2006.08.02. 02:28
Hol gyár állott, ott park lesz
Szombathely (nfb) - A Perint Park Kft. vásárolta meg az MSC Hungary gyárterületét. A cég egy osztrák üzletember tulajdona, s a gyárterület helyére parkosított lakóövezetet képzel el.
A kft. ügyvezetője, dr. Kövesdi Zoltán elmondta az ingatlanbefektetéssel és -forgalmazással foglalkozó osztrák tulajdonú cégnek nem ez az első magyarországi beru-házása. A tulajdonos a területet elsősorben nem ipari célokra szeretné hasznosítani, hanem parkot, lakóövezetet, üzleteket, a megyeszékhely belvárosához méltó városrészt képzel el. Kövesdi Zoltán szerint ennek az elképzelésnek találkoznia kell a városvezetés törekvéseivel is, hiszen a város ezt a területet egyelőre ipari területként kezeli, mivel a cipőgyár további működésével számolt.
Az ügyvezető elmondta a parkosított lakónegyed létrehozásához elképzelhető, hogy további partnereket, üzletfeleket von be, a lehetséges megoldásokról még informálódnak.
A Perint Park Kft. a gyáregységet, a boltot és a terület szélén álló parkolót egyben vásárolta meg, s mivel ott még bérlők vannak, egyelőre nem foghatnak neki az átalakításnak. A bérleti szerződések folyamatosak, a tulajdonos pedig előbb felméri a hosszú távú lehetőségeket, a terület, az épületek állagát, adottságait, utána dönt a konkrét lépésekről. Így például, hogy melyik épületet kell elbontani vagy átalakítani. A területen a Flextronicsnak és más cégeknek vannak irodái, és néhány lakásban laknak is. Mindez azt jelenti, hogy idén semmiképp nem lehet látványos változásra számítani a régi iparterületen, mondta Kövesdi Zoltán, aki még egyszer megerősítette nem ipari célú hasznosítás az elsődleges szándéka az osztrák tulajdonosnak.