2006.09.16. 02:28
A párt másodlagos
Szombathely, Körmend (nfb) - A két vasi településen kampányolt tegnap Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ alelnöke.

A szombathelyi sajtótájékoztatón összegyűlteket Molnár Miklós, a Pro Savaria és a Fidesz közös polgármesterjelöltje köszöntötte. A sajtótájékoztatón részt vett Németh Zsolt, Vasvár és dr. Dénes Tibor, Sárvár polgármestere is.
Schmitt Pál az önkormányzati választások jelentőségéről beszélt: a mostani ki-emelkedőbb a többinél azért, mert egy olyan parlamenti választás után kerül sor rá, amelyet úgy nyertek meg, hogy félrevezették a választópolgárokat. Schmitt Pál kijelentette: vidéken az ember fontos, nem a párthovatartozás. A helyiek ismerik a jelölteket, véleményük van róla, a párt másodlagos. Mivel Molnár Miklós előzőleg szóba hozta, Schmitt Pál leszögezte: a Magyar Olimpiai Bizottság-ügyben nem sok segítséget kaptak dr. Ipkovich György polgármestertől, aki aláírta azt a dokumentumot, amely a Fidesz alelnökének a MOB elnöki tisztségéről való leváltását célozta. Erre én nem szolgáltam rá, hiszen Szombathely sportját mindig segítettem, mondta Schmitt Pál, megemlítve, hogy a doppingbotrányba keveredett vasi dobóatléták mellett is kiállt.
Schmitt Pál a sajtótájékoztató után egy szombathelyi fórumon vett részt, majd Körmendre utazott, ahol Eperjes Károly színművésszel és Bebes István polgármester társaságában folytatott kötetlen beszélgetést a színházban a körmendiekkel.