Hírek

2006.08.12. 02:27

Számolnak az iskolakezdéssel

Körkép (na) - Az iskolakezdés előtti bevásárlásnál folyamatos nézeteltérés van a pénztárcakímélő szülők és a trendkövető tizenévesek között. A felkészülés már elkezdődött.

Mórocz Zsolt

Írószerboltban, füzetek és bekötőpapírok között válogató édesanyát kérdeztünk az iskolakezdési felkészülésről.

- Most lesz első osztályos Gergő kisfiam, akinek tízezer forintért vettem téglalap alakú, háttámlás iskolatáskát, amelyben élére tudja állogatni a könyveit. A táska nem márkás, de szerintem így is drága volt, de az olcsóbbak szinte csak túrázásra alkalmasak. Sok mindenről kell még gondoskodni, köztük cipőről, tornafelszerelésről, borítókról, s megannyi másról. A minap vettem 36 darabos színesceruza-készletet 2800 forintért. Ha csak szűken számolom is, biztos belekerül 30 ezer forintba az iskolakezdés - mondta az édesanya.

- Hiába vesszük meg a tartós, drága iskolatáskát, ha jövőre mindenből új, szebb és trendibb kell - panaszolta egy felsős diák édesanyja.

- Az iskolai szerek gyártói évről évre mindent elkövetnek, hogy megbolondítsák a gyerekeket. Látom, hogy a szülők és a gyerekek között milyen nézeteltérések vannak az iskolai szerek vásárlásakor. Ott van például a radír-kérdés. Szerintem csak a régi, bevált, kis téglalap alakúval lehet szépen radírozni. De a gyerekem, társaihoz hasonlóan, úgy gondolja, hogy a legjobb az illatos, átlátszó, tetszetős darab, amivel megjegyzem, egyet nem lehet: szépen radírozni. Már látom, hogy idén az a trendi ceruza, amelyiknek a végén pom-pon, lágy, színes szálak vannak. Ez a darab is többszörösébe kerül, mint a hagyományos ceruzák. A lányomon látom, hogy az iskolakezdést akkor várja igazán, ha mindene új. A gyereknek életkori sajátosságai miatt évről évre más elvárásai vannak, s más-más trendek alakulnak ki. A tanév elejéig próbálom megúszni minél kevesebb használhatatlan tárggyal. Ma már ugyanúgy kell gyűjteni az iskolakezdésre, mint a nyaralásra.

- Nekünk már kevesebb dolgunk van a tanévkezdet előtt - mondta egy anyuka, akinek lánya most lesz elsős gimnazista.

- Vászonból készült matrózblúzt nem találtunk, csak szintetikus anyagúak kaphatók. Az iskola korrekt, mert a beiratkozásnál már tudtuk, hogy milyen könyvek kellenek, s azok mennyibe kerülnek. Mondták, ha valaki használtan vagy olcsóbban meg tudja szerezni őket, tegye meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!