Hírek

2006.08.18. 02:27

Két napig szól zene a dombon

Sitke (ki) - Kétnapos lesz az idén a XX. Jubileumi Rockfesztivál a Kápolnáért elnevezésű koncertsorozat. A rendezvényen neves hazai fellépők szórakoztatják majd a közönséget.

Mórocz Zsolt

Sajtótájékoztatón ismertették tegnap délelőtt a kastélyfogadóban a XX. Jubileumi Rockfesztivál a Kápolnáért részletes programját. Kovács Ferenc, a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület elnöke elmondta: rendhagyó, kétnapos lesz az idei fesztivál. Palkovics Sándor főszervező a műsorstruktúrával kapcsolatban megjegyezte: augusztus 25-én, pénteken inkább a keményebb műfajok képviselői zenélnek, másnap, augusztus 26-án, szombaton pedig - többek között - a húsz évvel ezelőtti fellépők szórakoztatják a közönséget.

Jövő pénteken a délután három órai kapunyitást követően elsőként a Last Minute lép színpadra, majd következik a Kárpátia, a Beatrice és az Ossian. Este aztán zenél a Halor és a Zorall együttes is. A pénteki napon Nagy Feró lesz a műsorvezető.

Másnap délután a Double 14 kezdi a programot, majd jön a B.A.D. és a Wisdom. A következő blokkban négy olyan csapat lép színpadra, amely a húsz évvel ezelőtti koncerten is zenélt. Itt lesz Deák Bill Gyula, a Kormorán, a Korál és a Lord is. Az utolsó fellépő az Edda lesz: Pataki Attiláék a tervek szerint mintegy másfél órás produkcióval rukkolnak elő.

A kétnapos rendezvényt egy nyolcperces tűzijáték zárja. Kovács Ferenc elmondta: a környéken lehetőség lesz kempingezésre. A rendezvénnyel kapcsolatban a www.sitke.lordinfo.hu oldalon lehet információhoz jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!