Hírek

2006.08.22. 02:27

Megvalósult a falu dédelgetett álma

Mersevát (gab) - Művelődési házat avattak a százéves faluban, amelynek a településtöténete is elkészült.

Mórocz Zsolt

Az augusztus 20-ai ünnephez kötődően idén is megrendezték Merseváton a falunapot. A tizenhatodik ilyen jellegű rendezvény a sokrétű szórakoztató programokon kívül azért volt kiemelkedő az eddigiek közül, mert most adták át a kibővített és felújított művelődési házat és könyvtárat. A szombat délutáni ház-avatón Csillag Albert polgármester és Kovács Ferenc országgyűlési képviselő mondtak ünnepi beszédet. A tízmillió forintból - kilencven százalékban pályázati támogatásból - megvalósult beruházás a település közösségi életét segíti. A faluban aktív civil közösségek közül a Merseváti Népdalkör lépett fel az ünnepi műsorban, és saját szerzeményben megéne-kelték a művelődési ház és könyvtár felújítása felett érzett örömüket is. Az volt az álmunk, hogy legyen egy hely, ahol a társakkal együtt leszel, hangzott az ismert dallamra írt szöveg.

A falunapra készült el a Mersevát történetét bemutató könyv, amelyet dr. Kovács Jenő, a falu díszpolgára kezdett el írni, majd a művelődési ház vezetője a munkatársainak segítségével fejezett be. A könyv a 13. századtól követi nyomon a település történe-tét, jelezve, hogy 1906-ban, vagyis száz éve kapta meg - Merse és Belsővat egyesülése után - a Mersevát nevet a falu. A celldömölki néptánccsoport színvonalas műsora után avatták fel hivatalosan is a házat. Az egyházi áldás után a falu polgármestere és a tér-ség országgyűlési képviselője vágta át a nemzetiszínű szala-got, ezután a vendégek megtekinthették a felújított művelődési ház első kiállítását.

A tárlaton helytörténeti gyűjteményeket, porcelán- babákat és a nyugdíjasklub alkotásait láthatták az egybegyűltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!