Hírek

2006.08.29. 02:27

Hét félév alatt kell megtanulni

Szombathely (kb) - Az eddigi nyolc féléves képzés hét félévre szűkül - hangzott el a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Karának Szombathelyi Képzési Központjának tanévnyitóján.

Mórocz Zsolt

A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendezett ünnepélyes tanévnyitón az elsőévesek köszöntése után Betlehem József dékánhelyettes az egyetem vezetői testülete nevében szólt a tanévnyitó közönségéhez, mivel prof. dr. Bódis József dékán egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen. Beszédében a 16 éve működő egészségtudományi képzés változásaira is utalt. A Bologna-program sokfajta kihívást jelent oktatónak és diáknak egyaránt - fogalmazott a dékánhelyettes. A szombathelyi szociális munkás szakon a legszembetűnőbb változás, hogy az eddig nyolc féléves képzési idő hét félévre szűkül. Ezután következett az elsőéves hallgatók fogadalomtétele.

- Az egyetem rendjét betartom, oktatóimhoz tisztelettel viszonyulok, az egyetem hallgatójához méltó magatartást tanúsítok, és törekszem arra, hogy művelt, jó szak-ember legyek - fogadták meg közösen a diákok.

A tanévnyitó végén dr. Vas Bálint, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, akik közül sokakkal már a gólyatábor során megismerkedett. Azt kívánta a tanulmányaikat az idei évben elkezdő fiataloknak, hogy találják meg az egészséges egyensúlyt a bulizás és a tanulás között.

Dr. Takács Magdolna, a szombathelyi szociális munkás képzés vezetője elmondta, hogy idén is betelt mind a nappali, mind a levelező képzésben meghirdetett 60 hely, sőt, ennél többen jelentkeztek, a hallgatók körülbelül 30 százaléka Vas megyei. Szociális munkásokon kívül ápolókat, mentőtiszteket, diagnosztikai képalkotókat és védőnőket képeznek Szombathelyen.Megnyitották a tanévet, a gólyák ünnepélyesen fogadalmat tettek a rendezvényen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!