kőszegi ügyeletről az édesapa saját kocsiján száguldott vele Szombathelyre, a kórházba.
- Hétvége volt, azonnali műtétre volt szükség, de altatóorvos nem volt, ezért került a kislány Győrbe - meséli az édesanya.
Mimikét tavaly július 19-én műtötték meg először. Három centiméteres daganatot távolítottak el az agyából. A műtét után egy héttel már otthon is volt. Szeptemberben kemoterápiás, majd sugárkezelést is kapott. A következő műtéten az idén februárban esett át. Akkor 13 milliméteres volt a daganat, amit kivettek a fejéből.
- Májusban Budapesten voltunk egy magánklinikán - mondja tovább történetüket Júlia. - Az országban csak néhány helyen van olyan készülék, a PET-CT, amely a legkorszerűbbnek számít. (A PET-CT berendezéssel a legkisebb, néhány milliméteres rosszindulatú elváltozás is felfedezhetővé, s így kezelhetővé tehető, ami megmentheti, vagy jelentős mértékben meghosszabbíthatja a beteg életét. - Megj. N. M.)
A vizsgálat negatív volt, nem mutatkozott semmiféle daganat. Nagyon örültek neki. Júliusban azonban már ismét műteni kellett Mimikét. Két hónap alatt 6 centiméteres daganat nőtt az agyában.
Az orvosokkal napi kapcsolatban álló szülők, de még a Kőszegen élő nagyszülők is mára már rengeteg mindent tudnak a kislány betegségéről. Tudják, mit fed a diagnózis, a gliablostoma gigatocellulare cerebri. Mimi teljesen egyedi eset, még egy ilyen beteg nincs az országban. A világban is kevés. Csak egy kanadai kislányról hallottak eddig. Ez a fajta, sajátos megjelenésű daganat ugyanis 40-50 éveseknél szokott jelentkezni. Daganatsejtjei igen változatos nagyságúak, közöttük számos többmagú óriássejt található.
- Belekapaszkodunk minden szalmaszálba, próbálunk mindent elkövetni a kislá-nyunk életéért - hallom a zokogással küszködő anyát. Elmondja, sikerült Mexikóból hozatni egy gyógyszernek nem nevezhető vitamint, amelyik a beteg, daganatos sejteket rombolja. A 400 ezer forintba került vitamint 70 napon át kell kapnia a kislánynak, ennyi egy kúra.
- Ez nem legális szer Európában, de Mexikóban használják, ott hatásos, többeket megmentettek már vele, az Egyesült Államokból is átjárnak oda kezelésre betegek - magyarázza Júlia. - Mi úgy tudjuk, a gyógyszerlobbinak nem érdeke, hogy elterjedjen, hogy hozzáférhetővé váljon. Amint hallottunk róla, azonnal minden követ megmozgattunk, hogy Mimi megkaphassa.
Ma már a kislány maga mondja, hogy két millit nagy fecskendőben. Így jut a mexikói csodaszerhez, amelyből még majd kell hozatniuk.
A család, beleértve a nagyszülőket is, minden tartalékot felélt mára. A mexikói vitaminra már kölcsönt vettek fel. Júlia gyesen van, Ákos, az apuka pincér Bükön. A kislánynak állati eredetű fehérjét nem szabad ennie, drága bioélelmiszereket igen. Győrbe és vissza egy autóút 6 ezer forint, Ákos szállásdíjat is fizet.
- Ha kell, kivisszük Mimit külföldre is, csak gyógyuljon meg, csak legyen megint az a sokat nevető kislány! - hallom a kétségbeesett apától.
A kislány ismét műtét előtt áll. Testvére, a 11 éves nagylány Kőszegen, a nagyszülőknél lakva kezdi a tanévet, az anyuka a kicsi mellett Győrben, az édesapa Bükön dolgozik, de sokszor cserél műszakot a kollégákkal, hogy odautazhasson hozzájuk.
A család anyagi segítséget kér minden jóérzésű embertől, aki átérzi fájdalmukat, segíti küzdelmüket kislányuk életéért. Aki ismeri őket, tudja, sem a remény, sem a mindenen úrrá lévő akarat nem hiányzik belőlük. (Az OTP számlaszám: Poór Mirtill Virág 11773470-00252331)

A család anyagi segítséget kér minden jóérzésű embertől, aki átérzi fájdalmukat, segíti küzdelmüket kislányuk életéért. Aki ismeri őket, tudja, sem a remény, sem a mindenen úrrá lévő akarat nem hiányzik belőlük. (Az OTP számlaszám: Poór Mirtill Virág 1177