Hírek

2006.09.09. 02:29

A fa holtában is élő

Vassurány - Kopjafát, domborművet, ékszerdobozokat farag, meg a helyi dalkörbe is jár Borbás József (45 éves) mozdonyvezető.

Mórocz Zsolt

Vassurány - Kopjafát, domborművet, ékszerdobozokat farag, meg a helyi dalkörbe is jár Borbás József (45 éves) mozdonyvezető.

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Ő faragta ki azt a kopjafát önzetlenül, áldozatkészségből, amely a vassurányi temetőben része annak a - közelmúltban felavatott - monumentumnak, amely az 1945 márciusában, a szovjetek által itt agyonlőtt hat magyar katonának állít emléket. Ne hallgassuk el azt se: Mihályfi Ferenc mester úgyszintén ellenszolgáltatás nélkül készítette el a sírkövet.

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Borbás József Vasszilvágyon született első gyermekként; hároméves volt, amikor szülei Vassurányban vásároltak házat. Utóbb három testvére született, s egy fedél alatt éltek anyai nagyszüleivel.

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Helyben végezte alsóbb iskoláit, majd dízelmozdony-szerelőnek tanult a szombathelyi Savaria Szakközépiskola vasútgépész szakán. Az akkori Járműjavító - ahová szerződés kötötte - még a MÁV-hoz tartozott; a gépészetnél kevés volt a mozdonyvezető, így a társaság felét, mintegy tizenöt szerelőt, masinisztának képeztek át.

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

Két évig tartott a kiképzés, miközben szerelőként, kocsivizsgálóként is dolgoznia kellett egy ideig, amíg monstrumokra kerülhetett. Eleinte kicsit furcsák voltak a nagy gépek, s akkoriban még tizennégy órát kellett egyben lehúzni. Sokfelé jártam a Dunántúlon; a fővárosba, Pécsre is mentem személlyel, gyorssal is. Nyolc esztendeje került a Kőszeg- Szombathely vonalra, a köznyelv által csak Piroskának nevezett motorvonatokat irányítja. Ezek nem a klasszikus Piroskák, veti közbe. Azok magyar gyártásúak voltak, úgynevezett MDA-szerelvények. Talán Pécs táján még jár belőlük néhány. Ezek az itteniek a Studentkák, a Vagonkák, azaz BZ-k, egykor Csehszlovákiában készítették őket. Két mozdonyvezető huszonnégy óra alatt kiszolgálja ezt a vonalat. A BZ zárt motorvonat, hiszen az elején és a végén is hajtómű van, így nem kell körüljárni. A két motorvonat közé maximum négy, ahogyan nálunk nevezik: mellékkocsi iktatható be.

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

De honnan eredeztethető a fafaragás szeretete? A kérdésre ekként felel József: Apám ács volt, s mint gyerekek, sokszor ott legyeskedtünk körülötte. A faesztergán vázát, asztallábakat is csinált, szerszámnyeleket ügyeskedett kaszához, kapához. Akkor volt még erre igény. Nagyapámnak mindig volt egy mintás ostora, tetszett az is nagyon. Gondoltam, én is megpróbálkozom a faragással. Nem kezdtem ám el korán, mosolyodik el. Húszéves koromig nem is faragtam semmit. A legelső intarziás dobozt a nejemnek, Ibolyának készítettem. Aztán jöttek sorra-rendre a további ékszertartók, köztük egy rejtélyesen nyitható bűvös doboz is. Családtagokat, barátokat lepett meg alkotásaival; lámpatartók, képkeretek, ötletesen kimunkált italalátétek díszítik vassurányi otthonát. Nincs olyan hozzátartozója, akinek még ne faragott volna valamit. Anyósának, apósának éppúgy - együtt élnek, békességben (lám, ilyen is van!) -, mint akár a tizenkilenc éves nagylányának, Noéminek. A hároméves Abigélnek - ajándékbabaként s a szemük fényeként emlegetik - a bölcsőjét faragta, utóbb a kiságyát is ő készítette el. Olyan tüneményes Pinokkió-bábut faragott, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna elő. A nyitható, kibélelt varródoboz nemcsak praktikus, de szemet gyönyörködtető is, a tulipános láda csudadarab, ráadásul ő maga is festette.

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is: az apám kopjafáját is én csináltam, bár van síremléke is. Még életében megígértem neki, ha meghal, állítunk neki egyet... Most az egyik barátom kért meg, hogy az agyonlőtt katonák sírjához készítsek egyet. Vörösfenyőből, amit Csejtei János polgármester ajánlott fel. Rögtön rábólintottam. Úgy éreztem, illik adózni az emléküknek, ennyit megérdemelnek. Amúgy meg a Donnál halt meg a papának, apósomnak a bátyja... Ez a kopjafa tovább meglesz, mint én. S a fa holtában is élő.Bölcsőt, kiságyat faragott, és olyan élethű Pinokkió-bábut, mintha az valamelyik míves meséskönyv lapjairól lépett volna a szemlélődő elé

A műhelyben lévő gyalupadját édesapjáéról mintázta, rajta éppen egy Krisztus-dombormű és egy magyar címerrel díszített faremek pihen. A polcokon gyaluk, a szerszámosszekrény dugig mindenféle eszközzel. Csak faragókésből van vagy kéttucatnyi.

A felesége óvónő, így ha az oviban leszakad egy kiságy alja, azt természetesen József csinálja meg; kitört szék lábát megreparálja, babakocsi kámforként eltűnt kereke helyett újat kreál. Nem beszélve arról, hogy a picink is ugyanabba az oviba jár, s ez egyben szülői kötelesség is. Aki meg festeni tud, az meg kifesti, amit kell. Más meg másban segít. Hát nem ez a természetes?

József aktív tagja a Vassurányi Dalkörnek, melynek tagjai időről időre összejárnak, próbálnak Szijj Ferenc irányításával, s már szerepeltek is jó néhány alkalommal. Az emlékműavatáskor is... Danolászni, dudorászni mozdonyvezetés közben is szokott, bár csak halkan, mert a BZ-k meglehetősen csendes masinák, hogyan is venné ki magát az, hogy a masiniszta dalra fakad...

A felvetésre, hogy azt a bizonyos kopjafát miért készítette minden ellenszolgáltatás nélkül, ekképp felel:

Először is

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!